FILMEZZUNK.HU

Lola nyuszi és Pepe lö Pici is változtatásra szorul a Space Jam 2-ben

1335

Lola nyuszi és Pepe lö Pici is változtatásra szorul a Space Jam 2-ben

Néhány napja derült ki, hogy a rajzfilm készítői visszavesznek Lola nyuszi nőiességéből, mivel az 1996-os verzió állítólag „túlszexualizálta a karaktert”. A hírek szerint más változások is lesznek: a nőcsábász büdösborzot, Pepe lö Pici jelenetét ugyanis teljes egészében kivették filmből, mivel a karaktert túlságosan nyomulósnak találták.

Lola nyuszi és Pepe lö Pici is változtatásra szorul a Space Jam 2-ben

A történet előzménye, hogy a The New York Times egy cikke kritikát fogalmazott meg a karakterrel szemben, miszerint az „normalizálja a nőkkel szembeni erőszakot”. Talán ennek köszönhető az is, hogy bár 2019 júniusában forgattak egy jelenetet vele a filmhez, az végül nem kerül bele a végső változatba.

A kivágott jelenet a Casablancában látható Rick kávézójára emlékeztető helyszínen játszódott volna. Pepe egy csapos szerepében tűnt volna fel, aki rányomul az egyik vendégre. Elkezdi a kezét csókolgatni, amit a nő gyorsan elhúz előle. Aztán Pepe a mellette lévő bárszéken köt ki, mire a nő arcon önti az italával, és le is kever neki egy méretes pofont, amitől elkezd a székkel együtt pörögni.

Ezt a pörgést állítja meg LeBron James, aki Tapsi Hapsival közösen Lola nyuszi holléte után érdeklődik, mivel azt valamilyen oknál fogva Pepe tudja. Pepe ezután még azt is közölte volna a párossal, hogy Penelope, a macska, akit mindig is el akart csábítani a rajzfilmsorozatban, távoltartási kérelmet nyújtott be ellene a bíróságon, mire James megjegyezte volna neki, hogy nem fogdoshatja csak úgy a többi rajzfilmfigurát a beleegyezésük nélkül.

8 különleges történet arról, ahogyan híres szerepek színészeiknél landoltak

(Via Noizz.hu)


Article Tags: · · · ·