FILMEZZUNK.HU
Még egy kört mindenkinek (2020) - Kritika

Még egy kört mindenkinek (2020) – Kritika

2311

Még egy kört mindenkinek (2020) – Kritika

Thomas Vinterberg író/rendező és Mads Mikkelsen legutóbb a szintén komoly és erős témával foglalkozó, hét évvel ezelőtti filmben, A Vadászatban dolgoztak együtt. Most újra szemügyre veszik a középkorú férfiak életét, az alkoholizmust egy keserű melodrámában, mely egyúttal sok megmosolyogtató jelenetet is tartalmaz, azonban mégsem vehetjük vígjátéknak a Még egy kört mindenkinek című filmet.

Még egy kört mindenkinek (2020) - Kritika

Mikkelsen Martint, egy dán történelemtanárt alakít, akinek az élete úgy telt el, hogy szinte észre sem vette. Gyermekei sem vesznek tudomást róla, diákjai pedig inspirálatlan tanárnak találják, akiből régen kifogyott a szufla. Feleségétől – éjszakás munkája miatt is – szinte külön életet él, szóval így összegezve nem épp a legrózsásabb a helyzete. Felismerésére akkor ébred rá, amikor három barátjával egy vacsora keretén belül elkezdenek önmagukról jóízűen beszélni, és pár óra alatt mindegyikük totál seggrészegre issza magát. A négy tanár – ének-történelem-testnevelés-pszichológia – jó pár bor legurítása után elkezdik kitárgyalni azt az elméletet, mely egy bizonyos Skarderud pszichiátertől született. A tézise szerint egy magasabb véralkoholszint folyamatos fenntartásával kihozható a maximális potenciál a személyiségükből, és így rádöbbennek, ebben a spicces állapotban milyen is az igazi, önfeledt élet. (Utánanéztem: valóban létezik ilyen nevű doktor, de nincs olyan javaslata, mely elősegítené ezt az életszemléletet.)

Tehát a boldoguláshoz tartani kell a szervezetben a 0,05% alkoholszintet. Belevágnak a titkos kísérletbe, vagyis este 8 után vagy hétvégén tilos a pohárhoz nyúlni, csakis a munkaidőben! 🙂 A sulibudiban gyorsan becsapnak egypár felest, és kezdődhet a tanítás. Eleinte jól működik a dolog, hisz a diákok elkötelezettebben és motiváltabban állnak a tanuláshoz, a házassága is kezd új szintre lépni, szóval egy új embert ismerhetünk meg az alkoholnak köszönhetően. Azonban ahogy lenni szokott, ők négyen továbbmennek a kísérletben, és minden alkalommal emelik az alkoholbevitelt. Ezzel egyidőben jönnek a következmények, a sötétebb és tragikusabb fordulatok az életükben, amik komoly hatással vannak a körülöttük élőkre is. Az apátia, az önutálat, az önsajnálat és a frusztráció különböző fázisai kerülnek terítékre, azaz főhőseink nem lesznek számunkra szimpatikusabbak, hiszen egyre károsabbak lesznek környezetükre.

Még egy kört mindenkinek (2020) - Kritika

Annak ellenére, hogy látszólagosan egy egyszerű íven halad a történet, szerencsére az alkotás elkerüli a kiszámíthatóságot és a happy end-et. Fontos a drámai vonal a végén, hisz emlékezetünkbe vési a direktor az alkohol legkárosabb hatását, mely az embert érheti. Érdekessége a filmnek, hogy Vintenberg úgy írta meg a történetet, hogy nem hajlandó semmiféle ítéletet hirdetni a négy tanár fölött (ebbe mi, magyarok, nagyon jók vagyunk).

Elbizonytalanodunk, hogy mit is kellene éreznünk irántuk, ebben is az író remek munkája érezhető, a négy főszereplő erős kölcsönhatásáról nem beszélve .

Két fontos veszélyről beszél a film: egyrészt az alkoholizmus kockázatára hívja fel a figyelmet, másrészt az élet közepén esetlegesen bekövetkező válság tanulmányozásáról is szól a 2020-as Vintenberg film. A színészi játék mindenhol erős, de azért Mads Mikkelsen képes arra, hogy ellopja a showt a többiek elől. Félelmetesen jó színész. Az egyik legeredetibb gonosztevője volt Bondnak a Casino Royalban, rémisztő volt a Hannibál sorozatban, kiválóan alakította az óvodai asszisztenst a Vadászatban, és akkor a Sarkvidéket és a Vészkijáratot még nem is említettem. Fel nem fogom, hogy az Ő keze miért nem érintett még Oscar szobrot?

Még egy kört mindenkinek (2020) - Kritika

Értelmes és változó hangulatok jellemzik a Még egy kört mindenkinek című filmet, melyben az operatőr, Sturla Brandth Grovien is segít elővarázsolni “kalapjából” a hollywoodra nem jellemző képi megvalósításokat. Lehetséges, hogy a most tálalt mű nem jelent forradalmi előrelépést annak megfejtésére, hogy “A férfiak az élet derekán miért kerülnek válságba?”, de a könyörtelen igazságtartalmával és a melankólikus érzetével – mely bennünk alakul ki – így egyszerűen, de egyedülállóan működik. Mads Mikkelsen a lezáró részben meglep még minket a feltűnő, és megmosolyogtató jazzbalettes tánctudásával. E magával ragadó tánccal az biztos, hogy tartósan belopja magát a szívünkbe…

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

14 érdekesség Mads Mikkelsenről, amit nem gondoltál volna

Még egy kört mindenkinek (2020) - Kritika Thomas Vinterberg író/rendező és Mads Mikkelsen legutóbb a szintén komoly és erős témával foglalkozó, hét évvel ezelőtti filmben, A Vadászatban dolgoztak együtt. Most újra szemügyre veszik a középkorú férfiak életét, az alkoholizmust egy keserű melodrámában, mely egyúttal sok megmosolyogtató jelenetet is tartalmaz, azonban mégsem vehetjük vígjátéknak a Még egy kört mindenkinek című filmet. Mikkelsen Martint, egy dán történelemtanárt alakít, akinek az élete úgy telt el, hogy szinte észre sem vette. Gyermekei sem vesznek tudomást róla, diákjai pedig inspirálatlan tanárnak találják, akiből régen kifogyott a szufla. Feleségétől – éjszakás munkája miatt is – szinte külön életet él, szóval így összegezve nem épp a legrózsásabb a helyzete. Felismerésére akkor ébred rá, amikor három barátjával egy vacsora keretén belül elkezdenek önmagukról jóízűen beszélni, és pár óra alatt mindegyikük totál seggrészegre issza magát. A négy tanár – ének-történelem-testnevelés-pszichológia – jó pár bor legurítása után elkezdik kitárgyalni azt az elméletet, mely egy bizonyos Skarderud pszichiátertől született. A tézise szerint egy magasabb véralkoholszint folyamatos fenntartásával kihozható a maximális potenciál a személyiségükből, és így rádöbbennek, ebben a spicces állapotban milyen is az igazi, önfeledt élet. (Utánanéztem: valóban létezik ilyen nevű doktor, de nincs olyan javaslata, mely elősegítené ezt az életszemléletet.) Tehát a boldoguláshoz tartani kell a szervezetben a 0,05% alkoholszintet. Belevágnak a titkos kísérletbe, vagyis este 8 után vagy hétvégén tilos a pohárhoz nyúlni, csakis a munkaidőben! 🙂 A sulibudiban gyorsan becsapnak egypár felest, és kezdődhet a tanítás. Eleinte jól működik a dolog, hisz a diákok elkötelezettebben és motiváltabban állnak a tanuláshoz, a házassága is kezd új szintre lépni, szóval egy új embert ismerhetünk meg az alkoholnak köszönhetően. Azonban ahogy lenni szokott, ők négyen továbbmennek a kísérletben, és minden alkalommal emelik az alkoholbevitelt. Ezzel egyidőben jönnek a következmények, a sötétebb és tragikusabb fordulatok az életükben, amik komoly hatással vannak a körülöttük élőkre is. Az apátia, az önutálat, az önsajnálat és a frusztráció különböző fázisai kerülnek terítékre, azaz főhőseink nem lesznek számunkra szimpatikusabbak, hiszen egyre károsabbak lesznek környezetükre. Annak ellenére, hogy látszólagosan egy egyszerű íven halad a történet, szerencsére az alkotás elkerüli a kiszámíthatóságot és a happy end-et. Fontos a drámai vonal a végén, hisz emlékezetünkbe vési a direktor az alkohol legkárosabb hatását, mely az embert érheti. Érdekessége a filmnek, hogy Vintenberg úgy írta meg a történetet, hogy nem hajlandó semmiféle ítéletet hirdetni a négy tanár fölött (ebbe mi, magyarok, nagyon jók vagyunk). Elbizonytalanodunk, hogy mit is kellene éreznünk irántuk, ebben is az író remek munkája érezhető, a négy főszereplő erős kölcsönhatásáról nem beszélve . Két fontos veszélyről beszél a film: egyrészt az alkoholizmus kockázatára hívja fel a figyelmet, másrészt az élet közepén esetlegesen bekövetkező válság tanulmányozásáról is szól a 2020-as Vintenberg film. A színészi játék mindenhol erős, de azért Mads Mikkelsen képes arra, hogy ellopja a showt a többiek elől. Félelmetesen jó színész. Az egyik legeredetibb gonosztevője volt Bondnak a Casino Royalban, rémisztő volt a Hannibál sorozatban, kiválóan alakította az óvodai asszisztenst a Vadászatban, és akkor a Sarkvidéket és a Vészkijáratot még nem is említettem. Fel nem fogom, hogy az…

Értékelés

Színészi alakítás - 95%
Történet - 100%
Hangulat - 90%
IMDB - 83%
RottenTomatoes - 95%
Filmezzünk.hu - 92%

93%

User Rating: Be the first one !
93

Article Tags: · · · · · · · · ·