Kritika: Ördög a részletekben (The Little Things, 2021)

Denzel Washington csinálhat bármit a vásznon, számomra azon színészek oszlopos tagja marad, akiknek mindig is csodálattal adóztam a tehetségéért. Az elmúlt három évtizedben akkora ikonná vált számomra, hogy nehezen tudok rá haragudni. Egyszerűen ha jelen van a vásznon folyamatosan képes a figyelmet fenntartani, simán képes arra, hogy egy egyszerű storyt elvigyen a hátán, sokféle műfajban képes jól mozogni. Most sincs ez másképp, nem tudok haragudni rá, csupán csalódott voltam.

Fokozott érdeklődéssel kezdtem bele a filmbe, mert három Oscar-díjas actort (Denzel Washington–Rami Malek–Jared Leto) ritkán lát az ember egy alkotáson belül. Ők hárman – akármennyire igyekeztek – most kevesek voltak ahhoz, hogy a feszültséghiányos, sablonokra épülő történetet, és a szinte csapnivalóan rossz végjátékot felrázzák vagy meglepjenek minket, és így élvezettel fogyasszuk e krimit. Személy szerint imádom David Fincher rendezéseit, és ezzel nincs másképp a Little Things irányítója, John Lee Hancock sem.

A legkönnyebben onnan észrevehető, hogy számtalan képi eszközt nyúlt le, és a maga filmjébe helyezte át… pl. a Zodiákust imádta visszaadni a film nyitó képsorában, a karakterek bemutatása a Hetedikből lehetett ismerős.

A film forgatókönyve három évtized ezelőtt íródott, amikor a sorozatgyilkosos filmek aranykorukat élték. Fussuk át gyorsan a tartalmat, mely gyanúsan visszaköszön – az említett kor miatt is – innen-onnan.

Joe ‘Deke’ Deacon (Washington) egy bizonyíték miatt elugrik L.A.-be, és mivel képtelen még aznap visszautazni, úgy dönt, marad még pár napot a nyüzsgő nagyvárosban. Ahogy lenni szokott ilyenkor, egy sorozatgyilkosság közepébe csöppen, melyet a buzgó nyomozó, Jim Baxter (Malek) vezet. Ők ketten, kicsit megismerve egymást, jobbnak látják, ha közösen kezdik el folytatni a nyomozást, miközben belép a képbe a gyanúsított, Albert Sparma (Leto), azonban ezzel együttvéve Deke seriffhelyettesnek nem csupán az üggyel, de a saját sötét és rejtélyes múltjával is meg kell birkóznia, amiért itt hagyta a köteléket bő tizenöt évvel ezelőtt.

Három részre lehetne felosztani az alkotást. Az első rész a legizgalmasabb, egyrészt a nyitás erősségén kívül a szereplőket is megismerjük, és várjuk a továbblépést, ami elmarad a második etapban, hisz nem tud újat mondani a story, csak gördülünk együtt a nem túl izmos nyomozásban. A lezárást – egy apró meglepetést leszámítva – nincs, ami feldobná, és így emlékezetessé válna számunkra.

John Lee Hancock azt gondolta, hogy eltalálta a krimiírás lottóötösét? Tényleg a tolla végterméke az lett, hogy az egyik főszereplő egy veterán, sokat tapasztalt, vén róka, valamint egy feltörekvő, buzgó, fiatal zsaru megold egy rejtélyes ügyet, ezt megfejelve egy hátborzongató sorozatgyilkossal keveri meg a szálakat, aki utálja a zsarukat, de imádja a fiatal női áldozatokat? Az eredetiség hiánya miatt szomorúak lehetünk, hisz csak ismételni tudja azon mintákat Hancock, melyeket már jól ismerünk a különböző sorozatgyilkosos tv-sorozatokból. (Gyilkos Akták, Helyszínelők…) A rendező, aki egyben maga is írta a forgatókönyvet, már sokkal ütősebb írásokat is tudhat maga mögött, hisz a Tökéletes Világ, valamint a Szív Bajnokai is jóval erősebb műnek számítanak.

A lebilincselés érzete sem jelenik meg előttünk, viszont annyira azért volt eszes a direktor, hogy remek színészekkel vegye körbe magát, és ezzel együttvéve nem tűnik oly elveszettnek a 2 órás játékidő nagy része.

A szereplőinkről sokat nem tudunk meg, mert sajnos egydimenziósak és többnyire személyiség nélküliek. Washington kissé fáradt volt szerepében, számomra azt az érzetet keltette, hogy már sokszor köszönt vissza máshol karaktere, azonban ezzel együttvéve a film legerősebb pillanatai még így is hozzá köthetőek.

Azért ne higgyük, hogy a film nem mozdul ki a saját szürkeségéből és egyensúlyából. Van számtalan jól eltalált kameramozgás, illetve tisztességes átmenet a történetszálak közt, viszont a film halálát kétségtelen, hogy a gyorsan növekvő és nappalinkba berobbanó tv-alfaj népszerűsége okozta, és ennek tudható be, hogy az Ördög a részletekben elcsúszott, hisz láthatóan nem a frissesség jellemzi a cselekményt. Az árnyalatok hiánya is problémát okoz.

Leto szerepétől is többet várna az ember, pláne úgy, hogy a megoldásokat és a csattanót is neki kellene szállítani, azonban ez elmarad.

Kétségtelen, hogy ragyogóan tükröződik a sötét, meggyőző üresség a koromfekete szemében, és ezt érdekes játékkal volt képes kombinálni, azonban ebben ki is merült karakterének állapota, jellege. Mivel kifejezetten a krimi kategóriába sorolható Az Ördög a Részletekben, szomorú, hogy pont ebből kapjuk a legkevesebbet. Nem fogjuk a körmünket lerágni izgalmunkban, az “hótziher”.

A film rejtélye nagyon kevés olyan puzzle darabot tartalmaz, melyeket a közönség izgatottan gondolkozva ne lenne képes összerakni. Olyan érzetünk támad, mintha lomhán lenne megtervezve a történet. Sokszor lehet az a benyomásunk, hogy egy nagyszerű irányba halad a történet, várjuk, hogy egy figyelemreméltó pillanat következzen, aztán jön a zsákutca, melybe nagyon lassan és feszültségmentesen hajtottunk be, itt rükvercbe kapcsolunk, és rájövünk, hogy egykedvűen és közömbösen hagyjuk el a helyszínt.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

Denzel Washington 15 legjobb filmje, amit vétek lenne kihagyni