FILMEZZUNK.HU
Előzetest kapott a 2074-ben játszódó Európa a jövőben című sci-fi sorozat

Előzetest kapott a 2074-ben játszódó Európa a jövőben című sci-fi sorozat

1011

Előzetest kapott a 2074-ben játszódó Európa a jövőben című sci-fi sorozat

A Netflix és a Sötétség (Dark) producerei ismét közös projekten dolgoztak, melyből megszületett az Európa a jövőben (Tribes of Europa) című sorozat. A történet egy romlott és tragikus jövőt mutat be a nézőknek, és elrepít minket egészen 2074-be, ahol a jövő már nem egészen olyan, mint amilyennek megálmodtuk. Sőt. Ekkorra Európa kontinense már csak három törzsből áll, akik között véres háborúk dúlnak, és az emberek többségét a hataloméhség és a bosszú hajtja. Három testvér, akik a cselekmény központi karakterei: Kiano (Emilio Sakraya), Liv (Henriette Confurius) és Elja (David Ali Rashed) a békéért küzdenek, de belekeverednek a véres háborúba, ami arra kényszeríti a három testvért, hogy saját útjukra lépjenek. Emiatt viszont sokszor egymástól távol vannak, kitéve sok-sok veszélynek. Érdemes azt is megjegyezni, hogy a sorozatban a technológiának is komoly szerepe van.

A szériát Philip Koch írta és rendezte. Philip elmondta személyes véleményét arról, hogy ő milyen szemszögből is látja a megalkotott sorozatot:

„Észrevettük, hogy minél inkább ki kell emelnünk a reményt és a pozitívumokat. Nem egy radioaktív, posztapokaliptikus környezet megteremtése a cél, ahol minden sarkon ott leselkedik a pusztulás. Ehelyett inkább egy olyan izgalmas világról van szó, amiben mindenkinek ott a lehetőség, hogy egyenesbe jöjjön. Egy új és reményteli kezdet a kontinens számára, ahogy új nevének szimbolikája is mutatja: Europa, angol kiejtéssel.”

A minisorozat első évada 6 epizódból fog állni. Az Európa a jövőben február 19-én debütál a Netflixen.

Szerző: MéziMcFly

A Netflix botrányos erotikus filmje volt 2020 legnézettebb filmje hazánkban


Article Tags: ·