FILMEZZUNK.HU
A Disney teljes mellszélességgel az LMBTQ támogatása mellé áll

A Disney teljes mellszélességgel az LMBTQ támogatása mellé áll

2352

A Disney teljes mellszélességgel az LMBTQ támogatása mellé áll

A Disney+ katalógusában szereplő rajzfilmeket, köztük többek között a Dumbo, a Pán Péter és A dzsungel könyve című klasszikusokat olyan felirattal láttak el, amely a produkciókban előforduló sztereotípiákra hívják fel a figyelmet. Ahogy írják közleményükben, ezek a műsorok „negatívan ábrázolnak és kezelnek embereket vagy kultúrákat. Ezek a sztereotípiák akkor is rosszak voltak és ma is azok.

Dumbo

Üzenetében a Disney+ megjegyzi: ahelyett, hogy eltávolították volna a filmeket a programból, „inkább tudomásul akarják venni annak káros hatásait, tanulni akarnak belőle és párbeszédet kezdeni egy befogadóbb jövő megteremtése érdekében”. A figyelmeztető felirat megjelenik az említett rajzfilmek mellett a Macskarisztokraták, valamint a Susi és Tekergő lejátszásakor is.

A streamingszolgáltató először tavaly novemberben kezdte feliratozni a rasszizmussal kapcsolatos figyelmeztetéssel a katalógusában szereplő filmeket. Akkor azonban még rövidebb volt a figyelemfelhívó szöveg, és csupán annyit jegyzett meg, hogy eredeti formájában vetítik a produkciót, amely “esetleg azóta elavult kulturális ábrázolásmódot tartalmazhat”. A BBC szerint a Disney+ szolgáltatásában egyes filmek, köztük az 1946-ban készült A Dél dala – Rémusz bácsi meséi, egyáltalán nem szerepelnek a rasszizmus megjelenítése miatt.

Nyíltan meleg főhősökkel a Pixar elkészítette első animációs kisfilmjét

(Via Szent Korona Rádió)


Article Tags: · · · · · ·