Társadalmi dilemma – The Social Dilemma (Jeff Orlowski – 2020)

“Ha egy terméket ingyen megkapsz, akkor valószínű, Te vagy a termék!” A Netflixen szeptember elején debütált saját gyártású dokumentumfilm napjaink igen égető kérdésével foglalkozik, azazhogy mihez tudunk kezdeni a magunk által teremtett digitális világgal, és hogyan tudunk kritikus gondolkodók maradni mindeközben.

A film az ismert médiamoguloknak dolgozó szakembereket szólaltat meg, így közérthető formában a kutatók által már régóta ismert problémákra hívja fel a figyelmet, ezzel valamelyest becsatlakozik a közösségi médiával foglalkozó diskurzusba. A szóba kerülő problémakörök azt gondolom nem feltétlenül hatnak az újdonság erejével, hiszen a társadalomban már évek óta ott motoszkálnak a feltett kérdések: az interneten hozott döntéseinket, kattintásainkat precízen kiszámolt algoritmusok irányítják; a serdülő korosztályt veszélyes mértékben beszippantja az online világ, melynek következtében inkább az alapján definiálják magukat, mintsem a valóság alapján; illetve,

hogy a közösségi médiában való részvételünkkel, de akár egy Google kereséssel is manipuláció tárgyai vagyunk.

Nem ismeretlenek tehát ezek a problémák, de a hétköznapokban, a mobiltelefon képernyőjébe merülve könnyen el tudunk siklani felettük. Ezért fontos, hogy e dokumentumfilm esetében nem tudományos igényű alkotásról van szó, és – bár ezt többek fel is rótták neki – nem is célja a teljes objektivitás. Véleményem szerint pont ezért kissé feszegeti a dokumentumfilm határait, sokkal inkább emlékeztet egy kiáltványra, melynek célja felrázni az embereket, és az online kábulatból a tudatos médiahasználat irányába terelni.

Hallgatva azon szakemberek beszámolóit, akik megalkották a like-ok, megosztások, keresések rendszerét, és azt a módot, ahogy mindezt a reklámok szolgálatába állították két gondolat fogalmazódik meg az emberben, Az egyik el is hangzik a filmben: kinek a felelőssége az a társadalmi torzulás, mely a közösségi média megjelenése óta kísér bennünket, illetve hogyan lehetne ennek gátat szabni. A másik, ennél filozofikusabb, bár igencsak fontos kérdést azonban nem érintik az alkotók, és emiatt némi hiányérzet is marad a film megtekintése után, azaz milyen is maga a technológia. A mesterséges intelligencia és a technológia démonizálása ugyanis felmentheti az azt megalkotó csoportot a felelősség alól, melynek következtében a megoldás irányába tett lépéseket sem kell valójában megtenniük, elegendő, feltételes módban beszélniük róluk.

E terelés oka nyilvánvalóan a profit maximalizálásában keresendő, azonban e problémakör elkendőzése mindenképpen gyenge pontja az amúgy meglehetősen hatásos filmnek.

Ha már azt említettem, hogy a film stílusjegyei és fogalmazásmódja alapján tekinthető egy kiáltványnak a tudatos médiahasználatért, akkor mindenképpen szót kell ejtenem gyengéiről is. Addig, amíg a közösségi média rendszerszintű működéséről, annak közvetlen hatásairól, és a posztigazságokról beszél, odatapaszt a székbe, és igazából törölnéd az összes közösségi médiát a telefonodról. Ugyanakkor ezen a ponton magadra is hagy. Nem ad a kezedbe pontos, követhető stratégiát a tudatos médiafogyasztásra vonatkozólag, leszámítva a végefőcím alatt elhangzó néhány ötletet. Sőt, valójában a védekezés megvalósíthatósága alól is kirántja a szőnyeget azzal, hogy szinte az összes megszólaló a film egy pontján bevallja, ők maguk is e függőség áldozatai.

Összességében azonban ez a közösségi média pszichológiai hatásait több szempontból körbejáró dokumentumfilm fontos eszköze lehet a széles körű felébredésnek, annak, hogy a társadalom rájöjjön, mit áldoz fel az online világban mindenütt jelenlevőségért. Hiába ugyanis a tanulmányok hada, nagyon kellett egy mindenki számára fogyasztható, közérthető, de kellő képpen húsba vágó dokumentumfilm, mely ugyan néhol vásári ámde hatásos eszközökkel azt mutatja be, hogyan is váltunk manipulálható, saját alternatív valóságunkban élő egyedekké. Megtekintését a teljes Z generáció számára kötelezően ajánlott.

//Kéri Keller Szilvia//

Mozi korkép: A Marvel-jelenség