FILMEZZUNK.HU
10 év szünet után készül Sophia Loren új filmje!

10 év szünet után készül Sophia Loren új filmje!

3482

10 év szünet után készül Sophia Loren új filmje!

A 86 éves színésznő legutóbb 2010-ben forgatott a Tükreim című olasz tévédrámában. A díva most, 10 év szünet után visszatér a vászonra. Sophia Loren első Oscar-díját 1961-ben Egy asszony meg a lánya című filmért kapta, 1991-ben pedig Oscar-életműdíjat kapott. Férje Carlo Ponti volt, akivel 1966-ban kötött házasságot és több, mint negyven évet tudhatnak maguk mögött Ponti 2007-ben bekövetkezett haláláig.

10 év szünet után készül Sophia Loren új filmje!

A filmet rendező Edoardo Ponti, aki nem mellesleg Sophia Loren (jobbra) fia

Most, Loren legújabb filmjéről a  színésznő elmondta, hogy nagy örömmel játszotta el a főszerepet, mivel számára ez a filmje nagyon különleges és a karakter, akit játszik, az édesanyjára emlékeztette. A filmdráma  forgatókönyvét Ugo Chiti és Ponti írta Émile Ajar azonos című regényéből. Érdekesség, hogy ez az alkotás a regény második filmes feldolgozás lesz,  ugyanis az első filmet 1977-ben mutatták be Simone Signoret főszereplésével. A történetben Sophia Loren a holokauszttúlélő Rosa mamát alakítja, aki szárnyai alá veszi a 12 éves utcagyereket, Momót. Az idős, magányos asszony és a gyerek között szoros érzelmi kapcsolat alakul ki, megvédik egymást, szokatlan családot alkotnak a tengerparti olasz városban, ahol élnek.

Az alkotás különlegessége, hogy a rendező Edoardo Ponti, Sophia fia lesz, ami nem meglepő, ugyanis Ők ketten korábban már kétszer is együtt forgattak, legutóbb 2002-ben A női lélek fájdalmai című filmben. Fia elmondta, hogy Édesanyja most egészen új oldaláról mutatkozik be és mint mondta: Sophia Lorent sohasem láthatták ilyen szellemi bénultságot ábrázoló szerepben. A film címe: Előttem az élet, a Netflix műsorán lesz elérhető idén novemberben.

Szerző: MéziMcFly

15 szépség ikon a 20. századból, akik ma is könnyedén meghódítanák az emberek szívét


Article Tags: · · ·