FILMEZZUNK.HU
Kaszkadőrből lett rendezőt kapott a Halálos iramban spinoffja

Az eredeti színészpárossal jöhet a Hobbs és Shaw 2!

3826

Jöhet a Hobbs és Shaw 2!

Van egy jó hírünk azoknak, akiknek bejött a tavaly augusztusban mozikba került Hobbs és Shaw. Elkészül ugyanis a folytatás, mindezt pedig az egyik főszerepet alakító Dwayne Johnson is hivatalosan megerősítette.

Hivatalos, az eredeti színészpárossal jön a Hobbs és Shaw 2!

A Hobbs és Shaw komoly bevételi sikereket tudhat magáénak, hiszen a film közel 759 millió dollárt hozott a konyhára. Az első Halálos iramban spin-off Jason Stathammel és Dwayne Johnsonnal a főszerepben pedig valóságos vérfrissítésnek számít a franchise-ban. A Szikla hivatalos Instagram profilján számolt be arról, hogy dolgoznak a folytatás előkészületein, amikor egy élő kérdezz-felelek videochat során az egyik rajongó rákérdezett, hogy van esély arra, hogy elkészüljön a Hobbs és Shaw 2.

“Már dolgozunk rajta, és rendkívül izgatott is vagyok emiatt. Persze jelenleg néhány kreatív kérdésben kell döntenünk, és persze el kell határoznunk, milyen úton is szeretnénk tovább menni” – nyilatkozta a színész.

Egyelőre persze kérdéses, hogy kik is vesznek majd részt a projektben, bár tény, hogy a Deadpool 2 és az Atomszőke rendezőjével, David Leitch-csel a fedélzeten nem lőttek mellé korábban sem. A franchise további várományosára, a Halálos iramban 9-re azonban még egy ideig várniuk kell a rajongóknak, hiszen a film premierjét egy évvel elhalasztották, így leghamarabb 2021. áprilisában kerül majd a mozikba.

A 15 legszórakoztatóbb kémfilm, amit mindenkinek látni kell


Article Tags: · · · ·