Kritika: Becky (2020)

Kevin James neonácis alakítása kétségtelenül feltűnő és emlékezetes, azonban a kirívó és durva elemekkel tarkított, vérben fröcsögő Becky nem képes a thriller műfajt újragondolni, azonban érdemes tenni vele egy próbát, hisz különleges műfajkombinációval rendelkezik. Kritika: Bruce

Tudom, sokan nem tartják egy szimpla komikusnál többre Kevin Jamest, mégis a Férjek Gyöngye sorozattal örökre belopta magát a szívembe, és azóta nagyobb figyelemmel kísérem karrierjét. Kevin eddig csak vígjátékokban vállalt szerepeket (Pláza ásza, Nagyfiúk, A gondozoo, Férj és Férj…), ritkán próbálkozott színészi kvalitását más műfajban is megcsillogtatni, ezért is lepődtem meg, hogy egy ekkora és éles irányú változást visz végbe karrierjében. Azt, hogy ez az irány jó úton halad-e vagy sem, arról inkább nem ítélkeznék, de mindenképp dicséretes, hogy próbálkozik kitörni a skatulyából, és beleugrott Dominick, a kegyetlen neonáci, börtönviselt rosszfiú szerepébe. A hatékony feszültséget kizárólag a címszereplő Beckytől (Lulu Wilson) és a másik oldalon álló – már említett – Dominicktől (Kevin James) kapjuk. Kettejük játéka – és a meglepően brutális jelenetek – az, amely az átlagból kirántja a thrillert, és jogosan kapott R besorolást.

A tizenhárom éves kor gyönyörű időszak egy átlagos kislány életében, azonban Beckynek, a hősnőnknek a dühöngése néhol oly pokoli, hogy meghökkenünk tőle.

A tisztánlátás végett részletesebb tartalomra van szükség… Becky édesanyja meghalt, így apja, Jeff (Joel McHale), miután kilépett a gyászból, a tóparti nyaralójukban szeretné bemutatni lányának egy mini weekend keretén belül az új szerelmét, a színesbőrű Kaylat (Amanda Brugel) és az ő kisfiát. Természetesen ezt elviselhetetlen állapotnak tartja Becky, kiben még mindig erősen él édesanyja szerető emléke. A hab a tortán, hogy a vacsora alatt apu még be is jelenti, hogy Kaylával házasságot terveznek kötni. Ez már olaj volt a tűzre, és Becky dühében lelép a család egyik kutyájával, és az erdei játszóházába “menekül” a családja elől. Eztán váratlan vendégek jelennek meg a nyaralónál, akik az elveszett háziállatjukat keresik, azonban mi nézők pontosan tudjuk, hogy Dominick valójában egy elítélt bűnöző, aki hullákat hagyva maga után, a közeli börönből pattant meg negyedmagával. A házban maradók is hamar rájönnek erre, azonban a rabok csupán egy rejtélyes kulcsot keresnek, melynek ismeretlen okokból a ház alagsorában lenne a helye, azonban ezt nem találják, így maradnak még egy picit…

Miután rájönnek, hogy hiányzik a család tagjai közül a nagylány, Becky, próbálják a foglyokat jobb belátásra bírni – a maguk különféle eszközeikkel –, hogy jöjjön visszafele, máskülönben a családot küldi a másvilágra a szökött fegyencekből álló brigád. Becky mérlegeli a helyzetét és úgy dönt – mivel jól ismeri a környéket –, maga veszi kézbe a család védelmét, és bebizonyítja, hogy dühével olyan büntetést ró a rabokra, hogy csak pislogunk a képernyő túloldalán.

Lulu Wilson tökéletesen hozza a lázadó és néhol idegesítő tinédzserképet, és tudjuk, ez kellett ahhoz, hogy felfogjuk, dühében mire is képes egy kislány.

Nem lehetett félvállról venni a szerepet, hisz hiteltelenné vált volna a nagyfiúk likvidálása. Gonosz, csúnya mókát rendez a film végéig, az előjátékban – azaz a film első felében – nem mutatkoztak jelek arról, hogy vérfürdővé válnak bizonyos képkockák. A kreatív bosszút imádtam, bár sajnos olyan ismert lépéseket követtek el szereplőink, amiért a látványon kívüli meghökkenés mellett nem kaptam többet . Becky nem igazán válogat, milyen “haláli” megkülönböztetésben részesítse a fogvatartókat. A kertészeti eszközöket sem rest igénybe venni, ha fegyverről van szó, és így lesz tervének kivitelezése tökéletes. A direktorok (Jonathan Milott és Cary Murnion) nem riadtak vissza a komoly erőszak bemutatásától, bár helyenként szükségtelen volt a részletes csonkítás bemutatása.

A kevésbé szimpatikus szerepben játszó Kevin James most nálam jobban teljesített, és hitelesebb volt a stílusában mint a Büntető Ökölben szereplő, szintén egy új oldalát mutató Vince Vaughn. A Férjek Gyöngyéből való átalakulás számomra hatékony volt, talán érdemes volna elgondolkodnia, hogy kicsit jobban kutakodjon a forgatókönyvek közt, és ne csupán az épp szembejövő könnyed és felejthető komédiákban szerepeljen, legyen az akármennyire is kifizetődő.

Számomra emlékezetes rosszfiút alakított, jól játszotta az intelligens, nyugodt, szófukar és mocskos vadállatot. Olyan, mintha csípőböl játszotta volna el szerepét, egy cseppet sem erőlködött, hitelességének összképe ebből adódott.

Ami feltűnően negatív élmény volt számomra, az társa, Robert Maillet (Apex) játéka, pontosabban annak hiánya. A szelíd hegyomlás olyan szürke volt a történetben, hogy csak a puszta jelenlétével volt jelen, és kinézetre olyan csúnya volt, mint az ördög segge lyuka, szerintem még a saját anyjának sem tetszett… 🙂 A játékára pedig azt mondanám, hogy annyira kontrasztos és változatos volt mint a kanadai időjárás…Karaktere persze szükséges volt, de a motivációit nem lehetett érzékelni, nem működött a szerepe, hisz csak jött-ment, tette a dolgát.

Nem mindenkinek ajánlom a Beckyt, hisz az erőszak, mely ugyan sokszor kreatívan jelenik meg benne, nem szükséges lételemünk, és teljesen érthető ha más műfaj után kacsint az ember ebben a mai világban. Egyediségével tűnik ki a tömegből, és ebben rejlik az, amiért érdemes megpróbálkozni a befogadásával. Kevés minőség közül választhat az ember, a műfaj imádóinak azonban tökéletes kikpacsolódást nyújthat addig, amig az új Candyman és Halloween filmek bekopogtatnak hozzánk ősszel. A film ötlete tehát nem újszerű – azaz, hogy egy kislány rendet tesz a világban –, a közel tíz éve bemutatott Hanna is ebben mutat hasonlóságot, melyben az ír Saoirse Ronan brillírozik, azonban míg ott az ötletes akcióban volt a kraft, itt a brutalitás ábrázolása volt a lényeg. A legjobban az tetszett benne, hogy komolyra vették a készítők a munkát, és egy cseppet sem tudtam kételkedni a látottakban.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

15 sztár, akikről úgy tűnt leharangoztak, de egy különleges szerep visszajuttatta őket a reflektorfénybe