Palm Springs kritika

A Palm Springs méltán keltett a Sundance filmfesztiválon feltűnést, hisz hangulatával rögtön magával ragad és a figyelmed követeli. Az időhurok témájával foglalkozó filmek között is kiemelkedően teljesít, hisz ragyogó stílussal és okosan koppintja a nagy elődöt, az Idétlen Időkig alapművet. Kritikám tartalmazhat spoilert: Bruce

Érdekes műfaji kombinációval rendelkezik Max Barbakow (rendező) új filmje, hisz a drámát, a vígjátékot oly könnyedén, mindenféle erőlködés nélkül és ügyesen kombinálta a sci-fi elemekkel az ismert időhurok témában, nem is gondolnánk róla, hogy eddig a direktor csupán dokumentum- és rövidfilmekben jeleskedett. Ha a tartalmát leírnám, akkor gyorsan végeznék, hisz arról szól a film, hogy Nyles (Andy Samberg) és Sarah (Christin Milioti) találkoznak egy esküvőn Palm Springsen, és ettől fogva életük örökké megváltozik, hisz sem a lagziból, sem egymástól nem tudnak szabadulni, mert időhurokba kerültek. Mivel mindig ugyanarra a napra ébrednek, ráeszmélnek – idővel – a szerelem édes ízére, és ennélfogva már nem is oly elviselhetetlen és unalmas az a bizonyos egyetlen nap, melyet közösen kell újra és újra átélni.

Einstein megmondta, hogy az idő relatív fogalom, amit Hollywood a maga módján érdekesen képes bemutatni. Ha csak az időhurok jelenséget veszem számításba, akkor egy olyan tudományos elméletről beszélünk, mely nem egy lineáris, végtelen folyamat, hanem egy hurokszerűen záródó gyűrű. Az idő tehát egy bizonyos időintervallumon belül ismétődik, mely már sok film alappillére volt ezidáig. Éreztem anno 1993-ban, amikor először megnéztem a Bill Murray-féle Idétlen Időkig c. zseniális alapművet, hogy nem csupán egy kedves és vicces történetben volt részem, hanem sokkal többet nyújtott annál.

Harold Ramis fantasztikusan előrelátó volt, hisz filmjét az elmúlt 27 év alatt számtalanszor és különböző műfajokban és módon már koppintották. Persze nem találta fel a melegvizet, csupán kreatív volt. Azóta voltak jobb és rosszabb próbálkozások e témában. A gyengébb oldalt képviseli a thriller műfajt gazdagító Boldog Halálnapot részek, a misztikus akcióvonalon próbálkozó Időhurok, az ifjúsági fantasyban felbukkanó Vándorsólyom Kisasszony Különleges Gyermekei, illetve a magyar vonatkozású Hurok c. film Madarász Istvántól. Az erősebbeket gazdagítja az Idétlen Időkig-en kívül a Forráskód Jake Gyllenhaal-al, az akcióműfajjal vegyített A Holnap Határa “Tomival”, a Pillangó hatás a ritkán brillírozó Ashton Kutcher-rel, és a Looper – A jövő gyilkosa, mely talán Bruce Willis utolsó emlékezetes szerepe volt.

Max, a rendező sokszor és sok ponton elronthatta volna a filmet, de kétségtelen, hogy tökéletesen és kimerítően használja fel az időhurok-történetet, ráadásul olyan jól választotta ki szereplőit, hogy egyből lehetett érezni a lazaságukkal azt a kémiai folyamatot, mely köztük az elejétől fogva jelen volt.

Nyles és Sarah játéka azt eredményezte, hogy egy vidám komédiát kapunk egy olyan szerelmi történetben, melyben a szívszorító dráma is jól időzítve bukkan fel. Furcsa, de édes kapcsolatuk az időhurok miatt lett ennyire érdekes, az életben valószínű soha nem is találkoztak volna. A film igazán vicces pillanatai abban rejlenek, hogy miután Sarah rájön, mibe ragadt, megpróbál minden eszközzel és lehetetlen módszerrel ebből a csapdából kiugrani, de nem sikerül és kénytelen Nyles-sal tölteni szabadidejét. A mókázás akkor sem áll meg, amikor az életunt, cinikus duó válságba kerül, és küzdenek az időhurkos szabályok ellen. Pusztító módon viselkednek az esküvőn a vendégekkel, szakértőkké válnak olyan témákban, amikhez semmi közük, nem foglalkoznak a következményekkel, szóval alacsony szinten kezdik élni életüket. Persze az elején szabályokat fektetnek le maguk közt is, hogy miért is ne ismerjék meg jobban egymást, ezt azonban – amit pontosan lehet sejteni – nem sikerül betartaniuk, és együtt élvezik a gondtalan, érdekes, de ismétlődő, furcsa életüket.

A Palm Springs ragyogó módszerrel kikerüli az adott műfajban lévő buktatókat, és nem húzva a játékidőt az adott jelenetben, melyben annyi és nem több van. Ezt szerettem benne különösen. Természetesen gondolatainkban megjelenhet az a kép, hogy Max Barbakow tiszteletlenül nyúlt e témához, de ez az irónikus és őrült játékkal dúsított idei hurokfilm, joggal lett a Sundance filmfesztivál elismertje.

A romantikus komédiának, úgy gondolom, továbbra is van létjogosultsága a mai világunkban, még ha oly ritkán is készül mostanában hasonló e műfajban.

Azt nem mondhatom, hogy hiánypótló alkotás lett a film, de ha egy témát feldolgoznak az álomgyárban, akkor azt minimum így kell megvalósítani. Tehát nem gond, ha egy lerágott történethez nyúlunk, csak akkor szükséges, hogy képesek legyünk egy új megvilágításba, nézőpontba helyezni a lényeget… ahogy azt Barbakow tette, illetve Andy Siara író csavart egyet az ismert történeten. Az ismétlés – ami a műfaj jellemző és frusztráló aspektusa – egyáltalán nem unalmas. Igyekszik változatosan bemutatni annak a bizonyos 24 órának a különböző történéseit, azonban a mormotás storyt nem képes megugrani, csak megközelíti a Palm Springs. Ennek a sekélyes és halott moziszezonnak friss és üde színfoltja lett ez a film. Képes volt újat mutatni úgy, hogy közben pontosan ismerjük a már rengetegszer feldolgozott és ismert témát.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

A legjobb időutazós filmek, amiket mindenképpen látnod kell