Jöhet az Amerikába jöttem 2!
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor az idei karácsonyi szezont nem akármilyen vígjáték vezetheti fel, hanem az Amerikába jöttem 2. Az első rész immár harminckét éves, igazi klasszikussá vált az évek során. Bár Eddie Murphy karrierje igazi hullámvasútnak mondható, most jó esély van rá, hogy ezzel a filmmel újra a csúcsra érjen.
Legalábbis így véli a film másik főszereplője, Wesley Snipes. Az akciófilmjeiről és botrányairól híres sztár egy interjú során ejtett szót a filmről. Véleménye szerint az lesz a legbiztonságosabb, ha mindenki pelusban ül le majd megnézni. Az Amerikába jöttem 2 ugyanis szerinte olyan vicces, hogy mindenki maga alá fog csinálni tőle a röhögéstől. Persze ezek hangzatos szavak, de ha csak fele annyira lesz szerethető film a folytatás, mint volt anno az első rész, akkor a rajongók már csak nyerhetnek.
Wesley Snipes egyébként a történet negatív karakterét fogja alakítani, aki nem más, mint Izzi tábornok. Ő a bátyja annak az Imani Izzinek, akit az Eddie Murphy által alakított Akeem herceg annak idején nem akart feleségül venni, hiába nevelték a lányt születésétől fogva erre a szerepre. Nyilván a meghiúsult házasságnak voltak diplomáciai következményei, amelyek most kerekednek majd ki a második filmben.
15 híresség, akik tragikus hirtelenséggel haltak meg
(Forrás: Mafab.hu)
Article Tags: Amerikába jöttem · Amerikába jöttem 2 · Arsenio Hall · Eddie Murphy · featured · Wesley Snipes