V mint vérbosszú (2005)

A V mint vérbosszú James McTeigue első saját rendezésű filmje és azóta készített filmjei közül is a legjobbnak mondható. Egy totalitárius államot mutat be, ahol egy szélsőjobboldali konzervatív elit uralkodik Anglia népe felett, diktatórikus módon. A rendszerrel szembeni ellenállást ideológiai síkon szemlélteti és egy kis reményteli anarchia kialakulásában is lehet részünk.

A V mint vérbosszú egy disztópiát jelenít meg a jövő Angliájában, amelynek bizonyos elemei félelmetesen hasonlítanak bármely mai politikai berendezkedésre. Emiatt is érezhetjük kissé a magunk helyzetének a filmben megjelenítetteket, a hatalom – amelyet a nép szolgáltat – saját eredete ellen kerekedik. Betekintést nyerhetünk a szélsőséges konzervatív elit mocskosabbnál mocskosabb ügyeibe, megtudhatjuk, hogyan stabilizálta hatalmát és mennyi emberi sors nyomorba taszításáért és haláláért felelős.

A főhős, V saját gondolatait és létrejöttét egy eszme egyik kulcsfontosságú részének tekinti, ennek hitelességét Guy Fawkes cselekedetével igazolja.

A nép elnyomóitól való felszabadítás a cél, amelyhez magát és Guy Fawkes-ot is eszköznek tekinti, mindketten a „felsőbb eszme” érdekében cselekedtek. A filmbeli„eszme” a bármely elnyomás ellen való – többnyire szélsőséges – cselekvés szimbóluma. Az 1605- ös lőporos összeesküvést a vallásszabadság megszüntetése okozta, éveken keresztül bűntették Anglia népét a katolikus vallás gyakorlásáért. Ehhez hasonlóan, a XXI. században, az akkor jellemző problémákat próbálják többnyire erőszakos úton orvosolni: a korrupció létét, valamint a népszuverenitás meg nem valósulását.

A filmet egy Alan Moore által írt képregény ihlette, képregényfilm jellege megmutatkozik a gyors történésekben, a folyamatos feszültség fenntartásában és a túlromantizálásban is. Főszerepben Hugo Weavinget láthatjuk, mint V. Karaktere egyedi, cselekedetei kiszámíthatatlanok, ugyanakkor előre tervezettek. Törődő, de kegyetlen is, ezt a két tulajdonságát gyakran gyorsan váltogatja vagy jeleníti meg mindkettőt egyszerre. Az állam iránti dühét a vele és másokkal szemben elkövetett bűneik táplálják elsősorban, saját bevallása szerint az elit által kiváltott energiák okán képződött ő maga, azok ellenpólusává. V karakterét megváltoztatták a képregénybelihez képest, hogy sokkal azonosulhatóbb legyen a nézők számára. Míg a képregényben egy brutális anarchista, a filmben egy szabadságharcos, valamint Eveyhez való viszonya sokkal emberibb, mint a képregényben. Evey karakterét Natalie Portman alakítja, amit magyarázhat a túlromantizálás.

Talán hitelesebb, jobb lehetett volna a film, ha a készítők nem szolgálják ki Hollywoodot a színésznő szerepbe helyezésével és nem akarnak megfelelni a női főszereplő klisének.

Ebből szinte szabályszerűen következik egy szerelmi szál léte, amit még az alapvető romantizálás sem követelt meg. Evey lépései a nézők és V számára is kiszámíthatóak, ugyanakkor V karaktere kihozza Eveyből, amit az élete során a felszín alá zárt. Továbbá V karaktere nem csak testileg, de szellemileg is fogságban tartja Eveyt, a történet alatt majdnem végig manipulálni tudja. Ezt Evey egyfajta boldog rabként éli meg, „szökési” kísérletei fel sem merülnek, amikor V-vel van. A fölösleges szerelmi szálat talán az emiatt kialakult Stockholm-szindróma magyarázza, viszont ennek tetőpontjakor már Evey nincs V „fogságában”. Vagy már inkább teljesen V befolyása alatt van, szabadsága látszatára is?

A V mint vérbosszút a története, annak aktualitása, valamint az eszmei, történelmi háttere teszi zseniálissá, amelyet kissé lehúz a felesleges szerelmi szál megjelenítése. A karakterek tűnhetnek túlságosan romantizáltnak, ez többnyire V-nél előny, míg Eveynél hátrány. Azonban a megjelenített politikai helyzet teszi reálissá a filmet, valamint szimbolikus, idézhető mondatok jelennek meg, amelyek eddig kimondásra vártak.

//Csuka Gergő kritikája//

A legjobb világvége filmek, amiket egyszer az életben látni kell