FILMEZZUNK.HU
A 20+1 legjobb rendőrös film

A 20+1 legjobb rendőrös film

71078

A legjobb rendőrös filmek

Nincs is jobb annál, mikor leülünk a TV elé egy fáradt nap után és olyan filmet nézünk meg, aminél biztos a kikapcsolódás. Most összegyűjtöttünk Nektek 20+1 olyan zsarus filmet – kronológiai sorrendben -, amiknél garantált az izgalom és nevetés. Íme a legjobb rendőrös filmek.

(1) Bűnvadászok (1977)

Wilbur Walsh (Bud Spencer) és Matt Kirby (Terence Hill) a kikötőben bóklászva próbálnak munkát szerezni. Ám a furcsa párosnak nincs nagy szerencséje, munka helyett néhány helyi gengszter és pár autó szétpüfölésével kell vigasztalódniuk. Ezért úgy döntenek, hogy kirabolnak egy szupermarketet, de az akció balul sül el. A bolt hátsó bejárata helyett a helyi rendőrőrs ajtaján robbannak be. Hogy elkerüljék a letartóztatást, beállnak rendőrnek. A törvény jó oldalán állva sem hazudtolják meg önmagukat, de aktuális pofonzáporaik között nyomozni kezdenek egy kínai titokzatos halála után, és miközben a szálakat gombolyítják, előszeretettel teszik helyre a környékbeli rossz fiúk állkapcsát és más, ütésre zsibbadó testrészeit is.

10 meglepő érdekesség a Bűnvadászok című filmről

(2) Rendőrakadémia (1984)

Az amerikai városban egy csapásra megváltozik az élet, amikor a polgármester asszony utasítására az Eric Lassard (George Gaynes) vezette Rendőrakadémia nemtől, testsúlytól és iskolázottságtól függetlenül mindenki előtt kitárja kapuit, s szeretni való örök vesztesek rohamozzák meg a kiképzőbázist. Így nem csoda, hogy szinte bármi megtörténhet Carey Mahoneyval (Steve Guttenberg), Karen Thompsonnal (Kim Cattrall), Moses Hightowerrel (Bubba Smith) és a többi kadéttal. A kiképzőszemélyzet, élükön Harris hadnaggyal (G.W. Bailey) és Callahan őrmesterrel (Leslie Easterbrook) pedig igazán mindent elkövet, hogy a hallgatók kihozzák magukból a maximumot.

Új Rendőrakadémia film a láthatáron!

(3) Tango és Cash (1989)

Tango és Cash két belevaló Los Angeles-i zsaru. Örökös vetélkedésük célja: ismerje el a másik, hogy ő a nyomozók toplistájának éllovasa. Miközben hol az egyik, hol a másik göngyölít fel egy nagy ügyet, a helyi kábítószer- és fegyverkereskedő maffia megelégeli, hogy állandóan keresztbe tesznek a jó üzleteinek. Az őrült főnök fantasztikus tervet eszel ki félreállításukra: nyakukba varr egy friss hullát, egy heroinos és egy dollárkötegekkel megtömött táskát. A két zsaru rács mögé kerül, és csak egyetlen módjuk van a szabadulásra: ha összefognak.

Tango és Cash (1989, Tango & Cash)

(4) Ovizsaru  (1990)

John Kimble (Arnold Schwarzenegger) négy éve dolgozik azon, hogy a gátlástalan dílert, Cullen Crispet (Richard Tyson) hűvösre tegye. Crisp végül egy gyilkosság során lebukik, ám a kelleténél hamarabb szabadul a sittről. Miután végzett a koronatanúval, bujkáló felesége (Penelope Ann Miller) után ered, hogy fiát elrabolja. John Kimble és társa mindent bevet, hogy időben kiderítse, melyik gyerek Crisp fia. A terminátor külsejű zsaru nem is sejti, hogy élete legnagyobb kihívása várja: óvónőnek kell álcáznia magát, és egy csapat óvódással kell megbirkóznia.

Ovizsaru (Kindergarten Cop, 1990)

(5) Hátulgombolós hekus (1993)

Az egész család számára szórakoztató akció-vígjáték, a főszerepben Burt Reynolds-szal! Nick McKenna nyomozó egészen addig egy magányosan dolgozó zsaru, mígnem kiderül, hogy egy bűneset egyetlen szemtanúja, a nyolcéves kisfiú. A kis Devon Butler azonban súlyos feltételt szab: jelvényt, bilincset, vagyis egy napnyi rendőrködést követel. Nick ímmel-ámmal belemegy az alkuba, ám az ennek nyomán elszabaduló kalandok még annál is izgalmasabban alakulnak, mint amit Devon kialkudott, amikor a kisfiú nekilát bebizonyítani, hogy egyedül is meg tudja oldani az ügyet.

A legjobb rendőrös filmek

Oldalak: 1 2 3 4


Article Tags: · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · · ·