A Greyhound csatahajó kritika

“Jó reggelt Greyhound! Azt hitted megmenekültél a farkas elől? Nem…és nem is fogsz. A tenger a vadászó farkasnak kedvez. Ma mind meghaltok a bajtársaitokkal együtt.” Az igazán lebilincselő és valós történetben a második világháborúban járunk az Atlanti-Óceánon , ahol Ernest Krause kapitány (Tom Hanks) egy 37 tengerjáró hajóból álló nemzetközi konvojt vezet igen veszélyes küldetésre, hogy több ezer katonát és nélkülözhetetlen utánpótlást szállítson a szövetséges csapatoknak. Közben a német tengeralattjárókkal, a tenger vad hullámaival, a csökkenő üzemanyaggal, a megtépázott csatahajóval, és a saját emberei elvesztésével kell úgy megküzdenie, hogy eljussanak a támogatást jelentő légi segítségig.

Mindig elgondolkodtam azon, hogy miért van ilyen kevés második világháborús dráma, ami a tengereken játszódik, és miért oly sok ami a szárazföldi csaták látványos ütközetét mutatja be. A Greyhound csatahajó bár igyekszik pörgős és lényegre törő lenni, világossá válik számomra, hogy a hajók lassú mozgásából fakadó akcióelemek nem ábrázolhatók úgy a vásznon, hogy az dinamikájában egy olyan harcot mutasson be, melyre a gyorsaság a legjellemzőbb.  Tény, hogy sokat tesz a rendező Aaron Schneider, hogy egyrészt látványos legyen (CGI) és Tom Hanks mint Krause kapitány, hogy mélyebben érintsen meg minket a sekély de egyben igaz háborús csata.

A direktornak sikerült érdekfeszítően érzékeltetnie, hogy bár sokáig nem harcolnak senkivel, maga a story folyamatosan a figyelmünket képes lekötni.

Bár a szükségesnél többször hallunk szögekről, fordulási tartományokról, tengeri távolságokról információt, vagy az irányítási utasításokról, mégsem tud unalmassá válni a monotonnak tűnő, szűkös térben játszódó tengeri út. A feszesre szabott 91 perces játékidő azt eredményezi, hogy zömében a harcok folyamatába enged betekintést adni a direktor.

A kapitány magánéletét gyorsan és felszínesen bemutatják, és csak futólag ismerhetjük meg párját (Elisabeth Shue), viszont Hanks nagysága itt is kimutatható, hogy ebben a nyúlfarknyi időben is képes elhitetni velünk, hogy életében milyen nagy szerepet játszik szerelme. Érdekes, hogy sokadszorra bújik Tom Hanks egy olyan képességgel bíró ember bőrébe, melyre az őszinteség, az egyenesség, és a szakmai hozzáértés a fő szempont. Ebben Krause kapitány sem kivétel. Amióta megtalálta magának ezt az apró rést, olyan nagyszerű alakításokkal ajándékozott meg minket, melyek inkább az Ő személyes varázsának köszönheti a sikerességét, mintsem magának a filmnek. Ilyen volt tipikusan a Sully, amikor a csodával határos módon rakta le az utasszállító gépet a Hudson folyóra. Vagy a Phillips Kapitányban is úgy szerepelt, melyben igazából ő volt a lényeg, nem a gonosz szomáliai kalózok fenyegetettsége. Az Apollo-13 ban is, bár sok jeles alakítást láthattunk, az akkor igazán sztárrá váló színész eredményesen kimagaslott mind közül. Folytathatnám a sort a Számkivetettel, ahol egy szigetre zuhant magányában élő figurát alakít, és egyes-egyedül képes volt érdekessé tenni úgy a játékát, hogy egy strandröplabda volt a partnere.

Ebből a szempontból a Greyhound csatahajós történet sem kivétel. Szóval e filmekből vált ismertté az a vicces állítás, melyben azt elemzik ki, hogy egy dolog biztos az életben: sose utazz együtt Tom Hanks-sal…hisz vele mindig történik valami életveszélyes, vagy katasztrofális… 🙂 … a viccet félredobva…

A már említett rövidség, és feszesre húzott látványos tempó miatt sem tudott most Hanks a kelleténél többet nyújtani mint munkájának, elhivatottságának bemutatása. Igaz abból továbbra is ötösre vizsgázik. Ha már a látványról esett szó: a vizuális effektekre igen nagy hangsúlyt fektettek, a közeli képeken még nem volt érzékelhetően bántó a CGI, azonban a nagyobb totálokban már kivehető volt a 3D-s számítógépes tecnika hatása, és művisége. Akkor úgy éreztem, hogy egy playstation játék részesei vagyunk. A tengeri hadviselések zöme jól végrehajtott és feszült tempóváltásokat mutat, melyben a közönség jól érezheti magát, hisz a mai kor elvárásainak tökéletesen megfelel.

A végén szépen igyekszik a maga pátoszi emelkedett hangnemében kicsikarni belőlünk mély érzelmeket, hisz megtudhatjuk, hogy a Kapitány mekkora jelentőségű feladatot hajtott végre úgy, hogy ez volt az első éles bevetése posztjában.

Azonban az erős számítógépes hatásvadászat miatt, és csupán a harcokra koncentrálódva nem képes közel kerülni, ezáltal jobban megfogni minket a 2020-as Tom Hanks film. A főszereplő mindent megtett a sikerért ez kétségtelen. A hátán cipelte végig a filmet, az Ő egyszemélyes műsora miatt érdemes tenni egy próbát a Greyhound csatahajó történetének megismerésével.

A filmre tökéletes az az állítás, hogy nincs akkora TV-d otthon, amely visszaadhatta volna azt a hatást, melyet megálmodtak, és nagyvászonra szántak a készítők. Sajnáltam, hogy nem tudtam megnézni moziban a Greyhoundot, és a bevétel sürgőssége fontosabb volt mindennél, és nem halasztottak a mozibemutatáson, mint ahogy oly sok alkotás erre a sorsra jutott a világban terjedő koronavírus miatt.

Ha valamire érdemes lett volna várni, akkor erre …úgy hiszem.

Amúgy kevés színész teszi úgy a dolgát egy filmben, aki képes egyrészt egy egyszerű és CGI-vel tömött, szinte PC játék grafikájú 3D-s alkotást úgy megmenteni és elvinni a hátán, hogy ne érezzük kínosnak a látottakat, másrészt aki képes nekünk még a mai letöltögetős-stramelős világunkban komoly színészi kvalitással bebizonyítani a filmszínház jogosultságát, és egyben megkérdőjelezhetetlenségét. Őt…nem árulok el nagy titkot: Tom Hanks-nak hívják!

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

A 10 legjobb Tom Hanks film, amit vétek lenne kihagyni