FILMEZZUNK.HU
A Marvel titokban készíti legújabb filmjét

A Marvel titokban készíti legújabb filmjét

4008

A Marvel titokban készíti legújabb filmjét

2021-re várható a Morbius (vagyis Pókember vámpír ellenfeléről szóló film) és a Venom 2 bemutatója, és utánuk a Pókember 3 is érkezik, de közben a Sony újabb Marvel-féle képregényből készít filmet. Tavaly nyáron a Marvel és a Sony elég nagy összetűzésbe került, amit szerencsére sikerült elsimítani, amiben Tom Hollandnak (Pókember) igen nagy szerepe volt, méghozzá olyannyira, hogy azóta sorra jönnek ki a közös gyártású filmek. Most azonban kiszivárgott a hír és fény derült arra, hogy a két stúdió egy új titkos projecten dogozik együtt. A producerek rendezőnek S.J. Clarksont kérték fel, hogy hozza létre az első, női központú Sony-Marvel filmet. A hölgy korábban olyan sorozatokon dolgozott, mint a Banshee, a Bates Motel vagy a Jessica Jones.

A Marvel titokban készíti legújabb filmjét

Belső értesülések szerint nagy rá a gyanú, hogy az új kiszemelt karakter ezúttal egy kevésbé ismert képregényhős lesz, méghozzá egy nő, aki nem lesz más, mint Madame Web, magyarul Madame Pókháló, azaz Madame Necc. Mindez nem meglepő, miután a stúdió már 2019. őszén elejtette, hogy szándékában áll ennek a karakternek a megfilmesítése. Az új főszereplőről nem szabad azt gondolnunk, hogy Ő egy női Pókembert fog játszani, de kronológiailag Pókember világában fog játszódni. Madame Web egy idős asszony, aki először 1980-ban jelent meg A csodálatos Pókember képregényekben. Az idős nő csökkentlátó, izomsorvadásos betegségben szenved, ezért nehezen tud mozogni és lélegezni, az őt életben tartó gép pedig egy pókhálóra hasonlít, amelyet még férje tervezett neki.

A karakter természetesen mutáns képességekkel rendelkezik, például látja a jövőt és képes a telepátiára is, így több alkalommal is segítséget nyújt hőseinknek.

Madame Web a képregényeken kívül eddig csak videójátékokban és az animációs sorozatokban tűnt fel, így érdekes választás volt, hogy róla készítenek egy különálló filmet. Ettől függetlenül érdekes új szereplője lehet a folyamatosan bővülő Marvel-Sony-féle Pókember-univerzumnak. Bővebb információk még nincsenek az új filmmel kapcsolatban, annyit lehet csak tudni, hogy a főszerepre leginkább Charlize Theron vagy Amy Adams a legesélyesebbek, de nagyon várjuk az új fejleményeket. Érdekesség: Az elmúlt években kiderült, hogy a közönség eléggé ki van éhezve a női szuperhősökre. A Wonder Woman az elsőfilmes DC-hős még addig nem szakított 820 milliós világbevételt hozott, de a Captain Marvel a Disney számára bizonyult gigasikernek 1,1 milliárd dollárral.

Szerző: MéziMcFly

Filmek, amelyeknek tényleges üzenetét valójában nem értettük meg


Article Tags: · · ·