Az igazi csoda (Wonder, 2017) – Kritika

Szívet melengető, értékes, léleksimogató, és giccsmentes családbarát mozi lett Auggie Pullman története, mely főleg a kiskamasz korosztály társadalmának nyújt igen hasznos információkat. 

A mostani (jelen) időszakban, amikor nem tudunk érdemben kimozdulni otthonról emiatt a világjárvány miatt, úgy hiszem szükségünk van egy szívet-lelket melengető, a családot összetartó, egyszerű de igenis fontos emberi értékekkel foglalkozó filmre, és Az Igazi Csoda ezen kritériumoknak tökéletesen és hasznosan megfelel. Lassan két hónapja vagyok együtt itthon a fiammal, és észrevettem magamon hogy sok olyan szavakat vagy szóösszetételt használok, melyekre már rég nem volt példa. A rohanó hétköznapokban, amikor a pénz és a munkánk hajszolása töltötte ki az időm jelentős részét, sajnos kevésbé fejeztem ki azon érzelmeimet, amelyben egy egészségesen működő apa-fiú kapcsolatnak nagy szüksége van.

A köszönöm, a sajnálom, a bocsánat, és a szeretet szavaink előfordulásának gyakorisága jelentősen megnőtt, jobban odafigyelünk egymásra, és picit szégyelltem is magam, ennek az időszaknak kellett bekövetkezni, hogy jobban odafigyeljek ezekre a fontos momentumokra.

Magambafordulással egybekötött szomorúsággal is telnek napjaim, hisz nem mindig süti az arcomat napfény, és így még egy ok, hogy elővegyük e kis “kincset”, melyet három éve láthatunk a hazai mozikban. Hogy miért is osztottam meg ezt a kedves olvasóval? Mert jelen alkotás mondanivalója is pont erről szól. Az üzenet egyértelmű, a világnak szüksége van a pozitív változásokra, hogy ne csak lássuk a közvetlen környezetünkben élőket, de figyeljünk, segítsünk is egymásnak.

Történetileg nem bonyolult Az igazi csoda, jól megfigyelhető hogy a cselekmény az egyszerűség jegyében született. Nincs szükségünk mindig egy jó forgatókönyvre ahhoz, hogy megtaláljon bennünket. Egy Treacher Collins-szindrómás kisfiú Auggie Pullman hétköznapjait, Star Wars imádatát mutatja tisztán, és részvétmentesen a cselekmény. Mivel magántanulói státuszát feladják a szülők (Julia Roberts és Owen Wilson) az iskolában a kis Auggie beilleszkedési problémáit elsősorban őáltala érzékeljük akkor, amikor az 5. osztályba lép. Természetesen a komoly arcelváltozással élő kisfiú eleinte nem találja meg a közös hangot, illetve a barátait. Ez később ahogy jobban megismerik őt, teljesen megváltozik, és ez a film fő vezérfonala. Lehetne ez egy unalomig ismert elcsépelt élethelyzet is, de a rendező jó meglátása gondoskodik arról, hogy a film kezdetekkor közel kerüljünk a szereplőkhöz. Okosan mutatja be azt, hogyan sikerül megbirkózni az egész családnak ezzel a főleg arcot érintő ritka, genetikai rendellenességgel.

Nem kell mentalistának lennünk ahhoz, hogy tökéletesen kiszámítsuk a történet végét, de ennek ellenére lelki melegséget nyújt a Roberts-Wilson kettős által játszott film, melyben a titok nem ők, hanem gyermekük – Auggie kedves és szerethető természete.

A vígjátéknak is beillő filmet azoknak a tanároknak is ajánlom, mely a mostani időkben nagyon is aktuális, és fontos értékeket közvetítenek a digitális tanítás során (is). Sok pozitívumot hordoz magában, és ha csak a fele bennünk ragad, már megérte megnézni nagy a művet. A tökéletes hozzávalói a lelkünket simogató recepthez: A drámai szál, a kellemes és nem tolakodó poénok, és a család fontosságának vetítése az ami kétségtelenül az átlag fölé emeli az alkotást.

Jól eltalált és megalkotott arányokkal rendelkezik Az igazi csoda, – kicsit féltem attól hogy bármikor átlibbenhet a csöpögősség és sziruposodás oldalára. Ám nagyszerűen figyelt arra a direktor – Stephen Chbosky, hogy a mértékletességet betartva ügyeljen a dialógusok fontosságaira. A hétköznapi élethelyzetek miatt is inkább bekúszik a tudatunkba a film, egyszerűen de okosan enged magához közel, Roberts persze nagyon éli az anyatigris karaktert, hisz már sokszor bebizonyította  rátermettségét (Egy fiú hazatér, Erin Brockvich, Anyák napja…), Wilson csak asszisztál neki, de nem gyengén, tehát jól kiegészítik egymást.

A jóság ilyesféle bemutatására tehát nagy szükség van, hisz sajnos sokszor tapasztaljuk hogy embertársainknak a legalapvetőbb és legegyszerűbb segítségnyújtásnál is elgondolkodunk, vajon képesek vagyunk-e a cselekedetre?

A legjobbak közt a helye e drága családi filmnek, mely nem csupán szívszorító pillanatokat nyújt, de Auggie korosztályának is jó “lecke” lehet.  Ne csak magunkkal legyünk elfoglalva, hisz az önös érdekek csak pillanatnyi örömünket szolgálják, és ez nem a körülöttünk élőknek szól. Jellemzője az is az alkotásnak, hogy nem tudok rossz szájízzel gondolni az apróbb tipikus amcsi filmekre jellemző emberi megnyilvánulásokra (taps, gesztusok, stb…) sem, mert egyszerűen nincs szívem erről az értékes emberi “kincseket” bemutató műről komolyabb kritikai hangnemmel beszélni. De szerencsére nincs is rá szükség, mert Az igazi csoda nem is érdemelné meg.

A karakterek pozitív változása, és a dialógusok tömény igazságtartalma miatt is ajánlom mindenki figyelmébe. A gyerekek világát, nyelvezetének bemutatása kevés filmben működik ilyen pontosan és ragyogó érzékkel körítve. Szórakozással vegyített, természetesen működő, empatikus, és a hasonló tartalmú filmek hibáját okosan kikerülő, igazi könnycseppeket előcsalogató alkotással van dolgunk.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

15 csodálatos film arról, hogy mennyire fontosak a családi értékek