FILMEZZUNK.HU

Válaszok a Bosszúállók: Végjáték kérdéseire

8884

Válaszok a Bosszúállók: Végjáték kérdéseire

Az elmúlt bő egy évben számtalan kérdés merült a Végjáték cselekményével kapcsolatban, melyek közül a készítők tisztáztak jó párat. Ezeket szedte össze a Puliwood csapata, amiket most mi is közzé teszünk.

Azon túl, hogy a Végjáték földbe tiport minden anyagi rekordot a nyitóhétvégéjén, készültünk számotokra néhány kérdés megválaszolásával, melyekbe az elmúlt évben a leggyakrabban belefutottunk. 

Általános kérdések – Első felvonás

Kérdés: Honnan tudta a film elején Marvel Kapitány, hogy az űr mely pontján sodródik Tony és Nebula?

Válasz: A szóló filmjének stáblistájában érkezik Carol a Földre, ahol minden bizonnyal elmondták neki, hogy Tonyék eltűntek az űrben és vissza kellene őket hozni. Mordály is bemérhette a Benatart, valamint Pepper is megkaphatta Tony üzeneteit a hajóról.

Kérdés: Most végső soron komolyan egy patkány mentette meg az univerzumot azzal, hogy beindította a kvantum alagutat Scott furgonjában?

Válasz: Igen.

Kérdés: Hogy kerültek az asgardiak a Földre? Nem haltak meg mindannyian az előző film legelején?

Válasz: Nem, a Végtelen háború kezdetén látni, hogy kisebb hajókkal elmenekülnek a központi asgardi hajó fedélzetéről.

Nagyon spoileres a Bosszúállók: Végjáték legújabb kedvcsinálója

Kérdés: Hol volt Marvel Kapitány a film javarészében? Miért nem tudott beugrani segíteni a Bosszúállóknak az ugrómelóban?

Válasz: Carol elmondja, hogy ugyanaz a csapás érte az univerzumot, mint ami a Földet. Nekik is elkél a segítség, hisz számukra nincs más opció rajta kívül – ott nincsenek Bosszúállók. Segít a földi csapatnak, amennyire tud, de ahogy láthattuk a szóló filmjében is, számára nem ez a bolygó a fő prioritás. A 20 év távollét alatt ő is szerzett barátokat, ismerősöket, akiknek segíteni akar. A film végén pedig miután látja, hogy visszatértek az elporladtak, ismét eljön a Földre ellenőrizni, hogy itt is minden rendben van-e a többiekkel és Fury-val.

Az időutazás rejtelmeiből fakadó kérdések

Ennek a témának egy külön blokkot szenteltünk…

Kérdés: Hogy a bánatos ménkűbe működik a filmben felvázolt időutazás?

Válasz: A Végjáték időutazása egy valós fizikai elméleten, a kvantumfizikában elterjedt multiverzum teórián alapszik. A film szabályai szerint ha visszautazol az időben és megváltoztatsz valamit, akkor ennek a módosításnak köszönhetően egy új, a tiédből „leágazó” alternatív valóság jön létre a változtatás pontjában.

Ezzel a film elkerüli a híres nagyszülő paradoxont, miszerint ha visszautaznék az időben eltenni láb alól a saját nagyapámat, akkor meg sem születhettem volna. Ergo nem tudnék visszamenni az időben sem eltenni láb alól a saját nagyapámat, ergo… Értitek.

Hívjuk a jelenlegi idővonalunkat (realitásunkat) „A”-nak. Utazzunk vissza mondjuk 10 évet egy adott, „x” pontban, például hogy „x” jelölje azt, hogy aznap délelőtt levittem a szemetet. Ha itt, 10 évvel ezelőtt megváltoztatom ezt a pontot úgy, hogy például nem viszem le a szememet, akkor létrejön egy „B” idővonal (realitás) ebben az „x” pontban, 10 évvel ezelőtt. És ezzel nem cseszem szét a saját idővonalamat, vagyis az „A” realitás jövőjét – vagyis a jelent, ahonnan eleve visszautaztam.

Az Ősmágus és Banner beszélgetéséből a tetőn viszont kiderül, hogy egy-egy Kő elmozdításával nagyobb gondot tudunk okozni az új, leágazó realitásokban, minthogy én egykoron levittem-e a szemetet vagy sem. Épp ezért kell visszapakolni a Köveket a film végén Kapitánynak, hogy az általuk létrehozott párhuzamos idővonalak világai se legyenek védtelenek.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Kérdés: Jó, de akkor mi a helyzet az összes változtatással, főleg a 2012-es Lokival? Ő ott végül meglépett a Tesseracttal, ez nem kavar be az összes, első Bosszúállók film utáni kontinuitásba?

Válasz: Nem. A „Loki meglép a Tesseracttal” egy olyan „x” pont (az előző példám mintájára), ami egy újabb idővonalat hoz létre. Ennek az új realitásnak a történéseit valószínűleg (legalábbis jó esély van rá) a Disney+ minisorozatban ismerhetjük meg. A „miénk”, vagyis a visszautazott Bosszúállóké viszont ugyanúgy lezajlott, mert azt nem változtathatod meg, ami már egyszer megtörtént.

Ugyanez a helyzet a két másik, meghatározó 2012-es változtatással is egyébként. Steve elmondja saját magának, hogy Bucky él (vagyis ebben a realitásban ezt két évvel korábban tudja meg az eredeti idővonalhoz képest), valamint a S.H.I.E.L.D.-be beépült Hydra ügynökök is úgy tudják, hogy Amerika Kapitány egy közülük. Ezt mind a kettőt ki tudja javítani a film végén visszautazó Steve például az Elme Kő segítségével: használva az elmetrükköt beadhatja saját magának, hogy tényleg Lokival harcolt, aki csak húzta az agyát, a S.H.I.E.L.D. ügynökök pedig szintén azt fogják hinni, hogy Loki verte át őket a liftben.

2013-ban is van egy idővonal, ahol szegény Thornál nincs meg a Mjölnir, valamint az Aethert is kiszívták Jane Fosterből – bár utóbbi gyanúsan nem szomorkodott emiatt túlzottan. Kapitány a film végén a Mjölnirt is viszi magával, szóval Thor is örülhet abban az alternatív valóságban.

Sőt, egy olyan idővonal is született, ahol az idős Howard Stark találkozott az idős fiával, de ez annyira már nem lényeges.

Kérdés: A jelenbeli Nebula hogy-hogy nem halt meg azzal, hogy megölte a 2014-es énjét?

Válasz: Ez ugyanaz a szituáció, amit az előző két kérdés is lefedett. A 2014-es idővonal ugyanúgy kisiklott Thanosszal, Gamorával, Nebulával és a teljes sereggel együtt, akik előremenve az időben átjöttek a „mi” idővonalunkra. Egyes elméletek szerint Tony nem ölte meg végleg őket a csettintéssel, hanem csak visszaküldte őket a halott Nebulán és az eltűnt Gamorán túl az eredeti, 2014-es idővonalukba.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Kérdés: Na és akkor mi a helyzet az idős Steve-vel a sztori végén? Ő hogy került oda a padra?

Válasz: Az idős Amerika Kapitány visszautazott a Mjölnirrel és a kövekkel a múltba, hogy mindent visszategyen a megfelelő helyre. Bucky egyébként az utolsó párbeszédük alapján tisztában volt Steve hátsó szándékaival.

Steve visszapakolta a köveket/Mjölnirt a megfelelő helyre időben és térben egyaránt, utána viszont, szándékosan lekéste a buszt vissza. Ezzel kreált egy olyan – szintén párhuzamos – idősíkot, ahol Peggyvel leélhette az életét, amit Tony mindig is tanácsolt neki. Később, mikor jónak látta az idejét, végül visszatért az eredeti idővonalba, hogy átadhassa a pajzsát Samnek és megpihenhessen.

Hogy hogyan jött vissza pontosan? Miért nem a kvantumportálon keresztül láttuk visszatérni? A Russo-tesók erre a kérdésre csak mosolyogtak és elmondták, hogy emögött bizony egy egészen érdekes történet is megbújhat. De egyelőre ez igazából már nem is fontos.

Kérdés: Miért nem fontos a nap végén, hogy meg legyen minden pöpecül magyarázva az időutazás kapcsán?

Válasz: A film által felvázolt szabályrendszer egy egészen újszerű, viszonylag logikus módon tálalja a narratíva szempontjából elképesztően nehezen kezelhető időutazás kérdéskörét. Ezekkel az utólagos (bele)magyarázásokkal, amit a Russo-tesók és a forgatókönyvírók, Markus & McFeely a tudtunkra adtak, még inkább összeáll az amúgy eléggé bonyolult kép egy nagy egésszé.

Viszont igazából mindez nem lényeg. A karakterek útja és azok vége, valamint a tíz év alatt felépített emocionális töltet a film cselekménye mögött azok, amelyek igazán fontosak. Az időutazást úgyse fogjuk tudni teljesen, tökéletesen megoldani. Legalábbis a jelenlegi tudásunk szerint. Főleg nem egy 10 éves franchise záró részében, ami már így is 3 óra lett, hát akkor mennyi lenne, ha még kétszer ennyi kvantumfizikát pakoltak volna bele.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Általános kérdések – Második felvonás

Kérdés: Miért lepődött meg ennyire Natasha és Clint, hogy a Lélek Kőért cserébe ekkora áldozatot kell hozniuk?

Válasz: Gamorán kívül eleve a Lélek Kő lelőhelyét se ismerte senki, nemhogy még a megszerzésének árát. Egyedül Nebula tudta, hogy Thanos elvitte a Vormirra és már nélküle tért vissza. Az, hogy mivel jár, ha valaki meg akarja magának kaparintani a Követ, rejtély maradt mindenki számára egészen az ominózus jelenetig.

Kérdés: Hogyan jött át a Szentély (az óriási csatahajó) és Thanos teljes serege a kvantumportálon?

Válasz: A rendezők elmondása alapján Áspis Száj egy zseniális mágus, valamint Thanos is egy lángész. Ketten együtt megfejtették a Pym részecskék titkát ahhoz, hogy átjöjjenek 2014-ből 2023-ba.

Kérdés: Miért volt képes Amerika Kapitány villámokat is szórni Thor kalapácsával?

Válasz: A legelső Thor film elején – közvetlenül miután Odin kitagadja fiát Asgardból – a Mindenek Atyja az alábbi bűbájjal látja el a Mjölnirt: „Ki megszerzi a pörölyt, ha méltó rá megkapja Thor erejét is.” És ahogy a Ragnarökben megtudhattuk a karakterrel együtt, Thor bizony nemcsak a kalapácsok istene.

(Egy érdekes teória szerint az Ultronban és ezidáig a filmek során Bucky miatt volt képtelen a Kapitány felemelni a pörölyt. Ekkor ugyanis már tudta, hogy barátja végzett Tony szüleivel a Hydra befolyása alatt, amit eltitkolt a Polgárháború legvégéig. Vélhetően az, hogy végleg kibékültek Tonyval a Végjátékban tette lehetővé Steve számára, hogy méltó legyen a Mjölnirre.)

Bosszúállók: Végjáték kritika

Kérdés: Miért nem Hulk, Thor, Űrlord vagy Marvel Kapitány csettintett a film végén, akik már kibírták korábban a Végtelen Kövek erejét? Miért kellett pont Tonynak?

Válasz: Egyrészt Hulk ekkor már teljesen nullára került az előző csettintés után. Thorról a Russo fivérek elmondták, hogy nem lett volna képes túlélni a csettintést a filmben bemutatott állapota miatt. Marvel Kapitányban ők maguk sem biztosak, de őt épp lenyomta Thanos.

A fő indok Tony mellett (azon túl, hogy ő volt ekkor a legközelebb az Őrült Titánhoz) már a Végtelen háborúban kiderült, Doctor Strange-nek köszönhetően. Csakis egy olyan jövő létezett, amiben nyerhettek Thanos ellen. Ebben pedig Tonynak fel kellett áldoznia magát.

Kérdés: Ki volt az az „ismeretlen” tinédzser srác Tony temetésén?

Válasz: a Vasember 3-ban komolyabb szerepet kapó és időközben felnőtt srác, Harley, akit Ty Simpkins alakít. Ő segített Tonynak megjavítani a 42-es számú páncélt és kapott egy életre elég „játékszert” a film végén, amivel kedvére bütykölhet. Érdekes lépés, hogy őt is visszahozták a temetésre, egyes elméletek szerint lehet, hogy ő viheti tovább Tony örökségét a későbbiekben. A Russo-tesók nem kommentálták részletesebben Harley helyzetét a jövőre nézve.

Bosszúállók: Végjáték kritika

Kérdés: Ha Steve visszautazott az időben és visszavitte a Lélek Követ is a Vörös Koponyának, akkor Natasha is feléledt?

Válasz: Sajnos nem, az áldozathozatalt, amit a Kő kíván nem lehet visszafordítani. Ezt is maguk a rendezők erősítették meg. Banner közli is egyébként a filmben, hogy próbálta visszahozni Natet a csettintéssel, de nem ment.

A 2018-as Gamorával, akit a Végtelen háborúban ért utol a végzete szintén hasonló a helyzet. A 2014-es Gamora viszont – aki átjött Thanosszal a 2023-as valóságba – a film végén eltűnt és még láthatjuk, ahogy Quill őt keresi gőzerővel.

Kérdés: Mit keres Ned a film végén még mindig ugyanabban a suliban? És mi a helyzet Peter többi barátjával és osztálytársával a Pókember: Idegenben előzetesét elnézve?

Válasz: Itt a „szerencsés véletlennek” köszönhetően a központi szereplők (Ned, MJ, Flash) mind elporladtak 5 évvel ezelőtt Thanos csettintésével és Peterrel együtt most tértek vissza.

Mit gondoltok az elhangzottakról? Bennetek maradt még bármilyen kérdés a filmmel kapcsolatban?

Színészek, akik ki nem állhatták a saját filmjüket

(Forrás: Puliwood.hu)


Article Tags: ·