FILMEZZUNK.HU
Manifest (2018) sorozat - kritika

Sorozatkritika: Manifest (2018)

7613

Manifest (2018) sorozat – kritika

Az NBC csatorna saját gyártású sorozatát, a Manifest-et 2018-ban kezdték el vetíteni a tengerentúlon ősszel. Már az előzetes is igen érdekesnek ígérkezett. Elsőre nekem rögtön Stephen King: Langolierek: az idő fogságában című klasszikusa ugrott be, amit szintén megfilmesítettek. Ennek a sorozatnak a műfaja viszont sokkal összetettebb. Sci-fi, misztikus thriller és dráma egyben.

Manifest (2018) sorozat - kritika

A történet szerint az 2013-ban elindul az USA-ból a 828-as járat, és egy furcsa rejtélynek köszönhetően, amiben nagy szerepe van a visszaút során egy légörvénynek, Jamaicából öt és fél éven belül landol csak a gép az utasokkal. A központban a Stone család áll. Ben (Joshua Dallas) 30-as évei végén járó tanár-professzor apuka, két ikergyerekük- Cal és Olive, egy fiú és egy lány, akik ekkor 11 évesek, Ben felesége, és testvére Michaela (Melissa Roxburgh). Hogy legyen még egy csavar már a legelején, a család nem egy géppel utazik, így míg a fiú a fiú, az apja és neki a testvére egy percet sem öregszik, addig a család többi tagján észrevehető az idő múlása, mint pl. hogy az ikerlány már 16 éves.

Családi drámákból nincs hiány a sorozatban. Erősen és titkokkal, kérdésekkel tele indít az első évad már az első résszel.

A történet ugye a 828-as járat utasaira és az őket övező rejtélyre koncentrál első sorban, mindezt úgy, hogy közben nem felejti el behozni azokat a szereplőket, akik kapcsolatban álltak a repülőgép utasaival. (szülők, ex-barátok, kollégák)

Manifest (2018) sorozat - kritika

Az epizódokkal előre haladva a sorozat készítői nem elégedtek meg a sci-fi vonallal, és bele szőnek egy is jelenlegi politikát, társadalomkritikát, és összeesküvés elméletet is. Ami szerintem elhanyagolható lett volna, de azon kívül, hogy egy-egy rész emiatt kicsit lassú és vontatottabbnak tűnik, nem zavaró. Sok múltbeli visszaidézés nincs, és azon kívül, hogy a családon kívül néhány utas is központi szereplővé válik a sorozatnak, csak egy rejtélyes idegen emeli leginkább az eddigi két évadot. Aki igazából nem is a gépen utazott, de mégis ugyanolyan látomásai vannak, mint a 828-as gép utasainak és a főszereplőknek. A második évadra ráadásul sokkal nagyobb teret is kap. Ő Zecke (Matt Long). A színész már bizonyított más sorozatban is. (Helix 2. évad) Üde színfoltja a sorozatnak.

A szereplők nem ismert színészek, de korrekt alakítást nyújtanak.

Viszonylag hamar meg lehet szokni a karaktereket.  A hangulat drámai és sokszor kellően feszült, leszámítva az időnkét elhúzott történéseket epizódoknál. Ez inkább a második évadnál ütközik ki jobban.

Manifest (2018) sorozat - kritika

Számomra az első évad felüdítő volt és kellően izgalmas, érdekes. Tökéletes lezárással és csattanóval. Ellenben sajnos a második évad, annak ellenére, hogy új szereplőket is behoznak, az évad közepétől ellaposodik. Sajnálom, mert volt benne még bőven lehetőség.

Szerző: Jordáki Gábor

A 21 legjobb sorozat a XXI. századból, amit vétek lenne kihagyni

Manifest (2018) sorozat - kritika Az NBC csatorna saját gyártású sorozatát, a Manifest-et 2018-ban kezdték el vetíteni a tengerentúlon ősszel. Már az előzetes is igen érdekesnek ígérkezett. Elsőre nekem rögtön Stephen King: Langolierek: az idő fogságában című klasszikusa ugrott be, amit szintén megfilmesítettek. Ennek a sorozatnak a műfaja viszont sokkal összetettebb. Sci-fi, misztikus thriller és dráma egyben. A történet szerint az 2013-ban elindul az USA-ból a 828-as járat, és egy furcsa rejtélynek köszönhetően, amiben nagy szerepe van a visszaút során egy légörvénynek, Jamaicából öt és fél éven belül landol csak a gép az utasokkal. A központban a Stone család áll. Ben (Joshua Dallas) 30-as évei végén járó tanár-professzor apuka, két ikergyerekük- Cal és Olive, egy fiú és egy lány, akik ekkor 11 évesek, Ben felesége, és testvére Michaela (Melissa Roxburgh). Hogy legyen még egy csavar már a legelején, a család nem egy géppel utazik, így míg a fiú a fiú, az apja és neki a testvére egy percet sem öregszik, addig a család többi tagján észrevehető az idő múlása, mint pl. hogy az ikerlány már 16 éves. Családi drámákból nincs hiány a sorozatban. Erősen és titkokkal, kérdésekkel tele indít az első évad már az első résszel. A történet ugye a 828-as járat utasaira és az őket övező rejtélyre koncentrál első sorban, mindezt úgy, hogy közben nem felejti el behozni azokat a szereplőket, akik kapcsolatban álltak a repülőgép utasaival. (szülők, ex-barátok, kollégák) Az epizódokkal előre haladva a sorozat készítői nem elégedtek meg a sci-fi vonallal, és bele szőnek egy is jelenlegi politikát, társadalomkritikát, és összeesküvés elméletet is. Ami szerintem elhanyagolható lett volna, de azon kívül, hogy egy-egy rész emiatt kicsit lassú és vontatottabbnak tűnik, nem zavaró. Sok múltbeli visszaidézés nincs, és azon kívül, hogy a családon kívül néhány utas is központi szereplővé válik a sorozatnak, csak egy rejtélyes idegen emeli leginkább az eddigi két évadot. Aki igazából nem is a gépen utazott, de mégis ugyanolyan látomásai vannak, mint a 828-as gép utasainak és a főszereplőknek. A második évadra ráadásul sokkal nagyobb teret is kap. Ő Zecke (Matt Long). A színész már bizonyított más sorozatban is. (Helix 2. évad) Üde színfoltja a sorozatnak. A szereplők nem ismert színészek, de korrekt alakítást nyújtanak. Viszonylag hamar meg lehet szokni a karaktereket.  A hangulat drámai és sokszor kellően feszült, leszámítva az időnkét elhúzott történéseket epizódoknál. Ez inkább a második évadnál ütközik ki jobban. Számomra az első évad felüdítő volt és kellően izgalmas, érdekes. Tökéletes lezárással és csattanóval. Ellenben sajnos a második évad, annak ellenére, hogy új szereplőket is behoznak, az évad közepétől ellaposodik. Sajnálom, mert volt benne még bőven lehetőség. Szerző: Jordáki Gábor https://www.filmezzunk.hu/2020/03/09/21-legjobb-sorozat-xxi-szazadbol-amit-vetek-lenne-kihagyni/

Értékelés

Színészi alakítás - 78%
Történet - 80%
Hangulat - 80%
Izgalom - 85%
IMDB - 72%
RottenTomatoes - 57%

75%

User Rating: Be the first one !
75

Article Tags: · · · · · · · · · · ·