Árok (Underwater, 2020) kritika Kövezzetek meg, de számomra, ha meglátom Stewart kisasszony nevét a stáblistán, a film eleve hátrányból indul. Nem tudom, hogy ez a csodálatos Twilight filmsorozatnak, vagy csak a folyton undorodó grimaszra emlékeztető arckifejezésének köszönhető, de, mivel horror/thriller kategóriáról van szó, gondoltam adok egy esélyt…újra! Nézzük akkor, hogy mit is tartogat ez a remekmű számunkra! Horror rajongóként előre volt egy sejtésem, hogy a 16-os besorolás nem fogja előrébb lendíteni a filmet a megnézni kívánt alkotások listáján, mégis megnéztem. Először életemben, mielőtt nekiálltam volna írni róla, elolvastam mások véleményét is, mondván, nem létezik, hogy egyedül nekem nem jött át. Pedig így van! A legtöbb kritikában – bár elismerik, hogy vannak gyenge pontjai a filmnek – mégis elismerősen nyilatkoznak, mind a szereplők alakításáról, mind a rendezői munkákról, mind pedig a képi világról. A legtöbb esetben nem szeretek a történetről írni, mert nem gondolom, hogy a sztori leírása egyenlő lehet egy kritika - vagyis magánvélemény – megírásával, ebben az esetben azonban olyan minimális mozgalmat kapott a cselekmény, hogy érdemes megemlíteni, ha az ember azon töpreng, vajon érdemes-e ezt a filmet megnézni. Egy kutatócsoport a Mariana árok mélyén lyukat fúrt egy telepítendő olajtorony számára végzett vizsgálatok miatt, majd egy ismeretlen okból történő vízbetörés hatására, a bázis percek alatt változik át egy víz alatti börtönné, ami várhatóan sokak sírhelye is lesz. Innen próbálnak hőseink menekülni, miközben tengermélyi Godzilla hasonmások irtják őket. Vagy legalább is hasonló teremtmények, mivel a képi világ inkább hivatott a félelmet tükrözni, mint a „gonosz” teljes valóját bemutatni. Látok rá némi esélyt, hogy már túl sok – feltéve, ha van ilyen – horrorfilmet néztem meg, ezért számomra semmi vonzó nincs abban, ha az ellenség - legyen az szörny, gyilkos, mumus, bohóc, bármi, - csak villanásokra jelenik meg. Ugyanakkor a történeti hűség kedvéért megértem, mivel maga a sztori mégis csak a Mariana árok legmélyén játszódik, ahol végül is egészen érthető, ha látási viszonyok nem egy nappali fényárban felvett romantikus tavaszi sétára emlékeztetnek. A kevés szereplő lehetővé teszi, hogy a hangulatnak átengedjük magunkat, és bizonyossággal írom, hogy azok a nézők, akik nem néznek horrorfilmeket napi rendszerességgel, teljes mértékben érzik azt a nyomasztó és egészen erőteljes kiúttalanságot, amit a rendező éreztetni szánt. Személy szerint, a „mire gondolhatott a költő?” kérdés nagy ellenségeként úgy gondolom, hogy – habár nekem az előzőekben leírtak ötlöttek az eszembe a megtekintés során – mindenkire egyéni hatással lesz a film. A szereplők kis száma mellett meg kell említenünk, hogy nem a színészi játék kiemelése volt a cél. Természetesen Kristen Stewart hozza a főszereplőként nekiítélt örök túlélő és a szent mártír precíz alakítását, illetve a többi színész játékáról is elmondható, hogy a félelem és a klausztrofób jelenetek okozta pánik egyértelműen felismerhető. Összességében számomra nem okozott maradandó élményt, és inkább találtam furán érdekesnek, néhol kiborítónak, mint ijesztőnek. Ellenben a jelen helyzetben, a #stayhome berkein belül egy másfél órás programnak tökéletes, de semmiképpen ne egy könnyed vígjátékra készüljünk! //Orosz Zsu// https://www.filmezzunk.hu/2020/04/18/17-foto-ami-bemutatja-hogyan-is-keszulnek-valojaban-a-kedvenc-filmjeink/