A legfontosabb meccs (The Main Event, 2020) – Kritika

A filmforgalmazók közül talán a Netflix jöhet ki a legjobban a mostani mozi-stop időszakból. Az alapjáraton is főleg az online térre tervezett filmek között havonta megtalálhatunk szinte minden korosztály számára egy-egy alkotást. A legfontosabb meccs egy családi vígjáték, mintsem – sok helyen tévesen – egy akciófilmnek beharangozott mozi. Az akció része maximum annyi benne, hogy a fő vezérfonala a pankráció. – Ilyen az, mikor megnézés nélkül kategorizálnak be filmeket…

A 101 perces amerikai – mexikói koprodukció egy afroamerikai 10 éves srácról szól, Leoról, akit egyedül nevel édesapja és anyai nagymamája, miután anyja lelépett valami fickóval, szó nélkül hátrahagyva családját. A kissrác megrögzött WWE rajongó, akinek nagy álma, hogy egyszer majd ő is a ringben dobálhassa pankrátor társait. Egyik délután birtokába kerül egy varázs – pankrátor – maszk, melynek viselője emberfeletti erő birtokába jut. A sors fintora, hogy pont azon a hétvégén érkezik egy WWE válogató verseny az ifjú titán városába, így kapva kap az alkalmon és titokban benevez a küzdelmekbe. Nem csak az álmait szeretné ezáltal valóra váltani, de a fődíj, hogy WWE szerződést kaphatna, – ha megnyeri -, mellé jár 50,000 dollár is, ami az adósságban úszó családján is segíthetne.

Ez a film olyan, mintha a tavalyi év két nagysikerű filmjét, a Családi bunyót és a Shazam!-ot összemixelték volna egy Nickelodeon szintű sztorivá.

Néhol érződik benne némi dráma, de ott van fő irányvonalként a vígjáték, megspékelve némi családi hangulattal. Igazán nagy neveket nem is találunk benne, akikre felkapnánk a fejünket. Pár híresebb WWE sztárral összefuthatunk pár kocka erejéig, de őket is inkább a pankrátor fanatikusok ismerhetik igazán, az átlag néző számára nem biztos, hogy mond az a név valamit, hogy: Babatunde Aiyegbusi (Sámson szerepében), Kofi Kingston (önmaga), Sheamus vagy pedig Mike „The Miz” Mizanin.

A színészek közül, akit megemlíthetünk, a Leo apját alakító Adam Pallyt, legutóbb a Sonic, a sündisznóban láthattuk, de szerepelt a Nagyfater elszabadult és a Vasember 3.-ban is. Maga a történet nem túl egyedi és sokkal többet is ki lehetett volna belőle hozni Jay Karas rendezőnek, akinek munkáján érződik, hogy eddig főleg sorozatokat rendezett. Ahogyan a forgatókönyvíró Larry Postelnek sem találunk sok mozifilmet a szakmai önéletrajzában.

Minden olyan klisét ellőnek benne, ami egy ilyen típusú amerikai filmben lenni szokott.

A csonkacsaládban nevelkedő gyerek főhős, akit a suli menői mindig betalálnak. Persze a barátai sem a tökösek táborát erősítik, viszont jó látni, hogy mennyire jó cimborákká tudtak válni. Maga a film sem tudja eldönteni, hogy a főhősnek a suli egyik legaranyosabb lánya a szerelmévé váljon vagy maradjon csupán a barát szinten. De fontos szerepet kap a 21. századi, ultramodern nagyi is, aki néhol igazán vicces, néhol kicsit már sok(k). És nem maradhat ki a filmből a pénzéhes rosszfiúk csapata sem, hogy azért mégis legyen ki miatt izgulnunk.

Bár több esetben elrugaszkodik a szuperhős film jellegétől függetlenül is a valóságtól, mégsem lehet rá haragudni, mert inkább egy gyerekeknek szóló alkotást kapunk. Bár néhol hagy elvarratlan szálat, levegőben maradó történést, összességében köszönhetően, hogy van tartalmi mondanivalója. Láthatunk karakterfejlődést egyes szereplők esetében és néhol még vicces is tudott lenni, hogy egy délutáni családi filmezéshez elegendő produkciót nyújtson számunkra.

//Dörgő Dániel//

20 sportfilm, amit mindenképpen látnod kell