McMilliók kritika

Az egész egy Post-it fecnivel kezdődött, ami egy monitor szélén pihent, és egy unatkozó F.B.I. ügynök (Doug Matthews) elkövetkező éveit tette oly módon szórakoztatóvá és ezzel együtt sűrűvé, melyben feltárul előttünk egy olyan csalássorozat, amire senki sem számított. Kritika: Bruce

A McMilliók története annyira hihetetlen, mintha bementem volna a Burger Kingbe és kértem volna egy Big Mac-et… és kaptam is volna! A McDonald’s 1987-ben Monopoly játékot hirdetett az Egyesült Állomakban sült krumplis dobozokon, magazinokban, hogy egyrészt hasznát gyarapítsa és a fogyasztókat még közelebb csábítsa az étteremóriás termékeihez, másrészt a figyelemfelkeltés okos módszerével és ezáltal a folyamatossággal az emberek tudatába férkőzhessen. Hatalmas ösztönzéssel elérte, hogy forgalmukat megsokszorozzák, és ezzel a játékkal adjanak lehetőséget arra, hogy meggazdagodjanak… milyen szépen is hangzik nem? Azonban erre nem sok esélyük volt azoknak, akik tényleg játszani akartak, ugyanis a kezdetektől csak egy valakin múlott az, hogy ki és mennyit fog hazavinni: Ezt az ”úriembert” Jerry Jacobsonnak hívták.

A kilencvenes évek közepén derült csak ki, hogy valami nem stimmel a kifizetett nyereményekkel, hisz senkinek nem tűnt fel, hogy a nyertesek közt bizony komoly családi kapcsolat szunnyad, és mindehhez Jerry bácsinak volt a legnagyobb köze.

Bár mire idáig eljutunk, elég hosszú, szájbarágós információkat közöl velünk a rendezőpáros, James Lee Hernandez és Brian Lazarte. Érezhető volt, hogy a teljességgel részletes anyagot milyen alapossággal vették fel, és az amerikai közönségnek erre van szüksége, hogy megértse. Dougról néha az volt a benyomásom, hogy inkább egy filmsztárnak képzeli magát, mintsem F.B.I. ügynöknek. Sokszor kicsit túljátszotta szerepét, ami a végére cseppet idegesítő volt, mintsem informatív. Szóval az ügynökök és a kamu szerencsejáték bemutatása után (1. epizód) a sorozat a további nyerteseken ment egyenként végig.

Az F.B.I.-nak – pontosabban Doug ügynöknek – az volt az ötlete, hogy úgy a legjobb ezt a csalássorozatot felgöngyölíteni, ha beépített ügynökök bevonásával a “nyertesekről” egy örömvideót készítenek azzal a dumával, hogy mindenkit elvisznek Las Vegasba, és mivel sztárolják a milliomosokat, jobban kinyílnak a kamera előtt és a véletlenül elcsepegtetett információkkal a bíróságon ellenük tudják fordítani saját beismerő szavaikat. Természetesen aztán senki nem jutott el a szerencsejáték fővárosába. Szóval mind a nyolc milliomossal megismerkedünk az elkövetkező részek alatt, többek közt azzal az olasz származású maffiacsaláddal, kiket Colomboknak hívnak.

A legnagyobb részt ebben a kedves feleség vette ki, aki jellegzetes olasz stílusával, viselkedésével és kinézetével a sorozat legkülöncebb tagjává vált.

A nyomozás során kiderült az is, hogy a Colomboknak keményen benne volt a mancsuk a kifizetésekben, illetve magában a csalásban is, hisz Jerry Colombo és Jerry Jacobson közösen okoskodták ki, hogy a családban – feltűnésmentesen – osszák szét úgy a vagyont, hogy persze nekik is jusson a “finom falatokból”. Mivel egyre többen kerültek be a játékba, csak Robinnak, a maffia feleségnek tűnt fel, hogy csak olaszok jutnak a nyereményhez, ezért megkérte férjét, hogy szemeljen ki magának egy ártatlannak tűnő, tipikus amerikai háziasszonyt, és az lehetőleg fekete legyen. Szóval szélesedett a kör, és ily módon bekerült még stewardess, ingatlanberuházó és annak családja is. Tehát az ügy felgöngyölítése és a szereplők bemutatása után – ami az első négy epizód tartalmát képezi – következtek a letartóztatások a már meglévő megfigyelt, felvett, vagy lehallgatott anyagok ismeretében.

Az F.B.I. munkáját annyira lazának és szerteágazónak mutatja be a rendező, hogy ennek tipikus példája az, hogy egy véletlen folytán az egész ügy felgöngyölítésére összehozott anyagot is majdnem elcseszték, hisz rossz helyre címezték a sok-sok évnyi információt. Számomra ez inkább a szánalmas munkamorálról adott tanúbizonyságot, mintsem egy összeszokott, profi csapat működéséről. Csupán az ötödik részben tudjuk meg igazán, ki is volt valójában Jerry bácsi, és arra a kérdésre a megoldást hogy hogyan is volt képes mindezt tető alá hozni. A hogyan kérdésre a válasz már kiábrándítóbb volt, mint hittem. Sokkal nagyobb durranást képzeltem el, hisz az előzményekben részletességgel bemutatják nekünk, mennyire odafigyeltek a nyertes szelvények biztonságára. Olyan hibát követtek el a nyertes kuponokkal, ami teljességgel a felelőtlenségen és a jóhiszeműségen nyugszik. Kérdem Én… egy ilyen horderejű játékban megengedett az a fajta hanyagság, amit Jerry elkövethetett? Kétlem.

Az egész azon bukhatott meg személyes véleményem szerint, hogy a mekinek a kifizetésre váró milliók annyira aprópénz volt, hogy Ők maguk képtelenek lettek volna utánajárni a trükknek. Nagyon nem is voltak kétségbeesve, amikor kiderült a svindli.

A McDonald’s egy reklámügynökséget bízott meg a nyertes kuponok elkészítésével, ahol ténylegesen és pontos megbízhatósággal ügyeltek arra, hogy minden rendben történjen. A nyomdában is 100%-osan ügyeltek a szabályos kivitelezésre, majd mindezt egy számzáras bőröndben odakötözött bilinccsel a kezén a reklámügynökség legmegbízhatóbb embere vitte államokon át másodmagával a cél felé. Na kérem, ez a “legmegbízhatóbb” kolléga volt Jerry Jacobson, azaz Jerry bácsi. Egy olyan biztonsági főnök kapta meg a munkát, akinek a pénz jelentett mindent az életben. Igazából haragudni csak akkor tudtam a pénzéhes Jerryre, amikor is az utolsó részben rájöttünk, micsoda következményekkel járt éveken át tartó lopás- és csalássorozata. Azok, akikkel kapcsolatban volt, mindnek a munkája, a megélhetése bánta az ismertségét.

A McMilliók HBO-sorozat tele van olyan interjúkkal és tényleges felvételekkel, amelyek úgy kapaszkodnak bele az ügybe, hogy az szépen kialakít bennünk egy kellemes függőséget ahhoz, hogy folytassuk a történetet, de sajnos sokszor ismétli önmagát. Szóval a nyomozás mögött meghúzódó story rendkívül szórakoztató hat részből álló dokumentáció, melyben az is a legmegdöbbentőbb, hogy mindezen okoskodással véghezvitt lopásért a közreműködők mennyire csekély büntetést kaptak egy olyan országban, mint Amerika.

Talán azért, mert mint mondtam, magának a McDonald’snak tényleges kára nem keletkezett, hisz nekik tulajdonképpen mindegy volt, kinek adja a mindenkori főnyereményt, a lényeg, hogy a hírek róluk szóljanak, és ez teljesült!

A mostani HBO-sorozat erőssége a furcsa részletekben, a meglepő attitűdökben, a vágott kuncogásokban, a feszült viccekben, a sztárszerű, hétköznapi emberekben és az archív reklámokban rejlik, melyben hatalmas társadalmi igazságtalanság nem történt, csupán a “szemesnek áll a világ” mondás beigazolódása érvényesült.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

20 filmsztár, akiről nem tudtad, hogy régen mit dolgozott