FILMEZZUNK.HU
Így rúgta fel az Marvel Univerzum idővonalát a Pókember: Idegenben

Teljesen őrült történettel jön a Pókember 3!

5638

Teljesen őrült történettel jön a Pókember 3!

A Pókember 3. részével kapcsolatban egyre több információmorzsát lehet felcsipegetni innen-onnan. Például azt, hogy állítólag a film alapjául szolgáló történet teljesen őrült. A Pókember: Hazatérésben a Tom Holland által alakított Peter Parker a kamaszkor problémái mellett Adrian Toomessel, azaz a Michael Keaton által alakított Keselyűvel kell szembenéznie. A Pókember: Idegenben pedig egy európai hátzsákos út közben állította szembe Mysterioval, akinek Jake Gyllenthal bújhatott a bőrébe.

Pókember: Idegenben (2019) - Kritika

Ezek után mit (és kit) tartogatnak az alkotók Peter Parker számára a Pókember 3-ra, aminek a sorsa a tavalyi évben a Sony és a Marvel hullámzó viszonya miatt igencsak megkérdőjelezhető volt? Most megtudtuk, hogy Tom Holland újabb forgatási kalandjai júliusban kezdődnek Atlantában. (Az már korábban nyilvánosságra került, hogy a munkálatokat nyárra időzítik. Ezek szerint a menetrend tartja magát.) A stáb a forgatások során Atlanta mellett Los Angelest, New Yorkot és Izlandot veszi majd célba.

Tom Holland szerint pedig a forgatókönyv igazán őrült, amivel sikerült még jobban felpiszkálnia az MCU rajongók kíváncsiságát.

A színészi gárda egy jelentős részének kilétét még homály fedi, azt azonban már tudni lehet, hogy Jacob Batalon és Zendaya Maree Stoermer Coleman neve ismét felbukkan majd a stáblistán. A rendezői szék hátoldalán pedig Hazatérést és az Idegenbent is jegyző Jon Watts neve díszeleg majd. Ez minden bizonnyal egy egységes képet biztosít a három rész között. Mint mindig, sokan firtatják Pókember ellenlábasának kilétét. Több helyen Kraven nevét emlegetik, akire a rendező már korábban is utalt. Ám egyre több név merül fel különböző fórumokon. Na és persze egyre több információ is a forgatás kezdetének közeledtével.

7 meglepő érdekesség, amit talán még nem tudtál Tom Holland-ról

(Forrás: filmtekercs.hu)


Article Tags: · · · ·