FILMEZZUNK.HU

Box Office: 20 éves mélyponton a mozik a koronavírus miatt

1758

Hétvégi bevételi lista, USA – 2020. március 13-15.

A koronavírus továbbra is mélyütésekkel sorozza a világot, beleértve a gazdaság szinte minden szegmensét. Minket természetesen most a szórakoztatóipar, azon belül is a filmipar érdekel, amely húsz éve nem látott mélypontra zuhant vissza. A mögöttünk hagyott hétvégén a filmek összbevétele alig haladta meg az 50 millió dollárt, ami elképesztően alacsony összegnek számít. A bevételi tízes toplistán 3 premierfilm található, a többi mind már korábban bemutatott alkotás. A legnagyobb bevételt a Pixar animációs filmje, az Előre érte el a maga 10,5 millió dollárjával. Ez azt jelenti, hogy a nézettsége egyetlen hét alatt 70%-ot zuhant, a globális összbevétele pedig 101 millió dollár körül mozog. A második helyre 9,5 millió dollárral a keresztény énekesről, Jeremy Camp-ről szóló Még mindig hiszek dráma került, ezzel a legsikeresebb premierfilm díját is elnyerte (volna, ha lenne ilyen). A képzeletbeli dobogó harmadik fokára pedig Vin Diesel képregényfilmje, a meglehetősen rossz kritikákat kapott Bloodshot állhatott fel 9,3 millió dollárral.

Box Office: Jó pár premiernek betett a koronavírus

Itt elég nagy ugrás következik, ugyanis a negyedik helyre A láthatatlan ember ért oda, már csak 6 millió dollárral. Mögötte az ötödik a Vadászat lett 5,3 millióval, hogy a hatodik helyre ismét egy méretes zuhanást írhassunk be: a Sonic, a sündisznó ugyanis mindössze 2,5 millió dollárt hozott a konyhára a hétvégén. Ben Affleck új mozija, a The Way Back lett a hetedik a maga 2,4 millió dollárjával, míg Harrison Ford új filmje, A vadon hívó szava a nyolcadik helyre volt jó 2,2 millióval. Az utolsó két helyre pedig az Emma (1,3 millió dollár) és a Bad Boys 3 – Mindörökké rosszfiúk (1,1 millió dollár) került.

Természetesen a mozis mélyrepülést két fő tényező okozza, melyek a koronavírushoz köthetők. Egyrészt világszerte egyre több országban rendelnek el veszélyhelyzetet, ami komoly korlátozásokat jelent szinte minden közösségi eseményre vonatkozóan. Így a színházak mellett a mozik nagy része is zárva tart vagy legjobb esetben is csökkentett kapacitással üzemel. Emellett a lakosság jelentős része is önkéntesen távol marad a közösségi eseményekről, illetve sokan vannak karanténban, ami tovább csökkenti a moziba járók számát.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Előre – $10,5M / $101,7M
  2. Még mindig hiszek – $9,5M / $9,5M
  3. Bloodshot – $9,3M / $25,6M
  4. A láthatatlan ember – $6M / $122,7M
  5. Vadászat – $5,3M / $6,5M
  6. Sonic, a sündisznó – $2,6M / $306,5M
  7. The Way Back – $2,4M / $14,3M
  8. A vadon hívó szava – $2,2M / $107,3M
  9. Emma – $1,4M / $25,1M
  10. Bad Boys – Rosszfiúk mindörökké – $1,1M / $417,9M

(Narancssárgával a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

20 filmsztár, akiről nem tudtad, hogy régen mit dolgozott

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · ·