Wasp Network – Az ellenállók kritika

Oliver Assayas mostani munkája egy labirintusszerű, izgalmakban hiányos, klasszikus hidegháborús kémtörténet Penélope Cruz és Edgar Ramírez alakításával, melyben a főszereplőknek többszinten is hányattatott sorsuk van, és sajnos ennek mi, nézők isszuk meg leginkább a levét. Kritika: Bruce

A széttördeltség szó jellemzi a rendező mostani munkáját, amely szó teljességgel ráillik a karrierjére is. Oliver Assayas munkásságára nem lehet a hullámvasút mozgása nélkül gondolni, hisz furcsa, hogy képes a kiemelkedő magasságokig eljutni (Carlos), és képes a szürke középszerűségre is. Mostani munkájára az utóbbi jellemző. A dél-amerikai író, Fernando Morais The Last Soldiers of the Cold War könyvéből készült forgatókönyvben találhatjuk a legnagyobb félresiklást, ha a végterméket nézem. Akkora és olyan sokrétű ez a téma, és megírásába oly sok buktató került, hogy nem lehetett teljes szívből szeretni a Wasp Network-ot.

A rendezést és a forgatókönyvírást is bevállalta Oliver, de szerintem a jó tanács számára az lett volna, ha csak az egyiket vállalja, és az nem az írás.

Kiérződik munkájában, hogy szerette volna, ha nevével együtt emlegethetjük a művet, és érződik, hogy szerette vezetni azon fő karaktereket, akikkel együtt dolgozott, azonban ahogy tálalta nekünk e hidegháborús eseményeket, az már kevés ebben a műfajban. Sajnos izgalmak és akciók hiányában egy politikai thrillert nehéz megvalósítani, pláne akkor, ha a neved nem Clint Eastwood.

A Castro uralta Kuba és az Egyesült Államok közt “dolgozó” kémekre fókuszált ezen időkben, és csak a felszínt kapargatva és kapkodva mutatja be nekünk a direktor a megtörtént eseményeket, és ezért sem vagyunk mi, nézők képesek átadni magunkat e politikai hangulatnak. A kubai ellenállásról szerintem hálás dolog filmet gyártani, hisz maga a téma nagyon is figyelemre méltó. Az 1990-es évek hajnalán sok kubai állampolgár elmenekült hazájából, és egészen az Egyesült Államokig, pontosabban Miami partjaiig jutott. Azonban Ők nem csupán egy jobb élet reményében távoztak hazájukból, hanem legfőképpen azért, hogy hazájuknak információkat szolgáltassanak egy kubai hírszerzőcsapatban. Itt, Floridában találták meg az otthonukat és Castro-ellenes szervezetekbe tömörüljenek azért, hogy megakadályozzák a főváros és a fontosabb kubai területek ellen tervezett terrorcselekményeket.

A könyv megfilmesítése azért is roppant nehézkes, mert oly sok témával, egyszerre megjelenített képpel, és a benne mozgó karakterekkel, időpontokkal kell dolgozni, amely még egy ebben a témában Is otthonosan mozgó profi direktornak is nagy kihívás lenne.

A humanitárius szó mögé bújva a kubai kémek munkáját oly hosszasan és szárazon tálalja nekünk Oliver, amibe inkább belefáradunk, minthogy együtt izgulhassunk értük. Rövid időnként, kb. 5-10 percenként kapjuk az új dátumokat, helyszíneket, amivel a végére mi, nézők már nem vagyunk képesek azonosulni, és észrevesszük magunkon a figyelem hanyatlását, mely a játékidő feléig képes kitartani. Assayas munkájának nincs meg a megfelelő és szükséges tempója, illetve a hangulata sem képes elvinni a hátán a filmet. Néha magára talál a mű, és amikor azt gondolhatnánk, hogy most beindul a történet, akkor újra ráeszmélünk, hogy visszasüppedünk a középszerű és a már jól ismert, feszültségmentes párbeszédekbe.

Aki megnézte a kétperces előzeteset, az szinte minden izgalmat megkapott. A többi 121 percben sem kapunk lényegesen többet. Yorick Le Saux és Denis Lenoirc, mint operatőrök próbálnak időnként kiszakítani minket a monoton tényekből a szépen eltalált távoli plánjaival, és jókor, jó helyen kapja el szereplőink emócióit, azonban munkájuk kevés ahhoz, hogy sokat segítsen az összképen. A Penélope Cruz által megformált Olga sokszor hangoztatja milyen szánalmas és nyomorúságos az élete ott Kubában, de a rendező azon túl, hogy mutat nekünk pár sötét gyári munkást egy gyárban,

nem igazán tálalja ennek az állításnak az igazságtartalmát, hisz a nélkülözés csekély jele sem mutatkozik meg Olga életében.

A kubai életből emigrált főszereplőnk, Rene Gonzales indíttatásait sem értettem igazán, miért is volt szörnyű dolga pilótaként élni Havannában, hisz a kezdő képsor a lelépésével nyit. A követhetőség tehát az, ami a legjobban hiányzott, és zavart kelthet bennünk. De továbbmegyek az analízisben… Ha kibontjuk ezen cselekményszálak csomóit, és megértjük a történetet alkotó három fő kubai dezertőr indítékait, rávilágítunk az ok-okozati összefüggésekre, melyek életcéljaik mozgatásáért felelősek, akkor sem leszünk maradéktalanul elégedettek. Fásultan vesszük tudomásul, hogy érdekesebb volt a megtörtént esemény a valóságban, mint ahogy azt a képernyőn “átéljük”!?

Emiatt sem tudtam szereplőinket – akikről azon kívül, hogy milyen családi-baráti kapcsolatban vannak – megszeretni, vagy drukkolni nekik céljaik elérésében. Hiányzik az érzelmi töltés és a finom textúra a látottakban. Nem fektetett sok energiát ezen emberekbe a rendező, és így nehezebben értjük meg döntéseiket, és kevésbé törődünk az életükben zajló események következményeivel. Sok mindenbe belekap az filmirányító és keveset fog. A disszidálás kérdésével, a kábítószer csempészet megjelenítésével, a kémhálózat működésével, az hogy melyik “bábu”melyik oldalon van , a Castro-ellenesség  bemutatásával, illetve a terroristák robbantássorozatának miértjével sem foglalkozik érdemben Oliver Assayas, de mindegyiket megjeleníti.

Nem volt képes szintet ugrani a Carlos után, pedig a lehetősége megvolt ahhoz, hogy egy ízig-vérig elménkbe ható akció-kémfilmmel jutalmazzon meg bennünket, olyan izgalmas szálakkal, amik miatt már előző munkájánál megszerettünk.

Igyekszik nyüzsgő hangulatot árasztani felénk egy olyan család képében , akikről keveset tudunk meg, csupán azt, hogy mennyire szerették egymást. Sok jó színész (Edgar Ramírez, Penélope Cruz, Gael Garcia Bernal , Ana de Armas) alkotja a történet gerincét, azonban keresni kell köztük azt, aki képes volt fellépésével kiemelkedőt nyújtani.

A Wasp Network több szeretett volna lenni az átlagosnál, azonban a szükséges kellékek hiánya miatt csupán a “szürkeség” jellemzőjével ellátott filmek táborát duzzasztja.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

20 bizonyíték, hogy a kaszkadőröknek is kellene Oscart kapniuk