Csiszolatlan gyémánt (Uncut Gems, 2020) – Kritika

Adam Sandler olyan szerepben és filmben jelentkezik újra a Netflix égisze alatt, melyre nem, hogy sokan, de max. a legnagyobb bukmékerek minimális százaléka sem fogadott volna nagyobb tétben. És hogy miért pont ez a hasonlat?! Majd a kritikámból a későbbiekben kiderül az is.

Már a Gyagyás gyilkosság ajánlómnál is említést tettem, Sandler (Apafej, Távkapcs, Nagyfiúk, stb.) és a Netflix kapcsolatára. Miután a ’90-es évek vígjátékainak egyik meghatározó arca kezdte érezni, hogy neve már nem tud annyi embert bevonzani a moziszékekbe, elébe ment a dolgoknak és haladni mert a korral. Így a streamszolgáltatóval kötött egyezség értelmében már otthon, rajtuk keresztül jutnak el filmjei a rá igazán kíváncsi rajongókhoz. Pedig ez a film bőven megért volna egy mozis verziót. Adam Sandler az a komikus, aki elég megosztó tud lenni. Vannak, akik imádják a filmjeit, vannak, akik már a neve hallatán elzárkóznak bármi is legyen az adott történet. Legtöbben a lúzer, teszetosza mamlaszként aposztrofálják. Filmjein mégis rengetegen nőttek fel és szereztek sok vidám percet.

A Csiszolatlan gyémánt ellenben minden eddigi mozijától eltérően nagyon erős lett, mind hangulatában, mind mondanivalójában. De, ami a legkimagaslóbb, hogy meg tudta mutatni, hogy valójában mennyivel több van benne, mint sokan hitték illetve amit eddig mutatott.

Ebben a filmben, nem azt a lökött vizesnyolcas fiút látjuk. Komoly társadalomkritikával és mély mondanivalóval bír ez az alkotás. Nem véletlen merült fel egy esetleges Oscar-díj jelölés is, mint a Legjobb férfi főszereplő. És bár az idei elég erős mezőnyben nem valószínű, hogy meg is kapta volna, de ezért az alakításért minimum kijárt volna neki egy jelölés. De ismerjük a Hollywood szemellenzős zsűrijét, akik, ha elkönyveltek valakit egy műfajban és az nem méltó szerintük a ma már inkább szimbolikus, mintsem tényleges súllyal bíró arany szobrocskára, az akár lemehet hídba is, úgysem fogják a nagy szakik elismerni.

Láthattuk az utóbbi években is, hányszor nem olyan film vagy színész/nő nyert, aki, ha a közönségen múlott volna (és ki másnak készül egy mozi, mint nekik!), biztos díjjal tér haza. De hát ez van, ezt kell szeretni. Nem egy ilyen tárgytól lesz valaki vagy valami nagy színész vagy sikeres film, hogy pár begyepesedett embernek épp ínyére van e. Egyedül a közönség dönt! De térjünk vissza a filmre.

A történet egy nagy dumás New York-i zsidó ékszerészről szól, Howard Ratnerről (Adam Sandler), akinek egyik legfőbb baj-forrása a szerencsejáték függősége, azon belül is az NBA meccsek fogadása. Sorra halmozza adósságait, miközben a hitelezői szó szerint kést szorítanak nyakához, hogy visszakaphassák pénzüket. Szenvedélybetegsége mellett a házasságával is gondok vannak, – miközben szeretőt tart – és próbál az élet minden területén és mindenkinek megfelelni. Mikor sikerül egy becslései szerint nagy értékű, Etiópiából kicsempészett drága opál birtokába jutni, úgy érzi talán sínre kerülhet élete. Egészen addig, míg egy újabb fogadás, melynek a kő is részévé válik, olyan bajba nem sodorja, mely már szó szerint a saját és családja életét is veszélyezteti. Nem marad más hátra, mint mindent egy lapra feltéve, hinni a csodában.

A Csiszolatlan gyémánt több különlegességet és érdekességet tartogat magában. Sandler nagyon sok személyes vonatkozását is belecsempészte a történetbe. Ilyen a kosárlabda iránti szenvedélye, mely valahol egyik vezérfonala is a mozinak. Továbbá a zsidó származása is a film fontos részét képezi. Olyan ez az alkotás, mint amikor valaki be akarja bizonyítani, hogy sokkal több van benne.

Ezért sokkal többet mutat be intimszférájából, jobban megnyílik és közelebb engedi a nézőt a valódi lényéhez.

A Sandler filmek esetében anno szinte biztos volt, hogy a kedvenc barátai itt ott fel fognak tűnni, akár egy képkocka erejéig (Rob Schneider, Steve Buscemi stb.), ebben a Csiszolatlan gyémántban viszont a régi bandából senkivel nem találkozunk. Ellenben szokatlanul sokan önmagukat játsszák. Az egyik legfontosabb szerep az NBA-s Celtics kosárcsapatának kiválóságára jutott, Kevin Garnettre, aki meglepően jól mozgott a kamera előtt (is). (Ha már kosár, itt megemlítendő, hogy a sors fintora, hogy a filmben először pont a most elhunyt Kobe Bryant-re fogadott Sandler…)

Rajta kívül még találkozhatunk az önmagát alakító amerikai rapsztár, The Weekend-del és egy snitt erejéig John Amos-szal, akit az Amerikába jöttem filmből ismerhetünk többek között. Filmbeli feleségét pedig az az Ildina Menzel alakítja, aki az eredeti Jégvarázsban Elsa hangját kölcsönzi. A közel 135 perces film forgatókönyvíró és egyben rendező párosa, Josh és Benny Safdie, akik legutóbb a Good Time című film munkálatait irányították.

Sokat elmond a produkcióról, hogy az egyik producer nem más, mint a legenda, Martin Scorsese, aki nem adja bármilyen filmhez a nevét.

Mint látjuk elég hosszúra sikerült a film, mely néha lehet kicsit vontatottnak is tűnhet, de újabb különlegessége, hogy bármely percben olyan hamar fel tudnak gyorsulni az események, hogy az ember csak kapdossa a fejét. Végig érezni egy ideges, feszült és egyben nyomasztó légkört, mely körülveszi a történetet és a főhőst. Ehhez a hangulathoz a zenei aláfestéssel csak plusz hozzátesz. Jó pár kiszámítható, de annál is több nem várt fordulattal van tele a film. Érzelmi hullámvasút egy endoszkópon át. Kevés olyan film van, ahol külön figyelnek a „keretre”, ahogyan elindul a film és ahogyan lezárják. Mint anno volt pl. a Forrest Gump „tollpihés” klasszikusa.

Ez az a film lesz, ami nagy valószínűséggel eléggé megosztó lesz az emberek körében. Sokan fogják, már alapból Sandler neve miatt (megnézés nélkül is) utálni. De, aki képes ráhangolódni és érteni ezt a mozit, az nagyszerű közel két órás kikapcsolódást fog kapni. Szomorú, hogy ezért az alakításért, nem járt legalább egy jelölés, pedig bőven megérdemelte volna Sandler. Viszont, akik eddig nem hittek az 53 éves sztár színészi tehetségében, ezek után el kell ismerniük. Olyan világot mutat meg számunkra a Csiszolatlan gyémánt, mely nincs közvetlen a szemünk előtt, de nagyon is létezik. A pénz, a szenvedélybetegség, valamint a remény és örök bizakodás pedig együtt, hogyan hat egy ember életére és annak környezetére.

//Dörgő Dániel kritika//

10 Adam Sandler film, amit kár lenne kihagyni