Bad Boys 3 kritika

Félelemmel és egyben várakozással ültem be a Smith-Lawrence duó hosszú szünettel bemutatott újabb rosszalkodásaira, hisz ennyi idő elteltével tartottam attól, mi újat képesek a múltidézésen kívül nekünk bemutatni a címszereplő srácok. Sajnos semmit…de mégis jó volt újra felülni a nosztalgiavonatra, mely azonban most már kicsit döcögősebben közlekedik, mint negyed évszázada. Kritika: Bruce

1995-ben kezdődött az ő érdekes kapcsolatuk, mellyel igazi nagyágyúvá tette az akkori Will Smith-t. A máig ebből  a stílusú filmekből élő Michael Bay nyolc évvel az első rész után elkészítette a Bad Boys 2-öt, amiben  Mike Lowrey detektívre már jobban támaszkodott.  A hosszabb de nem jobb  második etap is erősen az első részre hajazó formavilággal rendelkezett, viszont gyengébb sikereket ért el mint elődje. Rögtön ezután kezdtek el foglalkozni a harmadik rész gondolatával az alkotók, de a megugró gázsik miatt elindult a huza-vona a folytatást illetően. A Sony 2009-től egészen 2018-ig tudta nyújtani a sok-sok forgatókönyvíróval és rendezőjelöltekkel  rendelkező  projektet, ám a különböző nézetek illetve elképzelésbeli különbségek miatt nem valósult meg a harmadik rosszfiú story.

Bár Martin Lawrence rendre belibbentette a folytatást, ez azonban sokáig elmaradt. Neki nagyon is kellett volna egy kis siker, hisz anno még az Ő neve volt elől a stáblistán, azonban ez azóta rég megváltozott, hisz főszereplésével legutóbb kilenc évvel ezelőtt jött elő a Gagyi Mami 3-al, de Én már az első résztől sem dobtam hátast, nemhogy a folytatásoktól. Szóval a stúdiónál nem adták fel a reményt, és a marokkói származású belga rendezők Adil és Bilall duó mellett döntöttek, akik ez előtt még soha nem dolgoztak ekkora költségvetésű filmen, tehát senkivel nem konfrontálódva, bólogatva a stúdió fejeseinek, illetve Smith akaratának együttvéve leforgatták végre a Bad Boys 3 – Mindörökké rosszfiúk című produkciót.

A látottak alapján a maguk stílusát a hátuk mögé hajítva tökéletesen idomultak a már megszokott képi, és hangulati viszonyokhoz, amit Michael Bay képviselt anno.  Ezt rögtön a tudatunkra adja direktorduó a film nyitójelenetében. A lassított és narancssárgában sziporkázó, alulról fényképezett kameramozgással felvett porschés jelenetben ez szépen kivehető. A két főszereplő közti kémiával nem is lenne gond, azonban az idézhető és emlékezetes “eszmecsere” az, ami a mostani film igazi nagy gyengesége. Sajnos olyan laposan megírt szöveget adtak a szájukba, ami a gyengébb második részhez sem nő fel e tekintetben.

Ami nem változott az annyi, hogy ugyanolyan tökösre vették a figurát, csak az a bizonyos “tök” hiányzott belőle, és így csak a nosztalgia maradt azoknak, akiket rabul ejtettek az előző részek.

Ha már önálló filmként tekintünk a rossszfiúkra, akkor már még keserűbb a helyzet, úgyhogy a viszonyítással tesszük a legjobbat, ha a pozitívumokról akarunk beszélni, mert a történet sem a legeredetibb jelzőkkel rendelkezik.

Zsaruhőseink az életüket már másképp élik mint legutóbb , és ez tetszett a legjobban. Változott a világ, változnak így ők is. A nagymenő playboy Mike épp kapuzárási pánikban szenved, és nehezen tudja feldolgozni hogy az épp aktuális nyomozásához egy csapat Z generációt képviselő 4 tagú akciócsapatot adnak mellé, akikkel még – a korából adódóan is – a kommunikáció is nehézkes, nemhogy a munka. Marcus Burnett friss nagypapiként, pedig elhatározza hogy a korai nyugdíjba lépés mellett dönt, és éli a maga  kiegyensúlyozottnak hitt családias nyugodt életét.

Ez akkor változik meg végérvényesen, amikor Mike-ot a nyílt utcán egy motoros lelövi, és ezzel majdnem a túlvilágra küldi a nyomozót, aki ha nehézkesen is de túléli a keserű “kalandot”. A kinek állt érdekébe, és  a miért pont Mike-ot kérdésekre keresve a választ elindul a nyomozás és  még egyszer utoljára összeáll a csapat és meglepetések nélkül lenyomják a Miamiban tevékenykedő új mexikói bandát, akihez több köze van Lowrey nyomozónak mint azt bárki hitte. Csatasorba állnak, és lemondanak a megérdemelt nyugdíjas életükről, hisz így az együtt hajtunk-együtt halunk szlogennek ismét van értelme.

A két főszereplő mellett a további jelentős karaktert is visszahozták . A Joe Pantoliano alakította Howard kapitány viszont semmit nem változtatott a stresszkezelési technikáján, és ugyanolyan idegbeteg módon osztja az észt a fiúk közt. 🙂 Továbbra is a szemünkbe ütköznek a gyatra termékreklámok, melyeket továbbra sem tudok megszokni. A modern kabátba bújtatott hangulatmegidézésnek persze szerintem mindenki örül, azonban ebből a korszakból táplálkozva nem képes a film továbbnőni, és megújulni. Az új szereplőkben – akciócsapattagok illetve a mexikóiak közt – sem lehetett észrevenni a potenciált, hisz gyenge jellemükből adódóan beleolvadtak a környezetbe, és nem képeztek új szintet. Az első két részben jól működő poénok, most inkább megmosolyogtató és sokszor a kínos hatást értek el, mintsem célba jutottak volna.

A változást abban láttam, ami furcsa volt egy ilyen stílusú szórakoztatni próbáló produkcióban, hogy a direktor duó merte bevállalnia az előző rendező Michael Bay által nem mutatott véres jelenetek sokaságát, ami a korhatár besorolást is erősen befolyásolta.

A mocskos szájú megnyilvánulások is erősen jelen voltak , melyet helyenkénti indokolatlannak éreztem, és inkább a felnőtté válás bemutatásának, mintsem az épp aktuális történetnek szólt volna. A zárókép egy teljesen új filmet mutat, melyben nem érzek akkora potenciált, amely folytatásért kiáltana. Igazából most már egy akciófilmként tekintünk a filmre,  az aggasztóan lapos dialógoknak, és az unásig ismert látványnak köszönhetően.

Észrevehető, hogy az első résztől eltérően  most jobban foglalkoznak hőseink a halandósággal, az öregedéssel  és a megbánással. Azonban ezen kísérletek, tehát, hogy jobban elmerüljön az igazi kérdések megválaszolásában a film,  gyorsan elillannak hisz a felejthető akciójelenetekre és az aktuális robbantásokra kell fókuszálni a nézőknek. Nekem nem úgy tűnt, hogy a hitelességgel sokat foglalkoztak volna, és ez a mostani újraegyesülés inkább csak az oda-vissza kikényszerített nagyot mondásokban jelentkezik, és azt is gyengén teszi.

A múltbéli dicsőségek messze vannak, és most már még távolabbinak tűnik annak visszaszerzése.

Nincsenek meglepő új karakterek, illetve a gyenge  cselekményvezetés hiányból adódóan az egyszeri megnézésen kívül, nem fog erősen beépülni tudatunkba Mike Lowrey és Marcus Burnett kalandja, ami azt jelenti hogy az évek óta bukdácsoló és az A ligás színészek táborába visszaigyekvő Will Smith-nek sajnos  továbbra sem a Bad Boys 3 – Mindörökké rosszfiúk lesz a kiugró siker….pedig drukkoltam fiatalkori sztáromnak, higgyék el. Szerintem egy olyan felesleges folytatással van dolgunk, mintha brei írással ellátott autós kéziváltó készülne a vakok számára.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 Will Smith film, amit mindenképpen látnod kell