Richard Jewell balladája (Richard Jewell, 2020) – Kritika

Megszokhattuk már, hogy Clint Eastwood rendezőként (is) szereti a komolyabb témákat feldolgozó eseményeket filmre vinni. Az idén 90. életévébe lépő színész-rendező legenda megannyi nagysikerű mozit tudhat a neve mögött. Ha csak rendezői státuszát tekintjük elég csak a Nincs bocsánat vagy a Millió dolláros bébi című alkotásokat nézni, melyekért Oscar-díjat és Golden Globe-ot is kapott 1993-ban illetve 2005-ben, mint legjobb rendező. Persze ezeket leszámítva is alkotott nagysikerű filmeket a direktori székből (A csempész, A párizsi vonat, Amerikai mesterlövész, Titokzatos folyó stb.). Szeret valódi történetekhez, megtörtént események feldolgozásához nyúlni. Ahogy azt tette a mostani, Richard Jewell balladája című drámájában.

Nem friss a történet, viszont annál érdekesebb. Egészen 1996. július 27-ig kell visszamennünk az időben, hogy az atlantai Olimpia egyik, ha nem a legszomorúbb napján történt terrorcselekményt vegyük alapul. Történetünk „főhőse” az a Richard Jewell, aki 3 nap alatt lett nemzeti hősből, egy ország (főleg a médiának és a kormánynak köszönhetően) szemében gyilkos terrorista. A biztonsági őrként dolgozó, de mindig egy komolyabb hatósági szervnél (rendőrség, FBI, stb.) betöltött pozícióról ábrándozó Richard az 1996-os Olimpián teljesített szolgálatot, mikor egyik este egy gyanús csomagra lett figyelmes a Centennial Olimpiai Parkban megtartott koncerten.

Rögtön értesítette az ottlévő rendőröket és megkezdték a helyszín biztosítását. Ennek köszönhetően is a detonáció az áldozatok számát tekintve 2 halálos és közel 128 egyéb sérültet követelt. Jewell rögtön hősnek lett kikiáltva, de ahogy a mondás is tartja, minden csoda 3 napig tart, így a média nyomása és az amerikai igazságszolgáltatás minden alaposságot nélkülöző kapkodása a biztonsági őrt vélte a terrorcselekmény elkövetőjének. Ezt az eseményt, illetve az ügy nyomozásának lefolytatását majd annak lezárást eleveníti fel a film.

Nagyszerű színészek játsszák a főbb szerepeket is. A főszerepben az eredeti Jewellre megszólalásig hasonlító Paul Walter Hauser játszik, akit eddig maximum a Csuklyások című moziból ismerhettünk meg, de nem csodálkoznék, ha ezt követően több felkérést kapna. Mellette két igazi nagyágyút láthatunk még. Elsőként kiemelném Kathy Batest, aki ezzel a szerepével megkapta negyedik Oscar-díj jelölését, amelyekből 1991-ben már sikerült is hazavinnie egy szobrot. Érdekesség, hogy 1999-ben és 2003-ban is úgy, mint most, szintén a Legjobb női mellékszereplő díjra lett jelölve. Ő alakítja Richard édesanyját ebben a drámában. A másik fontosabb karaktere a filmnek az ügyvédet, Attorney-t megtestesítő, ugyancsak Oscar-díjas Sam Rockwell (Három óriásplakát Ebbing határában, Jojo Nyuszi, Halálsoron, stb.).

Az egykori karakter színész, aki sokáig úgy volt meg az emberek fejében, hogy „tudod az a színész, abból a filmből”, mára már egyre komolyabb szerepekben mutatja meg kiváló tehetségét és lett B kategóriás színészből igazi filmcsillag.

A média sötét oldalát a filmben Olivia Wilde (Hajsza a győzelemért, Lopott idő, stb.) képviseli, aki olyan jól hozza a gátlástalanul törtető újságíró szerepét, hogy az ember valóságosan a vászonhoz dobná a nachos tálat, ha meglátja. És akkor ne hagyjuk ki az FBI ügynököt alakító Jon Hammet (Haverok harca, Top Gun: Maverick, stb.) sem a felsorolásból, hogy így álljon össze a történet szempontjából fontos karakterek csapata.

A közel 129 perces film főleg Richard Jewell szemszögéből próbálja bemutatni az eseményeket. Kapunk némi előzményt is az életéből, hogy jobban rálátással bírjunk a cselekményekre. Próbál tárgyilagos lenni, mégis úgy érezzük, hogy a főszereplő is ugyanúgy áldozat. Ez azért is fontos megállapítás, mert a mai napig kétséges a történet végkimenetelének valósága. Bár született egy ítélet, mégsem borítékolható annak lezárása. A filmben felhasználnak eredeti, archív felvételeket is, miközben bemutatják egy ilyen esemény bűnügyi lefolyását. Átérezzük és izgulunk a szereplőkkel, mi lesz az ügy végkimenetele, miközben látunk, tapasztalunk olyan dolgokat, melyek sokszor döbbenetet okozhatnak, hogy a valóságnak milyen árnyoldalai lehetnek.

Bár Jewell karakterén keresztül mutatja végig a történetet, de maradhat némi hiányérzetünk is. Sokban nyomhatott volna a film hangulatán az is, ha rálátást kapunk az amerikai emberek közvélemény formálására, amit a médiában látottak generáltak a nép fejében az ügy kapcsán.

Látunk egy férfit, akinek a vágya örök életében, hogy az embereket védje, majd mikor ez megadatik számára, egyik napról a másikra a mennyből a pokolba jut, hősből lesz bűnbak. Az igazság kiderítése pedig 3 részre osztódik: az igazságszolgálatatásra, a médiára és Jewel illetve ügyvédje kezébe, hogy kiderüljön, valóban azt gyanúsítják, akit kell?! Ami pedig igazán felteszi a filmre a koronát, az a vége felé elhangzó nagy igazság, mely igazán érdekes gondolatokat ébreszthet a nézőkben!

Clint Eastwood ismét nagyon jó témát választott, hogy egy sikeres filmet hozzon a mozivásznakra. Nagyszerű színészeket szerződtetett a fontosabb szerepekre, akik hűen hozták a rájuk osztott karaktereket. Közel kétórás filmdráma egy hősből lett meghurcoltatott férfiről, akinek történetén keresztül betekintést nyerhetünk az amerikai média és igazságszolgáltatás hatalmáról.

//Dörgő Dániel kritikája//

A 10 legjobb Clint Eastwood film, amit mindenképpen látni kell