Botrány kritika

“Forogjon körbe Kayla, kérem, mutassa meg a lábát… ez egy vizuális médium. Húzza feljebb a szoknyáját…feljebb… feljebb… Nézze, a sor elejére is repíthetem magát, de tudja, mit akarok…” Bizonyos értelemben furcsa film a Botrány, mely sok éles pillanattal, impulzív képpel, és feszült ütésekkel rendelkezik, melyekben a hatalom ereje szépen kiütközik, ha a célok és a mocskos fantázia útjai keresztezik egymást. A Botrány tökéletesen prezentálja, hogy egy hatalmas médiabirodalomban egy önhatalmú, ragadozó főnök a saját munkakörnyezetében, ha nincs kontroll alatt, mire is képes. A filmben szépen kirajzolódik, hogy a zaklatás és a szexuális zaklatás nem különálló kérdések, és a kényszerben dolgozó női alkalmazottak munkájuk folyamatosságának biztosítása érdekében meddig képesek magukban elnyomni érzéseiket, illetve mi kell ahhoz, hogy kirobbanjon a botrány, mely a Fox News vezérigazgatójának bukásához vezetett. Kritika: Bruce

A napokban kapta meg Russell Crowe az idei Golden Globe díjátadón a legjobb minisorozat, A Legharsányabb hang címszerepéért a díjat, mely ugyanezt a témát boncolgatja. Azaz nem csupán körbejárja, hisz formátumából adódóan teljességgel kivesézi e témát, tehát kérdően néztem magam elé, vajon mekkora esélye lehet egy moziba küldött alkotásnak, mely pontosan ezt próbálja a maga szűk játékideje alatt átjárni. Azt kell, hogy mondjam, hogy a tökéletesen kiválasztott szőkeségek – Nicole Kidman, Charlize Theron, Margot Robbie –

olyan átütő és dinamizmussal teli munkát végeztek, mely a kis feszültséggel küszködő forgatókönyvet feljavította, és így a filmet megmentették a szürke középszerűségtől.

Jay Roach ezt a drámát valós események alapján rendezte, ténylegesen a #MeeToo mozgalom kellős közepén robbant ki a Roger Ailes-féle TV-góré szexuális botrány, akinek személyes birodalma, melyet sok-sok év alatt sikerre emelt, egy pillanat alatt összeomlott. Charles Randolph forgatókönyvíró mostani munkája sokban hasonlított A nagy dobás c. filmjének formájához, viszont a belebeszélek-a-kamerába stílus most nem működött volna, jó döntést hozott a direktor, Jay Roach, hisz maga a téma nem adta volna ki megfelelően a kívánt impulzust. A film 2016 nyara környékén kapcsolódik bele a TV társaság, a Fox News életébe, azon belül is a közvetlen a főnök alatt dolgozó hölgyek munkájába.

Gretchen Carlson (Kidman) újságírónak szembe kellett néznie önmagával és meghoznia élete legnehezebb döntését akkor, amikor egyik napról a másikra kirúgták mindeféle ok nélkül a munkájából… és döntött. Bár tudta, senki nem fog melléállni, Ő mégis beperelte a főnökét, Roger Aliles-t, és szexuális zaklatással vádolta meg. Gretchen állításai olyan bombát robbantottak, mely elindított egy széles spektrumú nyomozást a csatornán belül. Állításait először mindenki kétkedve fogadta, aztán idővel körvonalazódott a vádak igazságtartalma. Miután legalább 20 kolléganőnél is borult a bili, és előadták a maguk személyes zaklatási történeteiket , többek között az a Megyn Kelly (Theron) is – sok kétkedéssel töltött éjszaka után –, aki a fő gépezete volt a Fox csatornának. Kelly Támogatta Gretchen-t lépésében és innen kezdve a médiamogul pozícióban maradásának és véleményének ereje a minimálisra csökkent.

Számomra furcsa volt azonban, hogy míg a pozíciójáért és az igazságáért harcoló Megyn-n mekkora erőfeszítést tesz a hangjának bizonyítására, a nőket becsmérlő elnökjelölt Donald Trump, “furcsa” hozzáállásával, a saját riportján belül nem foglalkozott ezzel kellőképp, hisz a családjának a jövője lebegett a szeme előtt.

Theron karaktere kapja a legtöbb játékidőt a filmben, pedig nem Ő a legérdekesebb személyiség. Érzelmi szinten Kayla a legfontosabb, és nem csak azért, mert biszexuális vágyaival kell megbirkóznia. Csak nála látható, hogy vannak komolyan működő érzelmek, ezért is képes a többi szereplő fölé nőni, olyan impulzívan játszik, mely a legemlékezetesebbé teszi mind közül. Azt, hogy Kidman jó színésznő, tudtuk eddig is, de most “csak” jó volt, hisz jobban megfogott benünket a körülötte dolgozó többi szőkeség női ösztönének működése.

Kayla komoly érdeklődést mutat Jess (Kate McKinnon) iránt – aki, ha epizódszerepet kap, képes a csodás megvillanásokra, ahogy most is – és itt nem a puszta kollegalitásra gondolok. A leszbikus Jess figyelemreméltó szerepével színesíti az előadást, és igyekszik titkolni a cégnél a másságát. Szóval ezen nőknek mindnek vannak titkaik, de csak a végére jövünk rá, hogyan kapcsolódnak össze ezen emberi sorsok, az Ő drámájuk is kellett a bukáshoz. Az érdeme a filmnek mindenképp az, hogy mert nem a zaklatással vádolt Rogerrel – amúgy időnként fergetegesen hányingertkeltő volt John Litgow – foglalkozni , hanem hagyta a nőket érvényesülni, ami a nagyon jót tett az alapanyagnak. Hármójuk munkája is kellett ahhoz, hogy az évtizedeken át módszeresen zaklató, hatalommal visszaélő férfi a pozíciójában maradhasson, és senki ne kérje számon beteges étvágyának miértjét. Reméltem, hogy a film az év egyik kellemes nyitása lesz, de most négyes osztályzatot adnék rá.

Sajnálatos, hogy a Mee Too történet első hatalmas tv-botrányát férfiak írták, és nem állok távol a valóságtól, ha azt mondom, hogy inkább férfiaknak.

A Fox News , Gretchen Carlson és Roger Ailes tényleges sztorija nem az, hogy Ailes néhány nőt arra kényszerített, hogy felemelje a szoknyáját a privát irodájában azért, hogy lehetőséget kapjon a képernyőn való előrejutásra, hanem az, hogy Roger olyan hálózatot épített ki maga körül a pozícióját használva, mely nagyban volt képes befolyásolni az országa útjának irányát. A filmben senki sem ártatalan, aminek örültem, így az is kellőképp bemutatásra került, hogy a nők a sokévi hallgatásukkal is elősegítették ennek a hatalommal bíró főnöknek a pozíciója megtartását, és a tulajnak, Murdocknak már réges-rég nyugdíjazni illett volna a mozogni alig tudó szexéhes “Jabbát”… 🙂

Olyan dagadt volt Ailes, hogy egy gyenge széket sem láttam körülötte soha, hisz könnyen gyújtóssá vált volna alatta… komolyra véve a témát: nem lett hiánypótló alkotás a Botrány, de jól adja elő azon emberi sorsokat, amelyek egy ilyen mérgező céges kultúrában próbálkoznak a pozícióharcban előrejutni. Meglepő volt az is, ahogy megtudtuk, hogy a lojalitás szó a Fox tévécsatornánál teljesen mást jelentett, mint a Föld többi pontján.

A forgatókönyvírót, Randolph-ot, úgy hiszem, csak az érdekelhette, hogy ne kelljen kikeresnünk a lexikonból a zaklatás szó jelentését, hisz magát a problémát csak karcolgatva mutatta be, a feszültség és a következmények igaz oldala elkerülte figyelmét. A miért kérdése is ugyanolyan fontos.

Miért kellene törődni ezzel a problémával, ezekkel az emberekkel, akiknek a múltjába annyira belevésődtek azon pillanatok, melyet egy nő soha nem akarhat átélni az élete és munkája folyamán. Jay Roach igyekezett szórakoztató is maradni, hisz így sokkal nagyobb közönséget érhet el, mintha szárazabban tálalja nekünk a Botrány-t, de ezzel inkább azt érte el, hogy nem engedte közel szereplőit a nézőhöz, és így a drámájukat csak megéljük, de nem átéljük.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 lenyűgöző titkos üzenet, amit a legnagyobb filmekben rejtettek el