V. Henrik (The King, 2019) – Kritika

A Netflix egy újabb történelmi filmmel jelentkezett, melynek történetét már nem egyszer feldolgozták ezelőtt is. Talán az egyik leghíresebb V. Henrik életéről szóló mozi, az 1989-es Kenneth Branagh főszereplésével játszódó korhű alkotás volt. A 20 évre rá elkészült újabb történelmi elmesélés igazi, kontinenseket egyesítő koprodukció lett, hiszen amerikai, ausztrál és magyar összmunka eredménye a 133 perces film.

David Michod (War Machine) nem csak rendezte, de társforgatókönyv íróként is közreműködött a filmben. A másik forgatókönyvíró az a Joel Edgerton volt, aki már megannyi filmben megmutatta színészi tehetségét (A nagy Gatsby, Vörös veréb, Gringo, stb.) és ebben a filmben is vállalt egy fontosabb mellékszerepet.

Igazi sztárparádét vonultat fel a film, mely V. Henrik angol király trónra kerülését és az azt követő, a francia trónért folytatott harcát mutatja be.

A bohém életet élő, fiatal V. Henrik (Timothée Chalamet – Csillagok között, Szólíts a neveden) élete igencsak megváltozik, mikor apját követve ő lesz Anglia új királya. Az addigi tivornyázós életét fel kell adnia, hogy vezetve országát, harcba lépjen a francia herceggel, Guyenne dauphinjával (Robert Pattinson – Harry Potter, Alkonyat, stb.) szemben, hogy elfoglalva annak trónját, egyesíthesse a két birodalmat. Az 1415-ben játszódó történet, az azincourt-i csata véres jelenetei, mind visszaadják a Középkor szürke hangulatú, ködös, nyomasztó világát, mely a film egészét végigkíséri.

A filmes világban (főleg ha történelmi témájú) nemegyszer nyúlnak olyan karakterekhez a készítők, melyek a valóságban lehet nem is léteztek, viszont a történet szempontjából adnak némi pluszt az alkotáshoz. Ilyen Falstaff (Joel Edgerton) karaktere is, aki anno Shakepseare kitalált figurája volt, mint V. Henrik alatt szolgáló lovag. Az ilyen történelmi filmekben szinte nélkülözhetetlen szereplő, aki a fiatal, tapasztalatlan főhőst amolyan sokat látott bölcs mentorként segíti a fontos döntéseiben.

Robert Pattinson ismét egy új oldalát mutatja meg a filmvásznon.

Bár most sem mondhatjuk rá, hogy egy naptej reklámból lépett volna ki, hisz talán még sápadtabb, mint az Alkonyat filmek idején. Ehhez pluszban hozzátett a hosszú szőkés haja, mely nem túl megszokott „jelmez” tőle. Viszont nagyon jól hozza az unszimpatikus, gőgös francia utód képét. Feltűnik a filmben Johnny Depp lánya is, Lily-Rose Melody Depp (Nagyvadak, A hűséges férfi) is, aki Catherine szerepét kapta meg.

Az ilyen történelmi, életrajzi filmeknél elengedhetetlen a pontos, korhű ábrázolás. De sokszor tapasztaljuk azt, hogy vagy a felületesebb téma kezelés vagy (és inkább ez a fő ok) az alacsonyabb büdzsé, nem teszi mindig lehetővé, hogy teljesen hűen hozzák vissza az adott kor minden szegmensét. Ez az adott harcok eszközhasználatában, a csatajelenetek megalkotásában tűnhet fel a történelemre érzékenyebb nézők számára, mely ebben a filmben is több alkalommal előfordul.

A több mint kétórás műsoridővel egy történelmi film kapcsán még lehetünk megértők, viszont nézőként elvárjuk, hogy akkor abban a 133 percben kössenek le minket a látottak. Sajnos az V. Henrik ebből a szempontból nem hozza a kívánt hatást.

Bár folyamatosan halad az esemény, mégis inkább vontatottnak érezzük, sőt helyenként unalmasnak. Igaz vannak benne olyan részek, melyek felráznak egy-egy percre, mégsem ragasztja oda a tekintetet végig a vászonra. Egy-két erőszakosabb jelenet viszont hűen bemutatja a korszakot jellemző barbarizmust.

Aki szereti a történelmi, életrajzi filmeket, a szép látványvilágot és a középkor hangulatát annak egy próbát megérhet a film. Klasszikus nem lesz belőle, de még az a többször nézős kategória sem. Jó színészek, korhű atmoszféra a történelem egyik leghíresebb királyáról, akinek története anno Shakespeare-t is megihlette.

//Dörgő Dániel kritikája//

8 elképesztően izgalmas életrajzi film