Házassági történet kritika

Adam Driver és Scarlett Johansson bensőséges hangulatú , melankólikus “darabja” a házasságról és a válásról, melyben a házasságuk nem épp  boldogsággal teli skáláját mutatják be. A Netflix igazi életszagú filmdrámája komoly nemzetközi sikerek kapujában találta magát – teljes joggal -, amit mindenkinek ajánlok, ha igaz színészeti produkcióra kíváncsi. Kritika: Bruce

Ritka alkotás Noah Baumbach író-rendező története, hisz komolyan támaszkodott színészeire egy olyan  előadásban, mely egy érdekes házassági történet magját képezi. Nem a váratlan cselekményvezetés köti le a nézőt, sokkal inkább a két főszereplő gazdag színészetén nyugszik a story . Csodálatosan szomorú, édes, és egyszerűen vicces alkotás a Házassági Történet. Figyelemre méltó benne  először is Scarlett Johansson, aki kifogástalanul  alakítja az ex-feleséget. Soha nem láttam okosabban és karizmatikusabban játszani, és fürödni szerepében. A másik remekelő persze Driver, de róla kicsit később…

Szokatlanul a film nem az ismerkedéssel, a házassággal és lezárásképp a válással foglalkozik, tehát nem kronológiailag mutatja meg Nicole és Charlie kapcsolatát, hanem fordítva tálalja nekünk az életük ezen szakaszát. Induláskor számomra imádnivaló volt, ahogy a férj és a feleség kitárgyalja miben is nagyszerű a másik fél, egymást magasztalják a maguk furcsa de szerethető nézőpontjából. Ez egy erős nyitás volt Baumbach-tól nagyon megfogja a nézőt e szokatlan hozzáállásával, és kifejező stílusával. Érezhető, hogy mekkora szimbiózisban élnek ők ketten, mekkora szeretetben nevelik kisfiúkat Henry-t.

Komoly lelkiállapotváltozást élünk meg, hisz szinte huszárvágással tálalja a direktor a kapcsolatuk  elmérgesedését. Az okokra csak később jövünk rá, mi történhetett Charlie (Adam Driver) és Nicole ( Scarlett Johansson) közt, a film nagy tanulsága, mondanivalója  inkább a válás körülményei közt keresendő.

Tökéletesen fejezi ki a direktor , hogy a mai rohanó világban amikor két ember közös élete megromlik, akkor annyira különböző utat járnának be, hogy kénytelenek a válásba menekülni.

Furcsa, és egyben tanulságos is, hogy amit nyugodt körülmények közt képesek megbeszélni a négy fal közt – még az elején –  az a “vérre menő” válóper kellős közepére mennyire semmit nem fog érni. Békés, ügyvédek nélküli válással indulnának bele szereplőink a külön költözésbe, de amikor az egyik fél ezt felrúgja és profi válóperes ügyvédet fogad, akkor látjuk át mi is, hogy az emberből  miképp lesz vadállat, ha a fia elhelyezéséről van szó. Nem is értem miért Házassági történet a cím, hisz a válási történet sokkal közelebb állna a valósághoz, hisz csak az első negyed órában láthatjuk az igaz és meghitt családi állapotot.

A fiú Henry (Azhy Robertson) elhelyezéséért indult békés megállapodás a történet végére, a két válóperes ügyvéd – Laura Dern és Ray Liotta –  sziporkázó előadásának köszönhetően eszmélünk  rá, mennyire másodlagos azon szereplő, akiért folyik a harc. Játékukban tökéletesen  megvilágosodik az a munka, melyet csak ők élveznek. Igazi nagypályások Ők, mely az ellenfél  minden apró hibáját, eltévelyedését, illetve rosszabb emberi tulajdonságát  képesek olyan nézőpontba helyezni, úgy megvilágítani és felnagyítani, hogy a mocskolódás legszínesebb palettája tárul elénk a válóperes tárgyaláson. Ebből adódóan a szeretetben és szerelemben bővelkedő kapcsolat ami az elején még tetten érhető volt, a játékidő végére teljesen megváltozott. Pedig csak arról lenne szó, hogy ki, mikor, mennyit lehet együtt a gyermekével. Nicole  Los Angelesben nevelné Henry-t, míg Charlie inkább New Yorkban folytatná az amúgy is megszokott életét.

Az “ Azt szeretem benne… “  mondatok szépen elkopnak történetünkben , egyszerűen eltűnnek, és nem ritka az “ hogy dögöltél volna meg….kezdettel esnek egymásnak a főszereplőink. Mindeközben teljesen természetes, hogy ha az egyik fél kisebb  gonddal,problémával küzd, akkor – mivel bennük , ettől fügetlenül, még nem szúnnyadt ki a szerelem lángja – akkor a másik fél gondolkodás nélkül segít rajta. Rádöbbenve tapasztaljuk, hogy ha egy kissé több energiát fektetnének a kapcsolatuk megmentésébe, mint a gyermekelhelyezésbe  vagy a vagyon megosztási herce-hurcába, akkor menyi problémától megszabadulnának. De történetünkre  az is jellemző, ami a jelenkori társadalmunkra is nagyon igaz: egy kapcsolatot manapság nem megmentenek az emberek, inkább a könnyebb gyorsabb és járhatóbb utat választják, és egyszerűen kilépnek belőle megunva félredobják mint egy és letűnt kor társasjátékát.

Nem akarom természetesen felmenteni hibája, illetve eltévelyedése miatt Charlie-t, csupán az akarat halvány jelét  sem tapasztaltam a kapcsolatuk megmentésére, holott a reménysugár gyakran felcsillant a fejük felett, tehát bőven menthető lett volna a család jövője. A Házassági történet  mégsem arra törekszik, hogy pozitívan bírálja el  bennünk azt az érzetet, hogy a problémák megoldásához vezető egyetlen út nem más, mint az elválás. Az volt ebben a filmben a legszebb, hogy nem vártam tőle semmit, hisz mi újat tud mutatni egy ilyen ismert story.

Hála viszont a Johansson-Driver duónak ez az egyszerű és helyenként száraz dialógusok sem tűntek úgy, mintha nehezen lehetne megemészteni.

Baumbach ragyogóan bánik mindkét családtaggal, és amikor úgy gondoltam valamelyik mellé állok, és kezd bennem kialakulni egyfajta  szimpátia, akkor okosan egy új információval gazdagította a folyamatot, és így egy másik irányba vezetett minket! Megszokott, ismert, meglepetés mentes , de egyúttal szerethető is volt történetük, mint Donald Sutherland bajsza… 🙂

Adam Driver  új drámai oldalát, – és most  figyelmen kívül hagyom természetesen az új Star Wars trilógiát-  már a Jim Jarmusch-féle Patersonban jól megvillantotta, hogy  mire is képes. A Logan Lucky-t is Ő miatta kedveltem leginkább, és érdekes volt a Spike Lee által levezényelt Csuklyásokban, ahol egy  olyan nyomozót alakított, kinek játéka sokáig emlékezetünkben maradt. A teljesítménye feltűnően erős tendenciát mutatott ebben az évben a The Report c. filmjével, amiben az  egyik legjobb előadást nyújtotta, és akkor jött még ráadásnak a mostani műve. Érzésem szerint korunk egyik kiemelkedő színésze válhat még belőle a közeljövőben, ha továbbra is ilyen nagy alapossággal és odafigyeléssel választja meg filmszerepeit.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 szerelmes film, amit egyszer az életben látnod kell