FILMEZZUNK.HU
Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) – Kritika

Kontroll nélkül (2019) – Kritika

5083

Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) – Kritika

Már az előzetesből lehetett tudni, hogy ehhez a filmhez tényleg kell egy hangulat, de leginkább nyugodt idegállapot és nagyfokú empátia. Hisz a Kontroll nélkül egy elég nehéz témát dolgozz fel olyan hitelességgel, mely szinte beszippantja a nézőt. A film eredeti címe Systemsprenger, mely gyermekvédelmi körökben egy szakzsargon. Az olyan szélsőségesen nehezen kezelhető gyerekekre alkalmazzák ezt a kifejezést, akik számára még a modern orvostudomány is csak nagyon ritkán tud megfelelő kezelést biztosítani, hogy állapotuk, viselkedésük lehetővé tegye a társas együttélésre őket. Hiába próbálkoznak akár gyógyszeres és/vagy pszichológus segítségével változtatni az egyén viselkedésén, az szinte kivétel nélkül kudarcba fullad.

Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) – Kritika

A rendezőnő, Nora Fingscheidt filmjének főszereplője egy ilyen kilenc éves kislány, Benni, akit anyja kénytelen szakemberek felügyeletére bízni, mert sem otthoni helyzete, sem emberi mivolta nem teszi lehetővé, hogy olyan feltételeket biztosítson kislányának, melyre jelen esetben szüksége van. Bár van rajta kívül még két kisebb gyermeke, a legnagyobbal nem bír ő sem, de felmerül a kérdés, hogy akar – e egyáltalán.

A film már az első kockáiban ránk zúdítja a 118 perces német dráma lelkileg is megterhelő, nyomasztó hangulatát.

A hétköznapi ember számára a kislány felér a világ egyik legrosszabb gyerekével, akiből szinte minden önkontroll eltűnik egyik percről a másikra, ha nem az történik, amit ő akar. A német nyelv alapból sem bővelkedik trágár kifejezésekben, nem olyan szép választékos e téren sem, mint pl. a magyar. Így a film végére Benni tolmácsolásában a fellelhető 5-6 általános kifejezést mindenki elsajátíthatja, hisz annyiszor halljuk, ahogy artikulátlanul üvölti benne a főszereplőnk. A kislány sajnos annyira antiszociális, hogy hiába minden igyekezet, az iskolákban többet van felfüggesztve, mint ahány kedves szó elhagyja a száját.

Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) – Kritika

A Kontroll nélkül bár egy főszereplőn keresztül kívánja bemutatni ezt a történetet, több aspektusból próbálja megközelíteni és választ találni a megoldásra. Miközben látjuk, hogy a fő kiváltó ok valahol az, hogy az anyja lemondott Benniről. Nora Fingscheid nem csak rendezte, hanem alapos kutatómunka elvégzése után maga írta a forgatókönyvét is a Kontroll nélkül mozinak. Miközben követjük az eseményeket és próbálunk magunk is rájönni az esetleges megoldásra, hogyan lehetne visszavezetni a társadalmi együttélésre alkalmas állapotba egy gyereket, a film nagyszerűen próbál objektív maradni. A rendezőnő egyik interjújában megemlítette, hogy már 2014-ben megfogalmazódott benne ennek a filmnek az elkészítése, mikoris a Das Haus beim Gleisen című dokumentumfilmjét forgatta, mely az állami gondozottak helyzetéről szólt. Fingscheidnek a Kontroll nélkül az első egészestés filmje.

Nem akar részrehajló lenni egyik szereplő felé sem. Nem menti fel, de nem is ítéli el kimondottan a gyermekét elhagyó anyát, aki számára ez a döntés egyben egy kényszer is.

De nem is tekint rá úgy Bennire sem, hogy belőle azért lett ilyen, mert az anyai szeretethiány tette azzá.  Hisz több helyzet is mutatja, hogy ennél sokkal többről van szó. A film ezen kívül még egy másik szegmensnek is nagy figyelmet fordít. Ez az a szociális háló, melynek tagjai nem csupán munkájuknak tekintik, hanem mint misszióként viselnek a problémás gyerekek megsegítésére, hogy a társadalom számára együttélésre alkalmas szintre hozzák őket.

Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) – Kritika

A hosszú, közel 5 éves kutatómunka, megfelelő háttéranyag összeválogatása és az ezt követően megírt forgatókönyv mind kevés lett volna ennek a filmnek a létrehozásához, ha nem talál egy megfelelő főszereplő Fingscheid rendezőnő. Közel 150 amatőr és gyerekszínész meghallgatása után, a befutó Helena Zengel lett, akinek 2016-os filmes debütálása óta ez volt a 5. filmje. Helena alakítása 2019-ben a SANFIC-on (Santiago International Film Festival) a legjobb színész díját eredményezte, nem véletlenül. Olyan hitelesen hozta a renitens, kezelhetetlen kislány szerepét, hogy a néző számára olykor felmerülhetett a kérdés, hogy a valóságban is ilyen lehet a főszereplő?!

A válasz pedig nem! Hanem ennyire zseniális színész már most a kislány!

A 2017. november 7. és 2018. március 27. között, Hamburgban és Berlinben forgatott filmet a 69. Ezüst Medve elnevezésű Nemzetközi berlini filmfesztiválon Alfred-Bauer-díjjal tűntették ki. Továbbá a 2019-es Cinefest Miskolc Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a Közönségdíjat is. De ezeken kívül még díjat nyert Zürichben, Taipeiben és Vukovarban is. A 92. Oscar gálára Németország pedig benevezte a Legjobb idegen nyelvű film kategória díjára is.

A Kontroll nélkül egy ugyancsak megosztó film lesz az idei ősz mozis kínálatából, melyre tényleg jobb, ha úgy ül be az ember, hogy felkészül rá lelkileg. Érezni benne a dokumentarista vonalat, miközben egy olyan mozit látunk, mely akár egy életrajzi film is lehetne. A nagyon jól megválasztott karaktereknek is köszönhetően, -főleg a főszereplő kislányt tekintve –  kapunk egy olyan témát, mely nagyon ritkán kerül a filmszínházakba. Végig objektív kíván maradni, miközben az emberben mégis egyszerre lesz úrrá az empátia, a döbbenet és a kétségbeesés, hogy az, amit látunk, az valahol a valóságot is elénk tárja.

//Dörgő Dániel//

Így változtak meg a híres színészek, amióta először megjelentek a képernyőn

Kontroll nélkül (Systemsprenger, 2019) – Kritika Már az előzetesből lehetett tudni, hogy ehhez a filmhez tényleg kell egy hangulat, de leginkább nyugodt idegállapot és nagyfokú empátia. Hisz a Kontroll nélkül egy elég nehéz témát dolgozz fel olyan hitelességgel, mely szinte beszippantja a nézőt. A film eredeti címe Systemsprenger, mely gyermekvédelmi körökben egy szakzsargon. Az olyan szélsőségesen nehezen kezelhető gyerekekre alkalmazzák ezt a kifejezést, akik számára még a modern orvostudomány is csak nagyon ritkán tud megfelelő kezelést biztosítani, hogy állapotuk, viselkedésük lehetővé tegye a társas együttélésre őket. Hiába próbálkoznak akár gyógyszeres és/vagy pszichológus segítségével változtatni az egyén viselkedésén, az szinte kivétel nélkül kudarcba fullad. A rendezőnő, Nora Fingscheidt filmjének főszereplője egy ilyen kilenc éves kislány, Benni, akit anyja kénytelen szakemberek felügyeletére bízni, mert sem otthoni helyzete, sem emberi mivolta nem teszi lehetővé, hogy olyan feltételeket biztosítson kislányának, melyre jelen esetben szüksége van. Bár van rajta kívül még két kisebb gyermeke, a legnagyobbal nem bír ő sem, de felmerül a kérdés, hogy akar – e egyáltalán. A film már az első kockáiban ránk zúdítja a 118 perces német dráma lelkileg is megterhelő, nyomasztó hangulatát. A hétköznapi ember számára a kislány felér a világ egyik legrosszabb gyerekével, akiből szinte minden önkontroll eltűnik egyik percről a másikra, ha nem az történik, amit ő akar. A német nyelv alapból sem bővelkedik trágár kifejezésekben, nem olyan szép választékos e téren sem, mint pl. a magyar. Így a film végére Benni tolmácsolásában a fellelhető 5-6 általános kifejezést mindenki elsajátíthatja, hisz annyiszor halljuk, ahogy artikulátlanul üvölti benne a főszereplőnk. A kislány sajnos annyira antiszociális, hogy hiába minden igyekezet, az iskolákban többet van felfüggesztve, mint ahány kedves szó elhagyja a száját. A Kontroll nélkül bár egy főszereplőn keresztül kívánja bemutatni ezt a történetet, több aspektusból próbálja megközelíteni és választ találni a megoldásra. Miközben látjuk, hogy a fő kiváltó ok valahol az, hogy az anyja lemondott Benniről. Nora Fingscheid nem csak rendezte, hanem alapos kutatómunka elvégzése után maga írta a forgatókönyvét is a Kontroll nélkül mozinak. Miközben követjük az eseményeket és próbálunk magunk is rájönni az esetleges megoldásra, hogyan lehetne visszavezetni a társadalmi együttélésre alkalmas állapotba egy gyereket, a film nagyszerűen próbál objektív maradni. A rendezőnő egyik interjújában megemlítette, hogy már 2014-ben megfogalmazódott benne ennek a filmnek az elkészítése, mikoris a Das Haus beim Gleisen című dokumentumfilmjét forgatta, mely az állami gondozottak helyzetéről szólt. Fingscheidnek a Kontroll nélkül az első egészestés filmje. Nem akar részrehajló lenni egyik szereplő felé sem. Nem menti fel, de nem is ítéli el kimondottan a gyermekét elhagyó anyát, aki számára ez a döntés egyben egy kényszer is. De nem is tekint rá úgy Bennire sem, hogy belőle azért lett ilyen, mert az anyai szeretethiány tette azzá.  Hisz több helyzet is mutatja, hogy ennél sokkal többről van szó. A film ezen kívül még egy másik szegmensnek is nagy figyelmet fordít. Ez az a szociális háló, melynek tagjai nem csupán munkájuknak tekintik, hanem mint misszióként viselnek a problémás gyerekek megsegítésére, hogy a társadalom számára együttélésre alkalmas szintre hozzák őket. A hosszú, közel 5 éves kutatómunka, megfelelő háttéranyag…

Értékelés

Színészi alakítás - 95%
Történet - 88%
Dráma - 90%
IMDB - 81%
RottenTomatoes - 86%
Filmezzünk.hu - 85%

88%

User Rating: Be the first one !
88

Article Tags: · · · · · · · ·