Az angyal (2019) – Kritika

Luis Ortega írta a forgatókönyvét és rendezte is Az angyal című argentin filmet, mely egyben krimi, de ami még megdöbbentőbb, hogy életrajzi dráma. Egyszerre sokkolóan humoros és groteszk módon ijesztő. Hisz egy olyan valós személyről szól, aki a 70-es években rettegésben tartotta Buenos Airest és az akkori híradások „A halál angyalaként” írtak róla.

A címszereplő Carlos Eduardo Robledo Puch, aki a filmben csak Carlitosként van említve az argentin kriminalisztika egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa, aki immáron 45 éve tölti életfogytig tartó börtönbüntetését. Az elmúlt évek már tanúsították, hogy az argentin filmgyártásra célszerű odafigyelni, főleg az egyedi filmstílust szerető mozikedvelők számára. Anno az Oscar-díjas Szemekbe zárt titkok vagy a Fabíán Bielinsky rendezte, Aura című film megmutatták az argentin filmgyártás egyediségét.

Ilyen mozi lett Az angyal is, mely úgy szegezi a székhez a nézőt egyedi, olykor sokkoló humorával, hogy közben döbbenten nézzük mi is folyik a cselekménysorozatban. Ha nem tudnánk, hogy életrajzi drámát nézünk, néha még értetlenül is állnánk/ülnénk a filmet nézve.

Annak ellenére, hogy Ortega rendező elég szabad stílusban dolgozza fel az angyalarcú mészáros bűn üldözői karrierjének utolsó 1-1,5 évét, mégis hatása alá kerülünk a filmnek. Végig a 17 éves, tisztes, középosztálybeli családból származó Carlitosnak (Lorenzo Ferro) közvetlen közeléből figyeljük az eseményeket. A címszereplő egy született szociopata, hiába vannak mellette a szerető, dolgos szülei, benne valami rég elromlott, már ha volt minek elromlania. Az angyali külső egy veszedelmes bűnözőt rejt, akinek a lopás, rablás majd gyilkolás olyan természetes velejárója az életnek, mint másnak lemenni a boltba kenyérért.

A film története szerint Carlitos összehaverkodik osztálytársával, Ramónnal (Chino Darín) akinek szülei az angyal családjának szöges ellentétei. Igazi bűnöző família, főleg a fater, José (Daniel Fanego), aki meglátja a bűnöző zsenit a fiatal titánban – és ha még közvetve is- , de kiszabadítja a benne lévő veszedelmet. Az angyal ezt követően végig visz minket Carlitos legveszedelmesebb közel egy évén, melyben közel 11 ember vesztette életét a kezei által.

Ami a már említett rendezői szabad stílust illeti itt megemlítendő, hogy bár olykor kegyetlen alapossággal mutatja be ennek a fiatal bűnözőnek az életútját, sajnos jó pár olyan részt kihagy a filmből, mely döntő fontossággal bírhatna, akár az egész keretét tekintve. Ebbe beletartoznak olyan momentumok, melyek a lebukásához vezetett, továbbá végig olyan főszereplő benyomását kelti, aki tisztában van tettei súlyával, mégis egyszerű könnyedséggel teszi, amit tesz.

Egy szereplő életrajzát mutatja be, mégis mintha több karakter rejtőzne egy emberben. Egyszer látjuk a szexualitását felfedezni igyekvő tinédzser képében, máskor a lázadó nagykamasz arcát, aki simán ellop egy motort, ha úgy tartja kedve, de kendőzetlenül tárja elénk a gátlástalan sorozatgyilkos énjét is.

A 2018-ban készült, közel 118 perces mozi egyik nagy ereje a nagyszerűen választott filmzene.

Az utóbbi időben kevés olyan filmet tudnék mondani, ahol ennyire jól választottak zenéket az egyes jelenetekhez. Külön megemlítendő, hogy szinte csak spanyol nyelvű zenét használnak. Az is sokat hozzátesz, hogy a zenék ilyenkor jóval erősebb volumenen szólnak adva egy plusz dinamikát, lendületet a mozinak. A képi világ, a 70-es évekbeli stílus megjelenítése nagyon profi munkát eredményezett. A casting pedig különösen jól sikerült, a címszereplő karakterét nagyon jól eltalálták, aki felettébb hitelesen tudta hozni ennek a bűnözőnek a megformálását.

Külön érdekesség, hogy a főszerepet játszó Ferronak ez volt az első egészestés filmje, de merem remélni, hogy fogjuk őt még látni más filmekben is, mert nagy potenciál van a srácban. Míg az első amerikai hétvégén közel 23,000 dollár bevételt produkált Az angyal, ez a szám mára több mint 5,5 millió dollárra nőte ki magát, mely egy dél-amerikai film esetében is szép bevételnek számít. Bár Argentína a 2019-es Oscar-gálán nevezte a legjobb idegen nyelvű film szekciójába, végül az Akadémia bizottsága nem jelölte az alkotást. Ami nem von le a film értékéből, ismerve a filmtestület olykor elég érdekes látásmódját.

Az angyal egy nagyszerűen sikerült életrajzi dráma, a maga fekete humorával és néhol sokkoló valóságábrázolásával.

Bár némileg hagy kívánni valót maga után, hogy bizonyos, a történet alakulását tekintve kulcsfontosságú részek olykor kimaradtak érthetetlen módon, ami egy életrajzi drámánál számomra elengedhetetlen. Mégis olyan lendülete, hangulata van a filmnek – köszönhetően a zseniális színészi játéknak, nagyszerű filmzene választásnak-, hogy elejétől a végéig a mozivászonra helyezi a néző figyelmét. Argentína ismét tudott egy jó filmet alkotni a számára egyik legotthonosabban fekvő stílusban, mely a krimi-thriller.

//Dörgő Dániel//

25 alapfilm, amit egyszer az életben mindenképpen látnod kell