Élősködők (Gisaengchung, 2019) – Kritika

Igazi ütős dél-koreai mozit hoz az október a filmkedvelőknek, Bong Joon-Ho rendezésében. Az egyik legnevesebb, idén ötvenedik életévébe lépő direktor 2006-ban már nemzetközi szinten is alkotott egy elég megosztó filmet, A gazdatest címmel, melyért a Titanic Filmfesztiválon, 2007-ben megkapta az Országos Diákzsűri fődíját. Tavaly az Élősködők című alkotása elhozta az Arany Pálma díjat Cannesban, az idei, sorban a 92. Oscar-díjátadón pedig nem kis meglepetésre, történelmet írva, az első, nem angol nyelvű filmként bezsebelte a legjobb filmnek járó Oscar-szobrocskát is. Mindemellett megnyerte még a legjobb rendezőnek, a legjobb eredeti forgatókönyvnek, illetve a legjobb nemzetközi filmnek járó Oscar-díjat is, amivel a legsikeresebb produkció lett az idei Oscar-díjátadón, megelőzve a 3 szobrocskát nyerő 1917 című első világháborús filmet.

Ebben a filmben aztán van minden: dráma, fekete humor, némi thriller, – horror elemekkel megfűszerezve, no és nem kevés társadalomkritika. És ha már Dél-Korea, akkor nem lepődünk meg azon, ha látunk, hallunk némi oda-odaszurkálást a szomszédos Észak-Korea és annak vezetője felé. A kimondottan külföldi filmekben az a jó, hogy sokszor nyúlnak olyan témához, történethez, mely teljesen eltér a megszokott (amerikai típusú) mainstream filmektől. De, ha még „hétköznapinak” is tűnhet egy story, olyan feldolgozással bírhat, mely új látásmódot fogalmaz meg az adott film kapcsán.

Az Élősködők valószínűleg elég megosztó film lesz a moziba látogatók részéről. Sokan, ha meghallják, hogy egy feliratos dél-koreai filmről van szó, a többség valószínű valami műanyag amerikai felé teszi le inkább a voksát majd, ha választani kell – tisztelet a kivételnek. Pedig, ha adnának olykor egy esélyt egy másik kultúrából jött alkotásnak, maguk is meglepődnének, milyen kincsekre lehet lelni.

A rendező, mielőtt visszatért volna szülőföldjére, Dél-Koreába, hogy elkészítse legújabb moziját – mely sokak szerint önmagára való visszatalálással egyenértékű – 2013-ban összehozott egy nemzetközi alkotógárdával készült filmet, Snowpiercer – Túlélők viadala címmel. Ebben a filmben már találkozhattunk az Élősködők főszereplőjével, Kang-ho Songgal, aki most Kim Ki-taek szerepében köszön vissza ránk a vászonról.

A történet szerint Ki-taek és családja (felesége, egy fiú és egy lány gyermeke) egy elég dörzsölt dél-koreai família, akik a társadalom alsó részének peremén élnek. Szimbolikus is ezáltal a lakásuk is, ami egy szuterén, ablakának a kilátása pedig az utca szeméttárolójára néz, ahova előszeretettel jár boldog-boldogtalan könnyíteni magán. Itt él (vagy inkább túlél) a négy fős család, miközben arról álmodoznak, hogy majd egyszer ők is lazacot fognak enni. Nem a munka hősei, inkább a könnyebb utat próbálják megtalálni. Így kapóra jön, mikor fiukat, annak legjobb barátja beajánlja a gazdag úri milliomosékhoz angol tanárnak. A simlis család többi tagja pedig szépen lassan követik a legényt, míg nem mind a család alkalmazásában nem állnak. Tervük egészen jól kezd alakulni, míg egy váratlan esemény be nem következik és felborítja a galád család fondorlatos tervét, ami a szebb életet eredményezhetné.

Több részletet nem árulok el, hogy megmaradjon az izgalom, de a fordulatokkal teli filmben valóban mindennel találkozunk, még amire épp ésszel nem is számítunk.

Amikor elkezdi nézni a filmet az ember kezdetben tényleg egy feketehumorral bővelkedő alkotásban érezheti magát, de ahogyan csavarodnak a szálak úgy kezd a műfajok közt ugrálni a mozi. Egyik pillanatban még nevetünk, másikban már borzongunk, hogy aztán ledermedünk, hogy jól látjuk-e, amit látunk?! Bár egy dél-koreai filmben vagyunk, az adott kultúra szereplőivel, mégis az Élősködők levetíthető bármely más nemzetre is. Az a hatalmas szakadék, mely olykor megfigyelhető a gazdag és szegény réteg között, szinte globális. Egyszerre látjuk a két család életének párhuzamos világát, de egyikből a másikba, – főleg lentről fel- átjutni szinte elképzelhetetlennek tűnhet.

Komoly társadalomkritikát fogalmaz meg a film és a benne érezhető folyamatosan erősödő feszültség, mely a két család közötti gazdasági különbségből adódik főleg, az alkotás végére igazi bombaként robban a vásznon. Az ember Ki-taek családját nézve igazi érzelmi hullámvasúton érezheti magát, nem tudja eldönteni, hogy sajnálatot, szánalmat vagy épp dühöt érezzen feléjük a közel 132 perces mozit nézve. Mindkét család egyes megnyilvánulásaiból is érződik mekkora szakadék van köztük, míg Kimék a gazdagságra áhítoznak, addig a milliomos család éli az ázsiai amerikai álmot, melyre többször is utalást tesznek a filmben.

Látunk némi karakterfejlődést, de valahol azt is érezzük, hogy ez lehet inkább rombolásnak tűnhet, mintsem épülésnek. Ahogy egyre jobban érzik Ki-taekék, hogy mennyire más világban hivatottak élni és ennek megváltoztatására vajmi kevés esélyük van, úgy erősödik az irigység, a düh és kitörni vágyás bennük – bármi áron.

Az Élősködők valóban egy elég erős film lett, mely olyan egyedi feldolgozásban jeleníti meg a gazdag és szegény közötti egyre nagyobb szakadékot globális szinten, melyre kevés filmben volt példa. Egyszerre mosolyodunk el bizonyos részeken és döbbenve szörnyülködünk el, hogy az emberi kapzsiság megfertőzve az irigységgel hova viheti az embert. Arra pedig a válasz, hogy ezt Hollywoodban hogyan értelmezik filmes berkekben, az idei Oscar-gálán választ kaptunk…

//Dörgő Dániel//

A 15 legjobb posztapokaliptikus film, amit látnod kell