Will Smith meg én
Hazaérve a kukoricásdobozt az asztal közepére helyeztem és odahívtam mindenkit a családból. Hadd lássák. Hisz ugyanott volt, mint jómagam: Will Smith-el egy légtérben, tőle csupán karnyújtásnyira. Bár az amerikai színész épp csak elsuhant mellettünk a lépcsőn lefelé, miközben a mozi széksorába (külön e célból, aznap estére) bepréselt reflektorállványról bőséges fénnyel öntözték laza-garbós kockás zakós, éppen aznap 51 éves alakját.
Ez így egyszerűnek tűnik, de nem volt könnyű idáig eljutni. A hatalmas pláza hatalmas mozirészlegéhez közeledve már észleltem valami különleges hangulatot. Bőven sminkelt és ékszerezett főként ifjú és középkorú hölgyek tömörültek a moziba felsiető mozgólépcsőn. A „rajongói” (és egyben szakmai) díszbemutatóra sietettek, melyre jómagam is bebocsátást nyertem, igaz, aznap is mint pulóveres, farmeros, edzőcipős fazon. Akadt is kis feszengés, meglátva nemcsak a decens közönséget, hanem a kiskosztümös hostesszek és a szigorú arcú öltönyös urak hadát…észleltem, hogy bizony alulöltöztem az alkalmat. És ezzel talán személyesen sértem meg Will Smith-t. Ki tudja mi lehet ebből, tekintve a szépen fejlődő amerikai-magyar tömegkulturális és mozgóképipari kapcsolatokat…
A Gemini man „vörös szőnyeges” bemutatójára érkezett filmcsillag mindezt szerencsémre nem vette észre. Viszont hozta a laza amerikai paneljét, ami jópofa volt, tényleg. Belepacsizott a felé nyújtott fehér tenyerekbe, markolt egy jót az egyik kukoricás papírdobozba (sajnos nem az enyémbe) majd két kissrácot magával húzott a sorok elé a fénybe – ez nekik életük fő élménye lett.
Aztán hirtelen a közönség elénekelte a Happy birthday-t, amit az amerikai mosolygós thank you-val nyugtázott, ám a magyar közönség, ennek a kis kelet-középeurópai országnak a lelkes polgárai ennél többel is készültek. A gördülékeny és decens műsorvezető a közönséget a hagyományos „Isten éltessen sokáig, füled érjen bokáig” elkántálásra vette rá, a filmsztár pedig a fordítást azonnal megértve, máris készségesen nyújtotta oda fülcimpáját az egyik kissrácnak, hogy a jellegzetes helyi fülhúzást meg lehessen tenni rögvest. Aztán Will Smith Ang Lee rendezővel és Jerry Bruckheimer producerrel (szintén világhíres emberek) a vászon elé süllyesztett lépcsőn távozott, s mi mind tudtuk, hogy megy a Bazilika előtti koncertre, a tinik közé, ott majd őbelőle hip-hop énekes lesz.
Ott maradtunk az új filmjével, amit néztünk-néztünk…és ami kicsit (nagyon) gyengére sikerült. Igy felfokozott várakozásunkat csúnyán alulmúlta.
Mert sajnos hiába a 3D –s térélmény és 4K képminőség, ha a párbeszédek butácskák és a történet maga (ez elcsépelt, tudom) faék egyszerűségű, amelyben mindent, de tényleg mindent láttunk már valahol máshol, s amit nem, az ne is kapjon említést.
Szót igazán az egész filmből egyedül a „mi” Budapestünk érdemel, melynek látványa büszkévé tett minket, pláne hogy a székesfőváros magát alakította (és nem Párizst vagy Brüsszelt) Eszünkbe szökött, hogy a Vár a Hősök Tere, meg a patinás fürdők látványa miféle ingyenreklámot jelent kies hazánknak (jókorát bizony) s erre kihúztuk magunkat. Több szót erre a filmre egyszerűen kár vesztegetni. Annál inkább arra az élményre, ahol testközelből átélhető volt a néplélek mind aktuálisabb és akkor szinte tapintható állapota: a hős utáni elemi vágy. Legyen az szinte bárki aki erre jár a filmvászonról vagy a tengeren túlról (legjobb persze, ha mindkettő).
Amennyiben e sorokból csipet iróniával leöntve ez valahogy átjön – az nem a véletlen műve. Mer’ a messziről jött híres/nagy ember köré aznap hirtelen nőtt egy atmoszféra, mely igenis elgondoltatott: ilyen könnyű minket lenyűgözni? Az igazi ünnepekre félretett tiszteletünket lenyúlni? A díszbe öltözött terem, a csupa középosztálybeli, nagyrészt középkorú közönség, az irreálisan hosszú előzetes várakozás (melyet már kellett volna, de most említek) mintha legalább egy csodarabbira vártunk volna…
De Will Smith itt volt kétségtelenül. Köztünk volt egészen. Szelfizett, később valahol rétest evett és úgy általában mindent rendben talált. Egyszer majd visszajön hozzánk, ha szerencsénk lesz. Semmi baj vele, félreértés ne essék. Én picit a filmre szánt időt sajnálom. Meg ennél is jobban azt a mafla és szánalmas, akkor bezzeg emelkedettnek tűnő várakozást, ahogy ott ülünk több százan a csendben. Még zene se szólt, még reklámot se löktek elénk. Vártunk-vártunk, aztán meg semmi príma dolog nem történt. Pedig ki voltunk éhezve nagyon…. Na mindegy. A maradék kukoricát azért elhoztam.
//Pálfy Gyula//
10 Will Smith film, amit mindenképpen látnod kell
Article Tags: Ang Lee · featured · Gemini Man · Jerry Bruckheimer · Will Smith
