Pavarotti kritika

Az utóbbi időben egymás után születnek a művészvilág kiemelkedő alakjainak életét bemutató filmek. Tavaly elég nagy sikere volt a Bohém Rapszódiának, mely a Queen és főleg Mercury életének kívánt emléket állítani. Majd jött idén Elton John pályáját bemutató, bár jóval kisebb felhajtást eredményező mozi, a Rocketman. 2019. októberében pedig a világ egyik legnagyobb férfi operaénekesének, a Három Tenor egyikének, a csupaszív olasz legendának, Luciano Pavarottinak életét és karrierjét vitték filmvászonra. Az előbb említett filmekkel ellentétben ez az alkotás konkrétan egy életrajzi film, egy dokumentumfilm kategóriába sorolható produkció lett.

Az Oscar-díjas Ron Howard (Da Vinci-kód, Hajsza a győzelemért, Inferno, stb.) ült a direktori székbe, akitől nem idegen, hogy zenészek életét feldolgozó moziban működjön közre, konkrétan a 2012-es Katy Perry – A filmben, mint producer vagy a 2016-os The Beatles: Nyolc nap egy héten – A turné-évek rendezőjeként irányította a felvételeket. Pavarottit nem igazán kell bemutatni a zenekedvelő embereknek, aki nem opera rajongó, még az is hallott a nevéről, az egyedi, karizmatikus, szinte mindig mosolygós olasz énekes örökre beírta magát a zenei lexikonokba.

Az ő életét, pályafutásának alakulását egészen a kezdetektől mutatja be ez a zseniálisan megkomponált film. Találunk benne korabeli fotókat a kis Lucianoról, ahogyan ifjúkori videókat is, melyeket az életében meghatározó személyek anekdotaival színesítve mutat be a mozi.

Nagyon jól van összevágva és felépítve a film, abból a szempontból is, hogy ad egy keretet neki és különböző fejezetekre van bontva. Nem ugrálunk sem a történetekben, sem az időben. Minden egymás után jön; ami az adott korszakhoz tartozik, az akkor és ott kerül bemutatásra. Megismerjük benne Pavarotti maximalizmusát, elhivatottságát a szakma, a zene és a profizmus iránt. Végig leköti a figyelmünket az egész film.

Luciano Pavarotti és az Oscar-díjas Ron Howard

Külön plusz pont a filmnek, hogy Pavarottin keresztül kapunk némi operaházi ismeretterjesztést is, melyben röviden bemutatják egy-egy nagyobb opera miről is szól és mitől olyan fontos az Luciano életében. Bepillantást nyerünk feleségei, lányai (és még szeretői) révén abba is, milyen magánember volt a művész. Ahogyan a karrierjét végigkísérő menedzserek és zenésztársak is bemutatásra kerülnek. Sőt, még a Három Tenor megszületésének is tanúi lehetünk.

A Pavarotti film az első kétharmadában elég pörgős, csak kapkodja a fejét az ember, ki, hol, milyen szerepet is játszott az ő életében.

Ahogy közeledünk a végéhez, úgy lassul ez a tempó is. Sokat segít a filmben a számos zenei betét, mely még közelebb hozza a nézőt a tenorhoz. Igazán érdekes megfigyelni, hogy Pavarotti is milyen jellemfejlődésen esik át a film alatt és az, hogyan hatott nem csak a környezetére, hanem a világ zenei életére is, hiszen nem csak az opera felé volt nyitott, pályája végén a könnyű zene felé, valamint ezen keresztül a jótékonyság irányában is nagyon segítőkész volt.

Az énekes óriás nem csupán egy nagyszerű előadó volt, hanem egy fogalom, ami karrierjének csúcsát jelentő időkben korszakalkotó üzleti lehetőséget is jelentett a zenei produkciók számára. A produkció vége felé az alkotás leginkább a magánéletére fókuszál és sok, érdekes dolgot mutat be a privát életéből. Mint például második feleségét, aki a 2019-es miskolci Cinefesten is tiszteletét tette a mozi kapcsán.

Pozitív csalódása a filmnek, hogy a mű elismeri és egyfajta tisztelgéssel van Luciano Pavarotti felé, mégis nyíltan (mégha nagyon mélyen nem is kívánt belemenni) megemlíti azokat a dolgokat is, melyekre valószínűleg nem igazán volt büszke a tenor, de pont ebben rejlik nagysága, hogy vállalta ország-világ előtt a döntéseit és azok következményeit, valamint a maga emberi mivoltát.

A Pavarotti film mindent egybevetve egy nagyszerűen megszerkesztett alkotás lett. Bár a zenei stílust és magát a főszereplő személyét tekintve valószínűleg egy rétegfilm lesz, melyre leginkább a műfaj kedvelői lesznek nyitottak, pedig ez az a mozi, amit érdemes megnéznie mindenkinek, kortól nemtől és zenei érdeklődéstől függetlenül. Sőt, azon sem csodálkoznék, ha egyszer készülne egy olyan Pavarotti film is, mint a Bohém rapszódia, mert egy gyönyörű pálya, egy nagyszerű művésztől megérdemelne ennyit.

//Dörgő Dániel//

A 10 legjobb musical, melyektől garantáltan dalra fakadsz