FILMEZZUNK.HU
Vasember, Fekete Özvegy

Robert Downey Jr. újabb Marvel filmet vállalt!

2212

Robert Downey Jr. újabb Marvel filmet vállalt!

A friss Saturn Award-díjas Robert Downey Jr. által alakított Vasember története tragikus, de felemelő véget ért a Végjátékban, ez alapján pedig jogosan következtettek arra a rajongók, hogy a színészt többé nem láthatjuk a Marvel filmjeiben. Nos, a Deadline információi szerint mégsem így áll a helyzet.

Vasember, Fekete Özvegy

A portál úgy tudja, hogy Downey Jr. Vasembere egy utolsó alkalommal még visszatér a Marvelhez a jövőre érkező Fekete Özvegyben. Arra azonban jobb felkészülniük a rajongóknak, hogy túl nagy szerepe nem lesz a karakternek, már csak azért sem, mert a Scarlett Johansson nevével fémjelzett film cselekménye a Polgárháború után játszódik, amikor a két karakter az egymással szemben álló táborokat erősítette.

Mindenesetre a Pókember-ügy után valószínűleg sokaknak jól esik hallani, hogy Tony Stark még egyszer utoljára feltűnik a nagyvásznon, erre azonban még elég sokat kell várnunk, ugyanis a Cate Shortland rendezésében készülő Fekete Özvegy 2020. májusától látható a mozikban.

Pókember mégis visszatérhet az MCU-ba, és Venom is jönne vele

(Forrás: mafab.hu)


Article Tags: · · · ·