Az aranypinty (The Goldfinch, 2019) – Kritika

Donna Tartt: Az aranypinty, azonos című, 2013-as regénye után elkészült a mű mozgóképes adaptációja is, melyet John Crowley (Behálózva, Brooklyn, A bűn hálójában stb.) rendező vitt filmvászonra. Egy igazán mély, erős mondanivalóval rendelkező regény, melyről maga Stephen King is elismerően nyilatkozott: ,,Az Aranypinty remekmű. Donna Tartt páratlan regényt alkotott.” Méltó filmes feldolgozást kapott. A nagyszerű rendezés mellett, a szereplőgárda kiválasztása is igazi mestermunka. Több színész generációt láthatunk a filmben a hollywood-i világsztároktól, a feltörekvő friss arcokon át, a leendő új reménységekig.

Az aranypinty, akárcsak a regény, igen hosszúra sikeredett (149 perc), de ez az a mozi, mely megköveteli, hogy az átlagosnál hosszabb műsoridővel rendelkezzen, hogy valóban ki tudjon teljesedni a sztori. A történet, mely egy borzalmas tragédiát dolgoz fel, ahol egy félárván maradt gyermek magát okolja anyja elvesztéséért és a sors ezáltal egy elég mozgalmas, sok megpróbáltatáson keresztül vivő életet tartogat számára, melyben egyetlen egy fix pont marad az életében, egy XVII. századi németalföldi festmény, Az aranypinty. Theo Decker (Oakes Fegley -Billboard) az iskolás gyermekek hétköznapi életét éli, míg nem egy napon, mikor édesanyjával egy múzeumi látogatáson vesz részt, bombatámadás éri az intézményt, melyben rengetegen életüket vesztik, köztük a kis Theo édesanyja is.

Ekkor kerül hozzá Az aranypinty című festmény, mely végig követi majd további életútját. A félárván maradt kisfiú átmenetileg egy gazdag családhoz kerül, ahol Mrs. Barbour (Nicole Kidman – Batman, Aquaman stb.) anyja helyett anyjaként viseli gondját a srácnak. Addig, míg fel nem tűnik részeges apja, Larry Decker (Luke Wilson – Dr. Szöszi, A szuper exnőm stb.) aki magával viszi texasi házába, újdonsült barátnőjével Xandrával (Sarah Paulson – Üveg, Madarak a dobozban stb.). Itt hozza össze a sors Borissal (Finn Wolfhard – AZ 1-2), a hasonlóan hányatott sorsú ukrán sráccal, akivel hasonló élethelyzetük igencsak összekovácsolja a két „sérült” gyermeket.

Nem lövök le azzal semmilyen „poént” ha megjegyzem, hogy kissé vicces, ahogy Boris elnevezi Potternek Theot, mert ha rájuk nézünk tényleg egy Harry Potter – Perselus Piton kettősre asszociálhatunk.  A filmben néha ugrunk az időben és már felnőttként látjuk a férfivé cseperedett Theot, akit Ansel Elgort (Milliárdos fiúk klubja, Nyomd baby, nyomd) játszik. Többet nem kívánok a történetről mesélni, érdemes megnézni a filmet, akit érdekel.

Azért is mert ámultba ejtő, mennyire jól meg tudták találni egyes karakterek gyerek-felnőtt párosítását. A gyerek Theot alakító Fegley nevét biztos fogjuk még hallani, látni a jövőben, hisz olyan jól hozta karakterét már így 14 évesen, amit sok idős kollégája megirigyelhetne.

Már 2011 óta szerepel filmekben, bizton merem állítani, hogy a jövő nagy ígéretei között lehet jegyezni. A gyerek és felnőtt Boris (Aneurin Barnard – Bérgyilkost fogadtam, Dunkirk stb.) pedig szinte testvérek is lehetnének, olyan jól sikerült ez a casting.

A film képi világa, a vágás igazán jól hozza a drámai hatását a filmnek. Jót tesz a mozinak, ahogy magában rejt némi fekete humort is, ezáltal oldva a feszültséget, mely végig tapasztalható az alkotáson.

Az Aranypinty valóban egy komolyabb tartalommal bíró remekmű lett, melyet mindenki a maga módján fog tudni értelmezni és feldolgozni.

Lemegy a legmélyebb bugyrokba, hogy aztán utat mutasson a fény felé. Nagyszerű jellem és karakterfejlődést láthatunk az egész filmen, ahogy egy kisfiú felnőtté válik és a sok megpróbáltatás után is, ami életét végig kísérte. Nem egy könnyű film az biztos, erre a mozira rá kell hangolódni, érteni kell, de aki szereti a drámákat, a mélyebb mondanivalóval rendelkező alkotásokat, melyek a moziteremből kilépve gondolatokat ébresztenek és szolgáltatnak beszédtémát, azoknak érdemes megnézni az Aranypintyet.

//Dörgő Dániel//

10 legjobb Nicole Kidman film, amit mindenképpen látni kell