100 dolog kritika

A német filmgyártás, akárcsak a francia, igen megosztó tud lenni. Vannak, akik szeretik, vannak, akik már a gyártó ország hallatán szemüket-fülüket betakarva határolódnak el az adott kópiáktól, függetlenül, hogy elolvasták volna e az adott film storyját. Pedig, ha akar, bármely nemzet (az imént említett kettőn kívül) tud maradandót alkotni.

Ez hatványozottan igaz a német filmgyártásra is. Vannak olyan filmjeik, melyekkel vallatni lehet, olyan borzalmasok, de ha összekapják magukat és találnak egy jó történetet, jó karakterekkel, akkor egy elég jó mozit is össze tudnak hozni, műfajtól függetlenül. Ilyen lett a 100 dolog című film is.

Mely bár vígjátéknak van feltüntetve, sokkal mélyebb, elgondolkodtatóbb és helyenként drámaibb hangvételű, mint egy tipikus német „humor-herold” alkotás.

Jó pár nemzet történelme szolgáltat az utókornak elegendő mennyiségű és változatos témát a filmkészítők számára is. Ezt Florian David Fitz (Csajok a csúcson 2, Bazi nagy török lagzi stb.) sem hagyta kiaknázatlanul, aki történetesen a film forgatókönyvírója, illetve rendezője, valamint főszereplője is egyben. – Szóval jócskán kivette a részét a munkából. –  Még ha érintőlegesen is, de ad némi gyors történelmi hátteret Németországról, – a világháborúkat majd a berlini nagyfalat említve -, míg nem a lényegre térve, a mai fogyasztói társadalmat helyezi pengeélre.

Úgy szórakoztat a 100 dolog, hogy közben végig gondolatokat akar ébreszteni, felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire a tárgyak, az anyagi javak rabjai vagyunk. Nem mi uraljuk a tárgyainkat, hanem azok uralnak minket. A fogyasztói társadalom egy végeláthatatlan gépezet, mely, ha nem figyelünk magába szippant és egyszer csak azt vesszük észre, hogy olyan dolgok vesznek körül minket, melyre igazából nincs is szükségünk, valamit kompenzálni akarunk, valami hiányát pótoljuk a negyvenedik pár cipővel, a legújabb telefonnal és az azokra letöltött appokkal.

És meg is érkeztünk két főhősünk Paul (Florian David Fitz) és Toni (Matthias Schweighöfer – Kurszk, A legkúlabb nap stb.) történetéhez, melyben Paul, a programozó zseni létrehoz egy olyan appot, melynek hatására nagyban megváltozhat a felhasználói társadalom vásárlási szokása, ezzel pedig az inkább üzleti részt képviselő barátjával, Tonival beneveznek egy amerikai üzletember által szervezett tehetséggondozó versenyre, melyet meg is nyernek. Kicsi fricska van itt USA felé, hogy a filmbeli amerikai mecénást pont David Zuckermannak hívják. (Úgy látszik ezek az amcsi cukorfiúk (Mark Zuckerberg), mind közösségi médiában, illetve appokban utaznak…?!) Persze lehet, csupán véletlen egybeesés a név…

Majd jön a film szempontjából lényeges fogadás, ahol az egymással folyton rivalizáló barátok kötnek egy 100 napra kiterjedő versenyt, melyben a nulláról indulva (értsd első nap még anyaszült meztelenül) kell kibírniuk 100 napot, mely challenge alatt minden nap visszavehetnek az eredeti tulajdonukból 1-1 számukra fontosabb dolgot.  Ez lehet akár zokni, alsó, telefon vagy hajnövesztő pirula. A 100 dolog egy jópofa vígjátékból a 111 perc alatt lassan megy át egy komolyabb hangvételű eszmefuttatásba, ahol bár ugyanúgy megmaradnak a helyenként vicces helyzetkomikumok, mégis mélyebb mondanivalót kapunk.

Így lesz benne némi dráma, társadalomkritika és nem maradhatnak el a csavaros fordulatok sem főszereplőink 100 napos kalandjából.

Meglepően jó filmet sikerült összehozni a németeknek, mely végig leköti a nézőt, lesz szerintem jó pár ember, aki a film nézése közben helyenként magára ismer vagy akár egy-egy szereplővel még azonosulni is tud. Felteheti magának a kérdést, mi lenne az a 100 dolog, amit az adott időintervallum alatt vissza szeretne kapni és főleg, hogy milyen sorrendben. Tanulságos, szórakoztató és remek tükörkép a mai materialista vásárlói társadalomnak ez a film.

//Dörgő Dániel//

17 film, amitől garantáltan eldobod az agyad