FILMEZZUNK.HU
Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. augusztus 30. - szeptember 1.

Továbbra is a Támadás a Fehér Ház ellen 3 a mozik királya

2103

Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. augusztus 30. – szeptember 1.

Ahhoz képest, hogy az Egyesült Államokban hosszú hétvége van, egyik stúdió sem használta ki az alkalmat egy nagyobb bemutatóra, úgyhogy könnyedén tudott a második hétvégéjén is győzedelmeskedni a Támadás a Fehér Ház ellen 3.: A védangyal bukása. Gerard Butler legújabb filmje a várakozások felett nyitott a múlt héten, de azért mostanra már a felére csökkent a nézettsége: jelenleg 40,7 millió dollár hazai bevételnél tart, amivel nem biztos, hogy utoléri a második rész 63 millióját.

A Pókember-balhé miatt a Sony-t bojkottálni kívánó rajongók üres mozitermekről számoltak be az interneten, de az összesen négy percnyi új jelenettel debütáló Pókember: Idegenben bővített változata azért 4,3 millió dollárt összehozott a hétvégén. Összehasonlításképpen a Bosszúállók: Végjáték bővített változata 5,5 milliót hozott az első hetében, pedig ott az Avatar legyőzése volt a cél (ami nagy nehezen végül sikerült is), a Deadpool 2. karácsonyi különkiadása pedig 2,7 millióval nyitott, úgyhogy az egymilliárdos összbevételt már bőven túlszárnyaló Idegenben számai egész jónak számítanak.

A fontosabb bemutatók hiánya magyarázható azzal, hogy jövő héten debütál az év egyik legjobban várt filmje, az AZ: Második fejezet, ami már akkor is nagyot kaszál, ha csak a felét hozza vissza a világszinten 700 millió dollárt hozó első rész bevételének. Nem igazán szerencsés egy olyan film előtt debütálni a mozikban, ami várhatóan 100 millió körüli összeggel fog nyitni, úgyhogy végül is érthető az unalmas felhozatal.
Azért volt egy széles megjelenés a hétvégén: bekerült a mozikba Blumhouse legújabb filmje, A Don’t Let Go, amiben a David Oyelowo által alakított detektív nyomoz a halott unokahúga gyilkosa után, amikor kap egy telefonhívást a lánytól. A film a horrorfilmes stúdióhoz híven fillérekből, mindössze 5 millió dollárból készült, de még így is alulteljesített a 2,4 milliós nyitányával. A Jó srácok maradt a második helyen és hozott 9,2 milliót, ráadásul hamarosan túlszárnyalja a legutóbbi R-besorolású és nagy stúdió által forgalmazott tinikomédiát, a Szűzőrséget, ami 60 millió dolláros hazai bevétellel zárt. A toplista nem sokat változott az előző héthez képest: az új filmek hiánya és a hosszú hétvége miatt a Támadás a Fehér Ház 3-on kívül egyik alkotásnak sem csökkent 35%-nál jobban a nézettsége.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása – $11,6M / $43,6M
  2. Jó srácok – $9,2M / $70,3M
  3. Az oroszlánkirály – $6,7M / $1,564MRD
  4. Halálos iramban: Hobbs & Shaw – $6,3M / $684,2M
  5. Overcomer – $5,7M / $19,4M
  6. Aki bújt – $5,6M / $20,4M
  7. Lidérces mesék – $5M / $85,6M
  8. Pókember: Idegenben – $4,3M / $1,122MRD
  9. Dóra és az elveszett Aranyváros – $4,1M / $75,3M
  10. Angry Birds 2. – A film – $4,1M / $93,7M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

Keanu Reeves 10 legjobb filmje, amit kár lenne kihagyni

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · · · · · ·