FILMEZZUNK.HU
A Marvel komolyan számol az alternatív idősíkokkal

Minden idők legtöbb bevételét hozó filmje lett a Bosszúállók: Végjáték

3512

Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. július 19-21.

A 2009-es Avatar olyan óriási siker volt, hogy egy évtizeden át sikerült megőriznie a globális bevételi rekordját, azonban a Marvel stúdió nagyszabású csapatfilmjének, a Bosszúállók: Végjátéknak ez összejött, így jelenleg a Marvel Moziverzum csapatfilmje minden idők legnagyobb kasszasikere világviszonylatban. A Végjáték korábban más bevételi rekordokat is megdöntött, például világszerte 1,22 milliárddal nyitott, ami új csúcsnak számít – ebből 357,1 millió származik Amerikából, amivel szintén lekörözött minden korábbi filmet. Jelenleg 2,70 milliárd dollárral áll, míg eddigi riválisa az Avatar 2,69 milliárdnál állt meg.

Minden idők legtöbb bevételét hozó filmje lett a Bosszúállók: Végjáték

Tavasszal még nagyon úgy tűnt, hogy a Marvel Moziverzum addigi történéseit lezáró Végjáték nem tud majd új csúcsot felállítani, éppen azért a Marvel júniusban néhány percnyi új tartalommal egészítette ki, hogy azokat a rajongókat is visszacsalogassa a mozikba, akik már látták a filmet. Végül sikerült is elérniük a céljukat, amit Kevin Feige szombaton jelentett be a San Diego-i Comic-Conon. „Hatalmas gratuláció a Marvel stúdió és a Walt Disney stúdió csapatainak, és köszönet nektek, a világ különböző pontjain élő rajongóknak, akik ilyen magasságba emeltétek a Bosszúállók: Végjátékot” – írta Alan Horn, a Disney stúdió társelnöke és kreatív igazgatója az ebből az alkalomból kiadott közleményben.

A hétvégi amerikai box office krónikájához tartozik még, hogy újabb remake-et küldött a mozikba a napokban a Disney, és ezzel nem fogtak úgy mellé, mint pár hónapja a Dumbóval: hiába a negatív kritikák, Az oroszlánkirály új változata remek eredménnyel nyitott, és a bevételi lista élére került a hétvégén Amerikában. A dzsungel könyvét is jegyző Jon Favreau filmjének eredetileg 180-230 milliós nyitóhétvégét jósoltak a hatalmas érdeklődést látva, de később már visszafogottabb előrejelzések jelentek meg, amelyek inkább 150 millió dollárt vártak. Végül is a korábbi optimistább jóslatoknak lett igazuk: Az oroszlánkirály az első hétvégéjén megelőzte a Disney korábbi élőszereplős remake-jeit (az eddigi csúcstartó, A szépség és a szörnyeteg 174,8 millióval nyitott).

Az oroszlánkirály

Közben a Disney több filmje is az egymilliárd dolláros bevételi határ felé halad világviszonylatban: az élőszereplős Aladdin már összesen 988,8 millió dollárt termelt (ebből 340 milliót Amerikában), a Toy Story 4. jelenleg 859 milliónál tart (amiből 375,5 millió származik a hazai piacról), a Pókember: Idegenben pedig mindeddig 889,5 milliót hozott az egeres cég tulajdonában levő Marvelnek (319,7 milliót Amerikában) – Peter Parker legújabb kalandja ugyanakkor ezen a hétvégén már csak az előző heti eredményének a felét érte el.

A múlt hétvégén bemutatott középkategóriás filmek – Alexandre Aja új horrorja, a Préda és Dave Bautista zsarukomédiája, az Übergáz – legutóbb sem teljesítettek túl jól, és a második hétvégéjükre mát 50-51%-os visszaesést mutat a bevételük. Hasonló mértékű, 50% feletti csökkenés figyelhető meg a Fehér éjszakák, az Annabele 3. és A kis kedvencek titkos élete 2. bevételeinek esetében is. Az top10-ből legjobban Danny Boyle és Richard Curtis zenés filmje, a Yesterday tartotta magát: 24%-os bevételcsökkenés mellett tudta megőrizni az ötödik helyét a listán.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Az oroszlánkirály – $185M / $531M
  2. Pókember: Idegenben – $21M / $970,8M
  3. Toy Story 4. – $14,6M / $859,4M
  4. Préda – $6M / $33,7M
  5. Yesterday – $5,1M / $98,2M
  6. Übergáz – $4M / $18,9M
  7. Aladdin – $3,8M / $988,8M
  8. Annabelle 3. – $2,7M / $196,2M
  9. Fehér éjszakák – $1,6M / $22,5M
  10. A kis kedvencek titkos élete 2. – $1,5M / $318,6M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

Penge is csatlakozott az Marvel Moziverzumhoz

(Forrás. hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · ·