FILMEZZUNK.HU
Dóra és az elveszett aranyváros (2019) - Előzetes

Itt a Dóra és az elveszett Aranyváros legújabb előzetese!

4117

Dóra és az elveszett aranyváros (2019) – Előzetes

Most már tényleg kénytelenek vagyunk elfogadni, hogy nyáron jön az élőszereplős Dóra, a felfedező-film, ugyanis a hivatalos karakterfotó és a plakátok után megérkezett az új előzetes is. A Dóra és az elveszett Aranyváros címet kapó film a népszerű rajzfilmsorozaton alapul, azzal a meglehetősen feltűnő különbséggel, hogy az eredetileg hét éves címszereplőt a mozis változatban a 17 éves Isabela Moner alakítja, akit az Instant családból vagy a Transformers: Az utolsó lovagból ismerhetünk. A James Bobin (Alice Tükörországban) által rendezett filmben Michael Peña és Eva Longoria játsszák Dóra szüleit, a meséből ismert alattomos róka szerepét pedig Benicio del Toro kapta, habár ő még nem tűnik fel az előzetesben.

Dóra a filmben két helyszínt próbál meg felderíteni: a középiskolát és a címben említett Aranyvárost. Mindkettő veszélyes kalandnak bizonyul, ráadásul a két világ össze is találkozik, amikor Dóra egy csapat tinédzser segítségével indul neki a dzsungelnek, hogy megmentse a szüleit – miközben mellékesen megfejti az elveszett Aranyváros rejtélyét is. Az élőszereplős változatban szerepel a majom Csizi (kinek hangját Danny Trejo szállítja majd – mondjuk, ő sem beszél még a trailerben) és Dóra unokatestvére, Diego (Jeffrey Wahlberg) is, akik szintén segítenek a lánynak a felfedezésben – az Eugenio Derbez által játszott Alejandróról nem is beszélve, mondjuk nála a „segítség” elég nagy túlzás.

A trailer alapján a film egy pillanatra sem veszi majd komolyan magát, mi több, rágyúr majd arra, hogy főhőse már kinőtt a gyerekes kalandozásokból, és középiskolásként már ennél sokkal „komolyabb” dolgoknak kéne foglalkoztatnia. Persze, mikor Dórát néhány osztálytársával együtt elrabolják, igen jól fog jönni a kalandvágy. A Dóra és az elveszett Aranyváros magyar bemutatója augusztus 8-án lesz, az előzetest pedig itt nézhetitek meg:

18 izgalmas kalandfilm, amit feltétlen látnod kell

(Forrás: hu.ign.com)


Article Tags: · · · · · · · · ·