Mami – Kritika

A 2000-ben Jason Blum által alapított Bloomhouse produkciós cég égisze alatt gyártott Mami, ugyanazt az elvet követve született ,mint zömével eddigi gyártású művei. A cég filozófiája nem más, mint hollywoodi mércével mérve alacsony költségvetésből futószalagon gyártanak főként különféle thrillereket-horrorokat. Bár ennek nagy hátránya lehet a minőségbeli teljesítménycsökkenés, úgy néz ki, hogy beválni látszik a stratégiájuk. Szóval eddig ügyesen a költségvetést a filmjeinél sikerült megsokszorozni.

A teljesség igénye nélkül a következő emlékezetes filmeket alkották: A kezdeti 2006-os időszakban azonban még csak vígjátékokkal kezdték a karrierépítést, közben kiadtak 5 részt és egy spin-offot a Paranormal Activity filmekből is, mellyel szépen kikísérletezték a technikát: megtalálták maguknak a nézősereget ,jó és okos ötlettárral valósították meg olcsó filmjeiket. Ide sorolnám, hogy az  Insidious franchise négy résznél tart, de megemlíthetem A bűn éjszakája filmeket is. Aztán öt évvel ezelőtt, még ők sem értették mi történt egy bizonyos Whiplash címet viselő filmjükkel, hisz a zenés drámájuk Miles Teller-rel három Oscar bácsit gyűjtött a cégnek. Ez már nem lehetett véletlen…valamit tudhattak.

A hullámvasút a következő évben ismét a csúcson haladt Az Ajándékkal, és A Látogatás M. Night Shyamalan-nal újra szép bevétellel járó időszakát élte a stúdió. A közös siker Shyamalan-nal újabb közös filmet a Széttörvét hozta James McAvoy főszerepével, és sajnálatosan csak oscarjelölésig jutott. Ebben az évben Jordan Peele debütáló misztikus horrorfilmje a Tűnj el! kellemes zsáneren belüli kísérletező munkája igazi csemege lett. Szóval díszes társaság és anyagilag sikeres alkotások uralják a cég eddigi múltját, ahova idén becsatlakozik a Mami a tehetséges Octavia Spencerrel Tate Taylor rendezésében? Kettejük munkakapcsolata nagyon is kellemes emlékeket idézhet fel bennük, hisz Octavia sikere és Oscar-díja Tate korábbi filmjének A Segítség-nek mellékszereplői alakítása miatt vált ismertté.

Sue Ann (Octavia Spencer) kívülről nézve barátságosnak tűnő de kétségbeesett magányos állatorvos asszisztenst alakít a Mamiban, amikor egy nap egy kedves tini Maggie (Diana Silvers) az ABC előtt cövekelve megkéri Sue-t hogy, mivel bulizhatnékuk van a barátjaival, legyen szíves vegyen nekik nem kevés piát. Mivel egyedül érzi magát mint a kisujjam, és barátja nem akad szürke életében , kapóra jön neki az alkalom, és segít a lányon azzal a feltétellel, hogy nem néznek azonnal az üveg fenekére, és a háza pincéjében folytatják a bulikát…

Van pár egyszerű szabály aminek meg kell felelnie a fiatal társaságnak: egyvalakinek józannak kell maradnia a hazaút miatt, nincs káromkodás, a felső szintre nem lehet felmenni, és úgy kell szólítani őt, hogy: Mami. A vendégszeretet azonban nem tart örökké, hisz a fiatalok kedve és viselkedése úgy változik ki mennyi töményt öntött magába, és lassan de biztosan mindenki elkezd zülleni hétvégenként, majd már a hétköznapok sem maradhatnak el bulik nélkül. A szabályok persze azért vannak ,hogy megszegjük – gondolják a fiatalok –  ezzel azonban Mami hangulata és hozzáállása a tinédzserekhez is megváltozik. A bulik sem maradnak titokban és a környék összes bebaszcsizni vágyó fiatalja egy idő után, Mami alagsorában köt ki.

Azt látjuk, hogy Mami az elhibázott és kihagyott ziccerekkel teli életét próbálja meg pótolni a fiatalok vendéglátásával, és ahogy haladunk előre a történetben, úgy válik világossá Sue Ann terve, így mi is megvilágosodunk ő általa. Octavia hatalmas boci szemei oly változatos és minden porcikámra kisugárzóan hatott, ami a film igazi eszenciája. Egyszer vidám, és bohókás, majd profin és megalkuvást nem ismerve vedlik vadállattá. Aztán meg úgy tudott belenézni a kamerába, olyan szomorúan… mint az alföldi kisborjú, akit nem engednek ki szülinapján legelni.

Ha ilyen Mamim lett volna mint Octavia, inkább gyerekotthonba költözök magamtól, mintsem felneveljen.

Emiatt jár a pacsi a címszereplőnek , hisz csak az igazán jó színész hozza elő belőlünk ezeket az érzéseket . Kevés ilyen tekintettel rendelkező színésznővel találkoztam filmes emlékeim során.

Három szépen egymástól különálló részre, harmadokra osztható a pont kilencven perces film. Az első bekezdő részben megismerjük szereplőink életét, Maggie édesanyja Erica (Juliette Lewis) és Sue Ann munkáját, a fiatalok egymáshoz fűződő viszonyát, és a szerelmek kezdetét az első pincebulik alkalmával. Itt még minden szép és idilli, mindenki boldog,  arcuk pedig borvirágos 🙂 A kitárgyaló középsőben a féktelen éjjelek, a kemény másnaposság megélése, és főszereplőnk valódi személyiségének napvilágra jövetelét, illetve a múltbéli kapcsolatok-titkok ,ezzel egyidejűleg pedig, a forrongó indulatok valódi okait tárja elénk a rendező.

A befejező harmadban pedig előjön Mamiból az, aki miatt kíváncsiak voltunk az egész történetre. Egy olyan, soha nem látott rejtegetett, de érezhetően mindig benne szunnyadó idegbeteg emberi lényt kapunk, amiben Octavia kisasszony a már említett módon lebilincselően brillírozik.

A végjátékban finoman adagolt de kegyetlen bosszúval mutatja meg igazi képét Mami. A téma, amit körüljár a film az érdekes de egyben fontos is. A gyerekkori trauma vagy sérelem ami a legmélyebb szövetünkig képes beágyazódni lelkünkbe: kezelni-kibeszélni szakemberrel vagy együtt kell élni azzal a tudattal ami bennünk rejlik.

Ha képtelenek vagyunk ezt megoldani magunkban – persze nem oly módon mint ahogy Mami tette – akkor cselekedeteinkre is kihathat a sötét múlt. Ha nem megfelelően kezeljük, illetve nem foglalkozunk a bennünk felgyülemlő de folyamatosan bennünk erősödő sérelemmel, az nagyban befolyásolhatja felnőtt személyiségünk kialakulását, behálózhatja az egész további életünket.

Ha szeretnél még több képet, előzeteseket megnézni a filmről látogass el az sfilm oldalára: Mami

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 film, ami kicsi költségvetése ellenére hatalmasat kaszált