FILMEZZUNK.HU

Brutális siker lett az Aladdin, agyonverte a mezőnyt az új Disney adaptáció

2005

Hétvégi bevételi lista, USA – 2019. május 24-26.

Az Emlékezés napja hétvégéjén rendkívüli magabiztossággal nyitott a mozikban Guy Ritchie új filmje, az Aladdin, melyre több, mint 86 millió dollár értékben váltottak jegyet a tengerentúlon. Ez komoly fegyvertény a Disney kezében, legutóbbi adaptációik ugyanis nem éppen brillíroztak a kasszáknál, gondoljuk csak legutóbb a Dumbó gyenge szereplésére. Az Aladdin azonban bőven a várakozások felett teljesített, és globálisan már 207 milliónál jár. Persze mindez annak fényében, hogy a produkció 183 millió dollárjába került a stúdiónak, még nem feltétlenül világraszóló siker, mindenesetre valószínűleg ez az a szereplés, amiben titkon bízott is a Disney, különösen az első trailert követő lehangoló visszhangot követően. A kritikusok vegyesen fogadták a filmet, mely 58 százalékon áll a RottenTomatoes kritikaaggregátor portálon, ellenben a nézők úgy tűnik, teljes mértékben elégedettek, legalábbis erről árulkodik ugyanezen portál 93 százalékos nézői értékelése.

A dobogó második fokát a John Wick: 3. felvonás – Parabellum szerezte meg 24,3 millióval, mellyel együtt világszerte már 175 milliónál jár a nézők és a kritikusok körében is körberajongott akciófilm. Múlt héten pedig az is biztosság vált, hogy 2021. májusában érkezik a franchise negyedik felvonása is. Öt héttel a premierjét követően továbbra is dobogós a Bosszúállók: Végjáték, mely mára a második olyan film lett, mely az Államokban átlépte a 800 millió dolláros bevételt. A jelenleg 2,6 milliárdos összbevételnél járó szuperhősfilmen kívül erre eddig egyedül az Avatar volt képes.

Ami a premierfilmeket illeti, a remek ötlet alapján készült, de a kritikusok körében csúfosat bukó BrightBurn – A lángoló fiú a várakozásoknak megfelelően kezdett a mozikban, a 7,3 milliós hétvégi bevétel az ötödik helyre volt elegendő, míg Olivia Wilde rendezői debütálása, a kiváló fogadtatású és hamarosan a hazai mozikba is megérkező Éretlenségi 6,5 millióval a hatodik helyen zárt.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Aladdin – $86,1M / $207,1M
  2. John Wick – 3. felvonás: Parabellum – $24,4M / $175,4M
  3. Bosszúállók: Végjáték – $16,8M / $2,677Mrd
  4. Pokémon: Pikachu, a detektív – $13,3M / $352,9M
  5. Brightburn – A lángoló fiú – $7,5M / $15,3M
  6. Éretlenségi – $6,5M / $6,5M
  7. Egy kutya négy útja – $4,1M / $46,5M
  8. Csaló csajok – $2,6M / $66M
  9. The Intruder – $2,3M / $32,7M
  10. Csekély esély – $1,6M / $38,9M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

A 20 legbénább magyar filmcím fordítás


Article Tags: · · · · ·