FILMEZZUNK.HU
A Wills Smith féle Dzsini beköszön az Aladdin új előzetesében

Érkezett egy újabb Aladdin előzetes!

5002

Aladdin (2019) – Előzetes

A Disney élőszereplős feldolgozásainak sorában most elérkeztünk az Aladdinhoz. Az 1992-ben bemutatott rajzfilm ismét mozivászonra kerül, a frissen megjelent magyar nyelvű előzetes alapján pedig újra minőségi munkát végeztek a stúdióban. A filmet Guy Ritchie rendezi, így biztosak lehetünk benne, hogy az akciódúsabb jelenetek (pl. menekülés a bazárban) hibátlanok, de legalább is okosak, pörgősek és átgondoltak lesznek. Persze attól azért nem kell tartani, hogy nagyon átírják a mesét vagy annak hangulatát és légkörét.

Az eredeti Aladdin helyszínéből adódó különlegessége úgy tűnik, hogy a filmen is megmutatkozik majd. Az annyira jól ismert dalok mellé pedig ismét újdonságokkal is szolgál a Disney: Alan Menken, Benk Pasek és Justin Paul írják majd az élőszereplős film zenéjét. A trió elsőre tökéletes csapatnak tűnik, hiszen mások mellett Menken jegyzi a ’92-es rajzfilm zenéjét, ami azért biztosítja a nosztalgiafaktort. A két új alkotó pedig (Pasek és Paul) olyan betétdalokat adott a filmes világnak, mint a Kaliforniai álom City of Stars vagy A legnagyobb showman This is Me című dalai.

A szereplőgárda szintén nagyon ígéretes – Mena Massoud lesz Aladdin, Naomi Scott Jázmin, Will Smith a Dzsini, Marwan Kenzari Jafar, Navid Negahbanas a Szultán és Numan Acar Jafar jobb keze. Az Aladdin 2019 májusában érkezik a mozikba világszerte.

17 mesefigura, akit az eredeti szinkronhangjáról mintáztak

(Forrás: Filmtekercs.hu)


Article Tags: · · · · · · · · · · · · ·