Sarkvidék (Arctic, 2019) - Kritika Azzal indítanék, hogy engem a survival mozikkal dekára meg lehet venni, Mads Mikkelsen-el, meg egyenesen grammra. Talán egy fél év is eltelt azóta, hogy ennyire elégedetten jöttem ki egy filmről, pedig a sztori, és annak levezetése eléggé nyomasztó, egyes jeleneteknél pedig egyenesen húsbavágó. Így egy nappal a film befogadása után az volt az első kérdésem magamhoz, hogy miért köt le engem ennyire mások szenvedését végignézni? A sztori szerint Overgard (Mikkelsen) gépe lezuhant az Északi sarkon, és amíg a megmentőire vár, kialakul benne egyfajta napi rutin. Halcsapdákat állít. Óriási S.O.S. feliratot készít, amit naponta kell tisztítania a hóviharok miatt és egy tekerős rádióval próbál életjelet adni magáról. Ez a rendszer mind-mind a napi rutinja része. Valószínűleg ez egy alkalmas eszköz arra, hogy az ember ne csak túlélje a mindennapokat, de ha egy mód van rá, bele se őrüljön. A bonyodalom ott kezdődik, amikor végre megjelenik a hőn áhított (meg)mentőhelikopter, de azzal a lendülettel le is zuhan. Akad viszont egy túlélő, akit hősünk megment, viszont a lány eszméletlen, és sebesült, így bevág az a dilemma, hogy várja tovább a segítséget, vagy nekiindul a tehetetlen lánnyal a háta mögött ennek a nyomasztó jégbirodalomnak(?) Természetesen az út meglehetősen viszontagságos, jut akadály bőven. És ami jelentősen megnehezíti az utat: ezen a ponton már nem kizárólag a saját életéért felelős. Kicsit azt éreztem, mintha ez a film az Életben maradtak, és a Számkivetett szerelemgyereke lenne, a Minden odavan karakterével. Redfordhoz hasonlóan, Mikkelsen is nagyon fegyelmezetten, és akkurátusan végzi a dolgát. Úgy sejtem az óracsipogás is, mint visszatérő motívum, arra szolgál, hogy Mikkelsen karaktere észnél tudjon maradni. Szépen, és lassan építkező filmmel van dolgunk, minden mimikának, és gesztusnak jelentősége van, az embernek van ideje átélni, hogy mekkora szívás lehet egy ilyen szélsőséges helyzet. A fényképezés nagyon pazar, és még ennek a nyomasztó vidéknek is megvan a maga szépsége. Minden kétséget kizáróan a film legerősebb pontja Mads Mikkelsen jutalomjátéka. Hibátlan választás volt a szerepre, gyakorlatilag minden másodpercet tartalommal tölt meg, az olyan apró húzásokkal, amikor például arra reagál, milyen érzés lehet hosszú idő után újra főtt ételt enni, vagy tűz mellett melegedni. Nálam nagyon nagy pluszpont, hogy gyakorlatilag nincs háttérsztori, nem lehet tudni, hogy a főszereplő, miként került ebbe a rideg környezetbe, vagy hogy egyáltalán ki is az ő személye? A saját feltételezésem szerint, lezuhant gép pilótája, de erre semmi tényleges utalás nincs. Nekem nagyon bejött ez „gondolj, amit akarsz” megoldás. Sajnos gyenge pontja is van a filmnek, mégpedig a kiszámíthatósága! Egy túlélő mozinál azt gondolom, ha jó a történetvezetés, akkor ez a hiba még simán belefér, és működhet. És bevallom, engem itt sem igazán zavart. Nagyokat nyelve, ping-pong labda méretű gyomorral hagytam el a termet. Szerintem a rendező sikeresen átadta, amit szeretett volna. Persze a saját kérdésemre is megvan a válasz. Egyrészt szeretem az olyan történeteket, ahol a főszereplőknek egy szélsőséges helyzettel kell megvívnia (többek közt Stephen Kinget is ezért olvasok). Másrészt nagyon jó a tudat, hogy ez nem velem történik, mégis kockázatmentesen átélhetem (híradót is ezért nézek :)). //Smitola Gyuri// http://www.filmezzunk.hu/2019/03/02/14-elkepeszto-film-amelyet-egy-szinesz-alakitasa-tett-naggya/