A gyászoló asszony átka kritika

„Tudja atyám, mi az a La Llorona? A gyászoló asszony. Az csak mese. Talán az… ki tudja?„ A sirató hölgyike bosszúja horrorfilm működésének mechanikájába nem kevés porszem került. Jelen filmünk több sebből vérzik. A hiba ott keresendő, hogy oly sokszor próbálnak minket megijeszteni, hogy mire a végéhez érünk A gyászoló asszony átka című produkciónak, addigra immunissá válunk mindenre, ami a készítők eredeti szándéka lett volna.

Ebben az évben továbbra is el vagyunk látva horrorfilmekkel, de a minőségi visszaesés nagyon érezhető. A megszokott formulákat veszi elő az idei összes ilyen alkotás. Nem képes jelen pillanatban Hollywood egyedit alkotni a műfajon belül, hisz eddig kaptunk egy csodagyereket (The Prodigy) – amiben az Ómen filmek gyenge másolatát láttuk –, majd következett a Boldog Halálnapot második része, amiről fogalmam sincs, minek kellett egy új részt lehúzni, hisz az első eresztés sem volt kiemelkedő. A felsoroltakból talán minőségileg cseppnyit kiemelkedik a Kedvencek Temetője, de nem azért, mert tökéletes lett, hanem mert idei filmjeink a zsáneren belül gyengék mint a harmat. Ha visszagondolok a tavalyi évre, üdítő kivétel volt a Hang Nélkül, Az Örökség vagy a szépen és látványosan újragondolt Stephen King-féle Az.

A Fűrész elindítója, a horrorfilmek új császára, akit a DC stúdió is keblére ölelt az Aquaman sikere után, most csak a produceri teendőket vállalta el. Nagyon érződött James Wan hiánya, mert ez a lépése sajnos végzetes lett a film szempontjából.

Michael Chaves biztos, hogy jól bebiflázta Wan tárházának minden eszközét, de az Ő kezében már nem úgy működött a mű, mint a mentornál. Tanácsokat biztos, hogy kapott a T. Rendező úr, hisz mindenféle kelléket (zuhogó eső, villámlás, folyamatosan sötét színek alkalmazása, nyikorgó ajtók , fények játéka, végletekig húzott képek…) ami csak volt, azt szépen előszedte, csak nem tudta jól és hatásosan használni ezeket. Örültem volna, ha méltó szintre helyezi el a gyászoló asszony történetét is, hisz e legenda története figyelemfelkeltő. Összességében úgy gondolom, az eddigi leggyengébb darab a Wan univerzumban, ha figyelembe veszem az Annabelle, Démonok közt és az Apáca filmeket is.

A filmünkre visszatérve, nincsenek jól felhasználva és keverve az arányok. A dráma, a vér, az ijesztgetés nem működik, mert sokat akart a rendező markolni, de keveset fogott. Meglepetés, vagy fordulat pedig egyszerűen hiányzik belőle, ráadásul sok dramaturgiai elemnél érzem a logikai bukfencet. A cselekmény dramaturgiájában nagy hiba, hogy bár haladunk előre a történetben – mely időnként mosolyra ad okot –, az mégis annyira banális és érdektelen, hogy nehéz helyzetbe hozza a két lábon álló realista nézőt. A filmben az a legérdekesebb, hogy az egész hókuszpókuszt is mesének nevezik…

A jelenetek dramaturgiájában is sok gondot fedezhetünk fel: sem a kidolgozottságot, sem a színészi játékot nem éreztem át annyira, hogy drukkolhattam volna a kétségbeesett főszereplőinknek.

Ha szimplán a tartalmat nézzük, akkor a legenda szerint 1673-ban a címben szereplő asszony, egy valaha élt Maria nevű nő, aki hozzáment egy gazdag férfihez, és a házasságból két fia született. A férfi járta a világot, és mivel keveset volt otthon – és ha hazaérkezett is, csak, mint apa létezett – a férj szerepét rendre elhanyagolta. Egy szomorú napon azonban Maria rajtakapta a férjét egy fiatal hölgyikével, és bosszúból belefojtotta két fiát a Santa Fe folyóba. (Szép kis anya az ilyen, de mindegy… haladjunk tovább.)

Pár nappal később az Ő holttestét is megtalálták a folyóparton, de a halál körülményei tisztázatlanok maradtak. A legenda szerint Maria lelke nem jutott be a mennyország kapuján, és csak úgy nyerheti el az üdvösséget, ha megtalálja a fiai lelkét. Ezért a földi világban ragadva bolyong arra kárhoztatva, hogy a gyerekei lelke után kutasson. A szellemasszony egy rosszul szabott ruhakölcsönzős menyasszonyi cuccban sírva keresi fiait, és ha elhagyott kóborló gyereket talál, azokat belefojtja a folyó vizébe, és így reméli, hogy lelkük majd belépőt nyújt a túlvilágra.

A gyászoló asszony átka röpke 300 évvel később veszi kezdetét Los Angelesbe, ahol a gyermekvédelmis Anna-Tate (Linda Cardellini) munkája során saját két gyereke révén jön rá arra, hogy ebbe a mesébe bizony rendesen beletenyerelt. Egy volt papot, Rafaelt (Raymond Cruz) hívja segítségül, mert egymaga nem képes a gyermekeit megvédeni a lénytől. Linda Cardellini igyekezett, de a gyengén megírt karakterével nem tudott mit kezdeni. A célzott és félresikerülten felesleges humor okát sem értettem, ráadásul gyenge lábakon állt. Az idővel monotonná váló ijesztegetéshez nem társult semmi, ami elvitte volna a nézőt abba az irányba, hogy egy jóízűt reszkessen. A főpróba nem sikerült. Remélem a Démonok Között harmadik részére azért belejön munkakörébe a direktor.

Mélypontra akkor jutottam, amikor szereplőink a film utolsó részében jól telerakják a leszámolás helyszínét – a házat – annyi gyertyával, amennyi halottak napján van a Fiumei úti sírkertben, mondván, az távol tartja LaLloronát. Aham… a Gyászoló asszony egy szempillantás alatt elfújta őket, sebaj. Aztán, ha ez nem lenne elég, akkor jön az imádott jelenetem, amin már a közönség is jól szórakozott.

A családot védelmező pap úgy próbálja meg a háztól távol tartani a rémisztőnek ható hörgő anyókát, hogy az otthonról hozott tyúktojásait az ajtófélfához dörzsölgeti! 🙂

Továbbra is várat magára az a fajta érzés, amikor kellemesen megijedve, a kiszámíthatóság csekély jele nélkül, fordulatokban gazdagon úgy kiráz a hideg, hogy össze kell bújjak a mellettem ülővel. A Gyászoló asszony átka ennek sikeresen az ellenkezője. A félelemkeltés gyenge szikráját sem láttam kipattanni a vásznon, az alatt a nehezen eltelt másfél órában, melyben inkább az eltelt időt gyászoltam magamban.

Azért pontosítanom kell… egyszer tényleg megijedtem! Na, nem a látottakon… csupán arra gondoltam, hogy a mozibajövet adtam-e a benzinkutas srácnak borravalót, amiért leellenőrizte a kocsim keréknyomását. Az a legszomorúbb, hogy ennyire tudott lekötni A gyászoló asszony átka.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

12 horror film, amiket valós események ihlettek