Shazam! – kritika

Humoros, igen sablonos, olykor fordulatos, szívet melengető, és ami a legfontosabb: a gyermeteg álmodozások beteljesedésével szórakoztat.

Mielőtt valaki égbeszökő kritikát várna tőlem, leszögezem: a Shazam! nem objektíven fenomenális film, hanem a DC univerzum eddigi tragédiáihoz képest hoz fellélegzést. Könnyed és szórakoztató, de közel sem olyan varrat nélkül kidolgozott alkotás, mint amit mondjuk a Marvel-től több esetben kaptunk. De annyi biztos, hogy úgy kellett ez a DC-nek, mint falura a villany, még akkor is, ha a reneszánsz már valahol a Wonder Woman-nél elkezdődött.

A sztoriból nem sokat akarok lelőni, már csak a könnyű kikövetkeztethetőség kedvéért sem. Lényeg, hogy egy hányattatott sorsú, de igencsak talpraesett és dörzsölt árva srác számára minden tinédzser álma teljesedik be, amikor egy misztikus szférában találja magát, ahol egy varázsló rábízza teljes varázserejét és a küldetést, hogy őrizze meg a földet a hét főbűnt képviselő gonosz szellemektől és az ő fogságukban élő főgonosztól.

Ennek következtében a srác azt a képességet kapja, hogy a Shazam! varázsszóra hirtelen felnőtt férfi testben eszmél, duzzadó izmokkal, hősi (és nevetségesen excesszív) öltözékben, és ami a legfontosabb: mindenféle szupererővel. Ezek felfedezése adja a történet gerincét – olyan dramaturg ez, amivel tökéletesen rájátszanak azon nézők vágyálmaira vagy legalábbis fantáziálgatásaira, akik valaha elgondolkodtak azon, hogy a repülés vagy a láthatatlanság jobb; milyen lenne szupergyorsnak lenni, vagy lézert lőni a szemünkkel. (Valljuk be, mindannyiunkat tetten értek!)

A karakterkidolgozás sosem volt a DC erőssége; ezúttal se számítsunk 1-2 dimenziósnál összetettebb jellemábrázolásokra. Ám ezúttal a sematikus karaktereket legalább kellő szellemességgel és dinamikával vonultatták fel, így egészen jól működik a gépezet. A szívünk csücske természetesen az árva gyerekeket befogadó család (szintén árva szülőkkel); a gyerekek, bármennyire is szinte bántóan Hollywood-szabványok, menthetetlenül jópofák. Kedves szentimentalitás, ártatlanság és naivitás lengi be a Shazam! hangulatát, ami mind a DC sokáig világfájdalmas önhittségéhez képest, mind a Marvel poszt-Thanos apátiájában frissen hat. Egy picit mind gyerekekké válunk, ahogy a filmbéli srác felnőtté alakul és szétcsap a rosszak között.

Ettől függetlenül ne nézzük a filmet a gyermekeinkkel, mert hacsaknem csináltunk már így is egész éjjel horrorjátékokon függő zsebszörnyeket belőlük, ez „jó” kezdet lehet ehhez.

Az én egyik nagy problémám az egész alkotással, hogy a főszerepet Zachary Levi játssza – bár egyáltalán nem csinálja rosszul, én mégis elrejteném valahova szinkronszínésznek (pl. Flynn Rider hangját is ő kölcsönzi az Aranyhaj és a nagy gubancban); egyszerűen nem szimpi a feje, de ez persze szubjektív. A főgonoszt játszó színész, Mark Strong igazi legenda, és ezt a primitíven sablonos karaktert is kellő méltósággal és creepy-faktorral hozza. A gyerekszínészek mind nagy tapsot érdemelnek, főleg a főszereplő srác.

A másik kifogásom az a hét főbűnt megjelenítő, vagyis inkább megjeleníteni akaró rusnya démonok kidolgozatlansága. Egyedül a legvégén sikerül valamit építeni Irigységre, de amúgy teljesen kihasználatlanul maradnak a bűnök, és ez zavaró (ezt a mondatot sem gondoltam volna, hogy valaha papírra vetem!). A bűnlények karakterük parlagon hagyása miatt egyszerű csúfságok maradnak, nem többek puszta mumusoknál, akiket le kell győzni – semmi kísértés, semmi csábítás, semmi ámítás – semmi igazi bűnösség, csak félhatékony ijesztgetés!

Szinte fölösleges szörnyűségek, semmi különöset nem adnak a történethez, és a gonosz működésébe sem enged semmi intrikus betekintést.

Itt most inkább befogom; nem mondok többet a sztoriról. Minden hibája ellenére érdemes megnézni. De ne Screen-X verzióban, mert az égvilágon semmit sem ér oldalt az a néhány villogás. Nézd IMAX-ben és légy 2 órára kölyök. Egy kérdésem maradt csak: jogi okokból nem dobott be senki valami kényszerkacajt szülő szópoént a Shazam zenefelismerő applikáció és a főhős varázsszava között? De most komolyan!

//Surjányi Dávid kritika//

Hogy kéne kinézniük a DC és Marvel hősöknek a képregények alapján?