Amit nem akarsz tudni a szüleidről (Drunk Parents, 2019) – Filmkritika

„Adják el a perzsát, vagy viszem a verdát…” Mielőtt belekezdtem volna eme ragyogóan humorosnak szánt gyöngyszembe, bíztam abban a naiv agymenésemben, hogy Salma Hayek végre nem „mell”ékesen, 52 évesen megvillantja színészi tehetségét, és nem a jól ismert bájával próbál minket levenni a lábunkról. Azért erre még várni kell… Kritika: Bruce

Női főszereplőnk filmográfiáját végignézve úgy látom, már régen nem is törekedik arra, hogy a róla kialakult képet megváltoztassa. Nem látom benne azt a törekvést, hogy képes lenne olyan filmekbe játszani, amit nem felejtünk el másnapra. Egyedüli kivételt képez legfontosabb és legdíjazottabb filmje, a Frida, melyben végre megvillantja, mire is képes. Olyan érzésem van ilyenkor, hogy akkora csalódás érhette anno képességeinek, vagy érdemeinek mellőzésével, (hisz rajta kívül sokan lettek Oscar-Bafta-Golden Globe-díjazottak), hogy nem próbálta meg újból ezt az utat végigjárni, nem akart újból csalódni. Megelégedett azzal, hogy ilyen filmekben láthassuk, mint az „Amit nem akarsz tudni a szüleidről”.

Érdekes az, hogy ismertebb műveiben is inkább a férfi főszereplő ugrik be elsőként, és csak utána csúszik ki az a mondat a szánkon, hogy: „tényleg, abban játszott Salma Hayek is… (Desperado, Tiszta Játszma, Alkonyadtól Pirkadatig, Wild Wild West, Volt egyszer egy Mexikó).

Annyi sok könnyed szeméthez volt képes a nevét adni (Nagyfiúk 1-2, Everly, Beatriz, Muppet krimi…), hogy legszívesebben dühöngenék, mert mindig úgy gondoltam, Salmában több van, mint egy felületesen mutogatott, elpazarolt tehetségű színésznőben. Persze, most nem arra gondolok, hogy annyi arca lenne, mint a zseniális Meryl Streepnek, de sokkal többre képes, mint amennyit eddigi pályafutása során kaptunk belőle. Pedig ennek a filmnek sem rossz az alapötlete, elolvasva a tartalmát, azt gondoltam, ebből még egy kellemes vígjáték is kisülhet. Nem így lett!

Tehát Frank (Alec Baldwin) és Nancy Teagarten (Salma Hayek) rendezett, alsó-középosztálybeli életet élnek Tudor stílusú otthonukban, és csodás, koromfekete legújabb Volvojukkal mutatják kifele, mennyire rendben van a csodás életük. Annyira mai a film, hogy lényegi tartalma tipikusan jellemző korunk társadalmára, azokra az emberekre, akiknek a külsőség, ill. a magamutatás jelenti az életükben a „Mindent”! Szóval ez az embertípus ismerős lehet számunkra, nem oly ritka mai világunkban, ezért is figyeltem fel a filmre…

A történet akkor kezd érdekessé válni, amikor a büszkeséggel teli szülők végre elfuvarozzák lányukat a kollégiumba, hogy a saját életüket élhessék. Ekkor belép a történetbe az a típusú ember, akire annyira vagyunk kíváncsiak, mint a buzgó jegyellenőrre… senkinek nem jön jól a behajtó. Szinte mindenük odavan, és lassan kiderül, féltve őrzött otthonuk is veszélybe kerül a nem fizetett „sárga csekkek” miatt.

Életük legfontosabb értéke kislányuk, ezért arra az elhatározásra jutnak, hogy sürgősen pénzzé kell tenni megmaradt otthoni holmijaikat, és egy jó kis zsibvásár keretében mentik a menthetőt, hogy továbbra is tudják fizetni a főiskolát. Szomorúságuk közepette, miközben a pohár fenekére néznek – és alaposan végigisszák az éjszakát –, másnap rájönnek, hogy kínos és súlyos döntéseket hoztak egy olyan éjjelen, amikor nem voltak teljesen önmaguk. A rossz döntések és szervezkedések közepette próbálják lányuk és barátaik elől eltitkolni azt a tényt, hogy egyre gyorsabban csúsznak lefelé azon a lejtőn, amire eddigi életük helyezte őket. A tartalom után, ami ínycsiklandó lehetett, a következő sorok már nem fognak olyan jól esni a filmre vágyóknak.

Sokszor szenvedtem. A vígjáték veszélyes műfaj lehet, hogyha nincs meg a megfelelő tartalmi összetevők sokasága és a főszereplők olyan kulcsa, ami nagyban hozzájárul ahhoz, hogy a számat nevetésre nyissa. Az Instant családban sem voltak frenetikus színészek, kiknek a játéka elvitte volna a filmet. A tartalom viszont oly erős volt, hogy könnyen átbillentett abba, hogy felhőtlenül szórakozzak. Itt még ez is hiányzott.

Nem tudom, mi alapján döntik el, melyik film kerülhet mozikba, milyen kritériumoknak kell, hogy megfeleljen, de hogy ebben az esetben rezeghetett a léc, na az tuti.

Ha minden negyed órában legfeljebb elmosolyodom, de a szórakozás kicsiny jelét sem mutatom, akkor a mozijegy árát bánom a legjobban… és ez most itt a legnagyobb probléma. Az Amit nem akarsz tudni a szüleidről esetében több, mint 80%-ban Alec Baldwin-on és Salma Hayek-en múlik a film sikere, a többi színész csak bábuként, vagy beugróként teljesít. Tehát nekik kellene átütőnek lenni, ha már a film nem az. Feltűnő volt köztük az a fajta összhangbeli hiányosság, ami nagyban rontotta a történetvezetés kimenetelét. Bár a rendező (Fred Wolf) igyekezett, hogy bemutassa, főszereplőink milyen sok megpróbáltatáson mennek keresztül és a nagy bajban is kitartanak egymás mellett, ez sajnos nem jött át. Pont ez lett volna a lényeg.

A végleges pusztulástól a filmet Csankó Zoltán és Pikali Gerda igényes és tökéletes szinkronhangja menti meg. A mostani februári időszakban oly sok Oscar-díjra jelölt, vagy díjazott alkotás fut a filmszínházakban, annyira erős a mezőny, és oly sok nagyszerű élménnyel gazdagodhatunk, ha moziba csábulnánk. Az Amit nem akarsz tudni a szüleidről nem tartozik ebbe a kategóriába. Olyan mintha összevetnénk a mai magyar focit a spanyollal. Igaz ugyan, hogy ugyanazt a fajta labdát kell rugdosni, csak nem mindegy hogyan.

Kritika: Kovács Ferenc # Bruce

10 érdekesség, amit talán még nem tudtál Salma Hayekről