Két királynő (Mary Queen of Scots, 2019) – Kritika

Január végén került a mozikba Stuart Mária és I. Erzsébet királynőkről szóló történelmi film. A 2019-es, 91. Oscar gálán a legjobb smink, illetve legjobb jelmez kategóriákban is jelölt produkció két főszereplője Stuart Máriaként, Margot Robbie (A Wall Street farkasa, Én, Tonya stb.) illetve I. Erzsébet szerepében Saoirse Ronan (Lady Bird, A burok stb.) látható. A Két királynő igazi nemzetközi koprodukció, hisz az angliai történelem egy fontos részét bemutató film főszereplői ausztrál illetve amerikai származásúak, a rendező (Josie Rourke) angol, míg a forgatókönyvíró, – a főszereplőkhöz hasonlóan-, az elmúlt években már Oscar díjra is jelölt, Beau Willimon, szintén amerikai. 

A film már rögtön az első percekben sajnos lelövi a végkimenetelt, mely leginkább csak azok számára okozhat némi csalódást, akik annyira nem merültek el anno Anglia történelmében az iskolai tananyagok örömittas felfedezésekor. Viszont az alkotás további vonalvezetése kárpótol minket ezért a rendezői döntésért. A történet bár két királynő életének egy világot meghatározó korszakáról szól, a középpontban mégis Stuart Mária áll. Leginkább az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, karakter ábrázolása mellett szinte eltörpül I. Erzsébet szerepe. Ami azért is hagy némi hiányérzetet a filmben, mert

Robbie tökéletesen hozza, szinte már félelmetesen – ennek egyik oka a kifogástalan sminkes munka – szerepét, és bár I. Erzsébet fel-feltűnése minden egyes résznél meghatározó epizódja a filmnek, szívesen néztem volna még a színésznő játékát.

Ha már a sminkesek munkáját említettem, a kosztümös filmek valóságos szakmai-paradicsom a maszkmesterek munkáinak, a Két királynő élő példája, hogy egy gyönyörű nőből, hogy tudnak egy finoman szólva sem dekoratív szereplőt életre kelteni. Szinte keresni kell a smink mögött a valódi Margot Robbie-t.

A történetben benne van minden, mely egy nő, pontosabban királynő életében jelen lehet. Szerelem, ármány, hatalom, harc, árulás. Főleg abban a korban, mikor a férfiak között kétszer annyira erősnek kellett lennie egy nőnek, főleg, ha egy olyan nagyhatalom uralkodója, mint Anglia illetve Skócia. A két királynő egyszerre csodálja és gyűlöli egymást, félnek egymástól mégis erősebbek akarnak lenni a másiknál. Minden az ő döntésüktől függ, mely idővel nem csak egy ország jövőjéről, hanem a saját életükről is szól.

A mozi nem rejti el a mélyebb, durvább részeket se, mely az 1500-as évek közepének kendőzetlen valóságát eleveníti fel a nézők számára, szinte minden korlátot ledöntve, mely a testiséget, a tabukat is beleérti.

A moziban a két neves színésznő mellett persze feltűnnek híresebb férfi színészek is, mint Guy Pearce (Vasember 3., Király beszéde stb.) Sir William Cecil szerepében és Ian Hart (Harry Potter és a bölcsek köve), de döntő többségben az erősebbik nemet, inkább a feltörekvő angol titánok alkotják. Szerepeik inkább valóságos mellékszerepek, bár karaktereik befolyással bírnak a történet alakulásában, maguk a szereplők filmes szempontból inkább mellékvízen eveznek végig.

A korhű jelmezek nagyon jól sikerültek, nem véletlen már a bevezetőben megemlített Oscar jelölés, olykor percekig le tudják kötni a néző figyelmét az aprólékosan elkészített ruhadarabok. Nem lehet egy történelmi produkció sem harc jelenetek nélkül, mely jelen esetben hozza a kötelezőt, de maga a film inkább a karakterfejlődésekre fókuszál és azt próbálja minél jobban az emberek számára átadni.

A Két királynő egy olyan film lett, mely, ha az ember mélyebben beengedi, akkor még napok kellenek, mire feldolgozza a látottakat.

A történelmi filmek, az életrajzi drámák sosem egy könnyen emészthető mozik, pont ezért, mert általában olyan dolgokat visznek vászonra, mely kiemelkedik valami miatt a többi történet közül. Így ennek a filmnek is a megnézése nyomot fog hagyni minden gondolkodó emberben. De egyén függő, kinek mit jelentenek majd a látottak.

//Dörgő Dániel kritika//

10 filmsztár, aki történelmi felmenőkkel rendelkezik