FILMEZZUNK.HU
Aquaman (2018) - Kritika

Óriási siker az Aquaman, a DC halembere ismét leuralta a mozikat

1859

Hétvégi bevételi lista, USA – 2018. december 28-30.

Az Aquaman viszonylag szerényen nyitott múlt héten az Egyesült Államokban – főleg ahhoz képest, hogy világszinten már majdnem 750 millió dollárnál tart -, de most sikerült felszívnia magát: a második hétvégén mindössze 23%-ot esett a nézettsége, ami egy blockbuster esetében különösen kiemelkedő teljesítmény, írja az IGN Magyarország. A Transformers-franchise leggyengébben nyitó filmje, az Űrdongó is profitált az ünnepi hangulatból és a pozitív fogadtatásból: mindössze 5%-kal csökkent a nézettsége a múlt héthez képest.

Mary Poppins visszatér a Pókember: Irány a Pókverzum és A csempész még őket is felülmúlta: mindhárom filmnek sikerült növelnie a nézettségét az előző heti számokhoz képest. Az első öt helyet így változatlan sorrendben foglalták el ezek a filmek, amiket a Vice, illetve a Holmes és Watson követett, jóval szerényebb bevételekkel. A nagy dobást is rendező Adam McKay ezúttal Dick Cheney-ről készített életrajzi filmet, és hiába Oscar-esélyes a kövér Christian Bale főszereplésével készülő alkotás, a 60 milliós költségvetéséhez képest elég aggasztóak a nyitóhétvége számai. Míg a Vice-on még segíthet a díjszezon, Will Ferrell és John C. Reilly brutális kritikákat kapó Sherlock Holmes-vígjátéka valószínűleg megmarad kritikai és anyagi bukásnak.

Jennifer Lopez új romantikus vígjátéka, az Álommeló szintén meg tudta növelni 11%-kal az előző heti nézettségét, de mindez kismiska ahhoz képest, amit a Ralph lezúzza a netet produkált: az amerikai mozikban immáron hatodik hete futó animációs film 39%-kal növelte meg a nézettségét az előző héthez képest. Úgy látszik, hogy hiába volt karácsony, a Grincs helyett Rontó Ralph érdekelte a gyerekes családokat a szünetben: a zöld mesefigura 50%-os visszaesés után csak a 10. helyet tudta elcsípni.

Amerikai hétvégi bevételi lista:

  1. Aquaman – $51,6M / $748,8M
  2. Mary Poppins visszatér – $28M / $173,3M
  3. ŰrDongó – $20,5M / $97,9M
  4. Pókember: Irány a Pókverzum – $18,3M / $168M
  5. A csempész – $11,8M / $60,7M
  6. Vice – $7,8M / $17,6M
  7. Holmes és Watson – $7,3M / $19,8M
  8. Álommeló – $7,2M / $28,4M
  9. Ralph lezúzza a netet – $6,5M / $350,4M
  10. A Grincs – $4,2M / $469,4M

(Sötéttel a frissen bemutatott filmek vannak; első oszlop a hétvégi amerikai bevételt, második oszlop az összbevételt mutatja)

A legjobb 20 mozifilm 2018-ban, ami kiemelkedett az átlagból!

(Forrás: IGN Magyarország)


Article Tags: · · · · · · · · ·